November 4-én a szovjet tankok begördültek a Széchenyi térre, néhány pécsi fiatal azonban a Mecsekben folytatta a harcot. A Mecseki Láthatatlanok továbbvitték a forradalom lángját.
A Mecseki Láthatatlanok története kevéssé ismert, holott az ’56-os szabadságharc bukása után elindult partizánmozgalmak egyik legjelentősebbike volt.
Pécsen november 4-én, az oroszok bevonulása után körülbelül 1000-en szivárogtak fel a hegyekbe, legtöbbjük nagyon fiatal volt. Miután pár nap elteltével alábbhagyott a lelkesedés, és csak 300-400 ellenálló maradt, kisebb csapatokra osztódtak, és Horváth Géza – a „Gazda” – vezetésével rajtaütéseket hajtottak végre a szovjet csapatokon, amelyek főként az élelmezési és lőszer-utánpótlási vonalak elvágására irányultak.
Rozs András levéltáros, a Mecseki Láthatatlanok kutatója kilencéves volt a forradalom idején. Ő Pécsen élte meg november 4.-t, a szovjet tankok és a karhatalmisták bevonulását a Széchenyi térre. Elmondása szerint lehetett látni a torkolattüzeket a Mecsekoldalban, de a városban nem sok mindent lehetett tudni a Mecsekben zajló összecsapásokról. Rozs András szerint mindenesetre roppant lelkesítő volt a tudat, hogy vannak még ellenállók.
Őket azonban abban az időben még nem hívták „láthatatlanoknak”, és a későbbi beszámolók szerint maguk az ellenállók is inkább szabadságharcosoknak nevezték magukat.
Folyamatosan változtatták helyüket, állandó mozgásban voltak, ezért kapták a „láthatatlanok” nevet. Legjelentősebb hadmozdulatuk Pécsváradon történt, itt megöltek egy rendőrt is, és itt vesztette életét a szabadságharcos Málics Ottó is. Végül november 16-án úgy döntöttek, hogy feloszlatják a csapatot. Ennek okai között volt az egyre rosszabbra forduló időjárás, az ellenük mozgósított egyre nagyobb szovjet erő és a megcsappant létszámuk.
Később, 1957-ben elindultak az ellenük folyó a perek, a legtöbb mecseki ellenállóra börtönbüntetés várt, Petrus Józsefet – mint elsőrendű vádlottat – halálra ítélték. A láthatatlanok egy része elmenekült és Jugoszlávián át keresett magának új életet. A rendszerváltáskor hazatért láthatatlanok közül már nem él senki.
