A Pécs testvérvárosait bemutató sorozatunkban Lyon, Grenoble és Aix-en-Provence után egy újabb francia városba kalauzoljuk el olvasóinkat, Burgundia kultúrfővárosába, Dijonba!
Talán csak annak nem a mustár jut eszébe Dijonról, a franciaországi Burgundia Pécshez meglepően hasonló méretű, 160 ezres lakosú székhelyéről, aki már járt a városban, mely egyébként közel sem mustáráról a leghíresebb, hiszen nem csak, hogy a világhírű burgundiai borvidék egyik központja, hanem Franciaország „Kulturális és Történelmi Városa” is. Ebben a tekintetben tehát igencsak hasonló Pécshez, és hát nem is hiába kötött a két város testvérvárosi szerződést.
Ez a testvérvárosi kapcsolat 1967-ben kezdődött – noha ezt évekkel korábban is több iskolai csereprogram, közös művészeti és egymás portékáit bemutató kiállítás előzte meg –, amikor Pécs Tanácselnöksége részt vett a párizsi Testvérvárosok Világszövetségének kongresszusán, melynek célja a testvérvárosok kapcsolatának ápolása és kiszélesítése volt. A kongresszus célja be is vált, ugyanis ekkor dőlt el, hogy Dijon és Pécs testvérvárosokká válnak (és itt kezdődött el Pécs és Párma kapcsolata is).
Pécsben és Dijonban nem csak méretük és kulturális főváros-jellegük közös, hanem némileg történetük is. A kelet-francia város a rómaiak alatt is központi jelentőségű volt, egy Divio nevű várat építettek ide, amit aztán különböző barbár hódító népek szétromboltak (ahogy Pécset a törökök). Amikor azonban 1015-ben létrejött a burgundiai hercegség, mégis Dijon lett annak székhelye. Aztán 1137-ben egy tűzvész szinte az egész települést elpusztította. Ezt követően II. Hugó burgundi herceg lebontatta a szűk és ezért hasonló esetekben veszélyesnek mondható városfalakat, Dijon területe így pedig hirtelen kitágult és a város gyors fejlődésnek indult, főleg miután Merész Fülöp lett Burgundia hercege. Lényegében ő volt az, akinek köszönhetően felvirágzott a város (sokat tett érte még testvére, Károly is).
De vajon, ha Dijon nem a róla elnevezett mustárról híres – vagy hát nem csak arról –, akkor miért érdemes meglátogatni? Nos, ezt felsorolni is nehéz, hiszen a tipikusan franciás hangulatú, középkori múltú és örökségeit megtartó, azokat óvó város vonzó sármjában nagy szerepet játszanak nem éppen mindennapi templomai (melyek nem is mindig templomok).
A gyönyörű Place de la Libérationon, a város félkör alakú központi terén, amelyet a XVII. században alakítottak ki, egy ilyen idézőjeles templom is helyet kapott. Az Église St-Etienne nevű volt templomban ma könyvtár és kulturális központ működik, valamint egy múzeum François Rude francia szobrász műveinek szentelve.
Persze igazi templomból is akad bőven Dijonban. Van saját Notre Dame-ja (az Église Notre Dame), ahol az ország egyik legrégebbi faszobra, a legendás 11. századi Fekete Madonna-szobor található, de érdemes az 1529-ben épült Église St-Michelt is meglátogatni, de az Église St-Philibertet és a közel 100 méteres tornyú Cathédrale St-Bénigne-t sem szabad kihagyni. Nem templom ugyan, de a Palais des ducs et des États de Bourgogne-t, azaz Merész Károly és elődeinek egykori palotáját is látni kell, hiszen nem csak csodaszép épületről van szó, de kulturálisan is jelentős, mivel itt található Franciaország egyik legjelentősebb vidéki képzőművészeti múzeuma, a Musée des Beaux-Arts. Darcy terén a francia-amerikai barátság emlékére állított Diadalívet is érdemes körbejárni, aztán ha már nagyon megéheztünk a városnézésben, irány a „Posta utca”, ami elvisz minket a dijoni piaccsarnokhoz, amit maga Gustav Eiffel tervezett! Azt pedig talán nem kell részletezni, hogy mennyi minden helyi finomságot kóstolhatunk itt.
