Lapunkhoz egy olvasó juttatta el többhetesre nyúlt koronavírus-kálváriáját. Persze egyáltalán nem csoda, hogy ennyi új fertőzött mellett a rendszer sok esetben nem úgy működik, ahogy kellene. Lássuk, hogy élte meg ezt egy fiatal pécsi pár!
„Minden azzal kezdődött, hogy a párom egyik napról a másikra nem érzett ízeket és szagokat, fájt a feje és szédült. Ugyan ő otthonról dolgozott, mégis gyanús volt, hogy valahonnan elkaphatta a koronavírust. Én ekkor még a munkahelyemről figyeltem az eseményeket: a párom felhívta a háziorvost – nem volt könnyű elérni, hiszen megállás nélkül csörög a rendelői mobil- és vezetékes telefon is –, aki azonnal bejelentette tesztelésre, nekem pedig azt tanácsolták, hogy szintén menjek haza a munkából. Ekkor még nem sejtettük, hogy több mint két hétig be leszünk zárva. Nem, nem tíz napig, annál jóval hosszabb ideig tartott a folyamat.
Teltek-múltak az órák. Közben én is beteg lettem, megfázásszerű tüneteim voltak. Mindkettőnknek fájtak a végtagjai is, de nem voltunk nagyon rosszul. Végül szereztünk két gyorstesztet, hogy ezekkel megnyugtassuk magunkat. Az egyiket a párom elvégezte, negatív lett. Ezután nem is tartottuk szükségesnek az én tesztelésemet, gyakorlatilag fellélegeztünk. Ennek ellenére a lakást nem hagytuk el, mert így éreztük felelősségteljesnek.
Végül négy nap múlva mehetett PCR-tesztre, majd meglepően gyorsan, másnap telefonon hívták: pozitív lett. Utólag az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér portálon is megtaláltuk a leletet, de ennek feltöltéséről nem kapott e-mailt. Ekkor mindkettőnket – engem csak kontaktként – hatósági karantén alá helyeztek, amiről viszont e-mailben kaptunk értesítést. Én a teszttől számított 10. napon a határozat szerint már elhagyhattam volna az otthonunkat, neki újra a háziorvosnál kellett jelentkeznie, hogy mi legyen a következő lépés. Egyébként a második gyorstesztet is elvégeztük a páromon, az is negatív lett, vagyis azt a következtetést vontuk le, hogy egyáltalán nem megbízható.
Ugyan ezt automatikusan nem rendelik el, de mivel érdekelt, én is elkaptam-e a koronavírust, illetve nem is voltam teljesen jól, a párom pozitív eredménye után felhívtam az orvost, aki azt javasolta, én is menjek el PCR-tesztre. Ez egy hétköznapon történt, de a mentőszolgálat hívására az időponttal egészen a következő hétig kellett várnom, összesen hat napot.
Kifejezetten kérték, hogy saját gépjárművel közelítsem meg a tesztkonténert, az nem derült ki, mi lett volna, ha nincsen autóm. Arról szó sem volt, hogy – mivel egyébként karanténban voltam -, mentő jöjjön letesztelni.
A tesztelésről sok rosszat hallottam, de abszolút kibírható. Persze nem kellemes érzés, de nem kifejezetten fájdalmas. Az jobban sokkolt, mikor azt mondták az egyébként végtelenül kedves szkafanderes emberek, hogy talán 4-5 napot is várnom kell az eredményre, mert „az ÁNTSZ el van havazva”. Végül négy nap elteltével hívtak fel, pont mikor nekem lejárt volna a karantén.
Én is pozitív lettem, így arra számítottam, meghosszabbítják majd a „fogságomat”, vagy legalábbis új mintát vesznek tőlem. A telefonban viszont azt mondták, hogy mivel nincsenek tüneteim, nem hosszabbítják meg a karantént. Ehhez képest az új határozatban már azt szerepelt, hogy „visszavonásig” kell otthon maradnom. Kissé összezavarodtam.
Szintén telefonon azt tanácsolták a járványügyi szakemberek, hogy azért még néhány napig maradjunk otthon, majd ha tünetmentesek vagyunk, szóljunk a háziorvosnak, hogy mindkettőnk esetében visszavonható a határozat a karanténról. Mint kiderült, új tesztet nem végeznek. Vagyis ha visszavonják a határozatot, a saját felelősségünk, hogy simán elmegyünk-e otthonról esetleg fertőzőként, vagy megpróbálunk magánúton teszteltetni és kockáztatjuk az újabb vesztegzárat.
A háziorvos is megerősítette, hogy tényleg nem fognak minket még egyszer tesztelni, mivel nagyon sok a beteg. Azt mondta, mivel már 14 napja otthon voltunk és a tünetek is elmúltak, óvatosan kimehetünk, amint megérkezett az általa kért határozat a járványügyi elkülönítés feloldásáról.
Hozzátartozik a történethez, hogy mivel a háziorvos azt javasolta, anno megpróbáltam jelezni a tesztelés időpontját a járási tisztifőorvos felé, aki a járványügyi megfigyelésről szóló határozatot küldte. Onnan visszaírtak, hogy a rendőrség honlapján kell ezt megtennem. Sajnos az ezen – szerintem elég nehezen – megtalálható űrlapot nem tudtam beküldeni, ugyanis kevesebb mint 24 óra volt vissza az időpontig, így a rendszer nem engedte. Hozzáteszem, nyilván nem lett volna esélyem 1 nappal korábban jelezni a járványügyi megfigyelés helyszínének elhagyását, hiszen aznap délelőtt kaptam a hívást a mentőktől az időponttal.
Végül felhívtam a pécsi rendőrség központi számát, ahol elmondták, tisztában vannak a problémával, nem én vagyok az egyetlen, aki hasonló okokból kifolyólag nem tudta kitölteni az űrlapot. Tájékoztattak, hogy kénytelenek lesznek felírni a nevem és azt egyszerűen átadni az ellenőrzéseket végző kollégáknak, nehogy büntetés legyen a vége. Szerencsére gond nélkül eljutottam a mintavételi pontra, talán utólag sem kapok majd csekket.
Hogy milyen ellenőrzést végeznek, az számunkra egyébként nem derült ki, a hatósági karantén alatt egyszer sem vette fel velünk a kapcsolatot a rendőrség. Ismerünk olyat, akinek az ablaknál állva kellett integetnie a rend őrei felé, olyat is, akit telefonon vagy valamilyen applikáción keresztül felhívtak, sőt olyat is, akinél személyesen jelentek meg. Minket nem keresett senki, hacsak nem valamilyen számunkra nem észrevehető, titkos úton-módon voltunk megfigyelés alatt, de ez azért nem valószínű.
Ugyanitt fontosnak tartom megjegyezni, hogy van olyan a közvetlen környezetünkben, akit leteszteltek, azonban sosem lett kiértesítve az eredményről. Sőt, olyan is, aki magánúton szeretett volna fizetős tesztet kérni, de nem fogadták egy pécsi klinikán.
Minden tiszteletem az egészségügyi és hivatali dolgozóké, akik naponta szinte 24 órán át próbálnak helytállni egy ilyen nehéz időszakban. Viszont el kell mondanom, egyáltalán nem megnyugtató a helyzet. Azért írtam le a mi történetünket, hogy mások is megtudják, körülbelül mire számíthatnak. Hogy egy még nagyobb városban ez hogyan működhet, azt elképzelni sem tudom.
Egyébként el kell, hogy mondjam, embert próbáló ilyen sok időt a lakásban tölteni. Viszont soha nem volt még ilyen tisztaság nálunk, a házi kedvencünk örült mindkettőnk jelenlétének, rengeteg filmet megnéztünk, sokat társasjátékoztunk és beszélgettünk. Megvan tehát az előnye is annak, hogy nem mozdulhattunk ki otthonról.
Illetve még egy dolog eszembe jutott: sokan érdeklődtek felőlünk és ajánlották fel a segítségüket. Nem csak családtagok, de barátok és szomszédok is. Jó érzés volt, hogy ennyien foglalkoznak velünk. Az emberiségbe vetett hitem kissé helyreállt.
Összefoglalva: annak örülök, hogy gyenge tünetekkel megúsztuk ezt az egészet, sajnos vannak az ismerősök között, akiket jóval nehezebben érint a betegség. Az, hogy bizonytalanságban teltek az egyébként végtelenül unalmas órák, nyilván nem túl nagy ár azért, hogy – sajnos másokkal ellentétben – nem döntött le minket a lábunkról a koronavírus.
Mindenkit arra kérek, próbáljon odafigyelni és betartani az óvintézkedéseket. Mi is bíztunk benne, hogy nem lehet bajunk, demégis lett. Bele se merek gondolni, milyen nagy gond lehetett volna, ha tudtunk nélkül továbbadjuk a fertőzést, például a nagyszüleinknek.”
Nem az az első eset, mikor nagy bizonytalanságról, a rendszer kisebb-nagyobb hiányosságairól számolunk be. Korábban is közöltük olvasóink történetét, akik tapasztalataikról meséltek. Emellett írtunk arról is, hogy többen is úgy vannak karanténban, hogy a családtagjaiknak nem kell.
