Nagy Lea a Petőfi Irodalmi Ügynökség Magyar Írórezidencia Programjának keretében két hetet töltött Pécsett, ahol a Zsolnay Kulturális Negyed lakója volt. A mindössze 21 éves, szolnoki születésű, Budapesten élő-alkotó költővel beszélgettünk Pécsről, költészetről és a költővé válásól.
– Milyen volt számodra az elmúlt két hét?
– Csodálatos volt, hogy ki tudtam szakadni az otthoni közegemből, hogy itt írhattam verseket. Én a mindennapokban is szeretek elvonulni, ezért könnyen tudtam azonosulni a program céljával. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos és hasznos lehetőség az alkotók számára. Többek között összeállítottam a harmadik, „Kiállított káosz” című kötetemet, már 80 százalékos állapotban van. Az írás mellett sokat kirándultam, fotóztam, megnéztem az ókeresztény mauzóleumot, kiállításokra jártam, vagy épp Dés László koncertre a Kodály Központba. Szóval tényleg kreatív alkotóidőszak volt ez.
– Budapesten nem tudsz így elvonulni? Mi a különbség?
– El tudok, de itt kevesebb olyan dolog van, ami el tudja vonni a figyelmemet az írásról. Ebben a két hétben a megszokottól eltérő életstílust és napirendet alakítottam ki, közben viszont nagyon otthonosan éreztem magam.
– Az itt írt verseidre mennyire volt hatással a város, az itt látottak-tapasztaltak, az itt eltöltött idő?
– Írni bármiről lehet, az én költészetemben pedig a valóságot fikciós elemek egészítik ki. De igen, befolyásolta Pécs a verseimet. Írtam az ablakomból látott madarakról, amiket itt valahogy jobban megfigyelhettem, valamint a szállásomon a párnáról és a törölközőről, ahogy a kanapén fekszenek, de írtam a Bóbita Bábszínháznál ülő nagymamámról is. Általában véve elmondható, hogy az itt írt verseimben a gondolataim mellett ott van végig Pécs, a Zsolnay-negyed, a környezet és a természet hatása. Nagyon termékeny voltam, minden nap írtam, ami nem megszokott, otthon ugyanis van, hogy heteket hagyok ki.
– Nagyon fiatal vagy, az első köteted 18 éves korodban jelent meg. Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel?
– 16 éves voltam, akkoriban költöztünk Budapestre. Azelőtt foglalkoztam képzőművészettel, tánccal és balettal is. A költészet nagyon véletlenszerűen jött. Szeretek új impulzusokat keresni, új dolgokat kipróbálni, és ilyen volt a Kodolányi János Egyetem szépírói kurzusa is, amit Petőcz András író-költő tartott. Egy évig jártam a kurzusra, nagyon hasznos volt, itt éreztem rá a költészetre, valamint itt ismertem meg azokat a folyóiratokat, kiadókat, ösztöndíjakat és egyéb fórumokat, ahol be tudom mutatni, meg tudom jelentetni a verseimet. Abban, hogy viszonylag fiatalon úgymond helytálló verseket írtam, nagy szerepe van továbbá annak, hogy kiskoromban édesanyám kortárs verseket olvasott nekem, nem a nagy klasszikusokat. Azokat később ismertem meg. Az irodalom tehát mindig jelen volt az életemben valamilyen formában, de verseket írni a kurzus előtt nem írtam.
– Nem mindenkiből lesz költő, aki elmegy egy ilyen képzésre. Mennyire lehet ezt tanulni és mennyire számít maga az ember, az egyéniség, a tehetség?
– Nyilván kell hozzá egy kis tehetség, de egy bizonyos fokig megtanulható. Érdemes tehát keresni az ilyen lehetőségeket, érdemes felkutatni egy jó mestert. Ugyanakkor mind az írás, mind pedig a szövegek publikálása is nagyon nagy tudatosságot, elhivatottságot igényel. Fontos a saját hang is, de annak megtalálása egy hosszabb út, amiben viszont szintén nagy segítséget jelenthet egy olyan jó képzés, ahol felszínre hozzák az egyéni látásmódot, az egyéni vonásokat és jellemzőket vagy bármit, ami elvezet ehhez.
– Te képviseled Magyarországot a kolumbiai Medellínben rendezett Nemzetközi Költészeti Fesztiválon. Hogyan jött ez a lehetőség és mivel jár ez?
– Balázs F. Attila író-költő kért fel arra, hogy vegyek részt a fesztiválon, amit sajnos a járvány miatt csak online formában rendeznek meg. Egy élő bejelentkezésben fogok beszélgetni a szervezőkkel, és ebben a formában fogom angolul felolvasni a verseimet is.
