Mára több ezer terméket adott el világszerte, különleges, rusztikus agyagszalagokból épített technikája a névjegye. A művészvilág nagyjainak szárnyai alatt nevelkedett, mára ismert és elismert keramikusművész, aki két kultúra és két világ között él. Husz Ágnessel, a Ferenczy Noémi-díjas magyar-japán keramikusművésszel beszélgettünk.
Husz Ágnes 1961-ben született Mohácson, később szigetvári lányként költözött be Pécsre, hogy a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában tanulhasson. Eredetileg szobrász akart lenni, de akkoriban nem volt szobrász szak Pécsen, helyette kerámia szakra jelentkezett. Mentorai között volt Knoll Éva keramikusművész, Molnár Sándor keramikusművész és Farkas László szobrászművész is.
– Első óránkon Farkas László körbeültette a diákokat a tanteremben, majd megkérdezte, hogy „minek jöttetek ide, pupákok?” Voltak néhányan, akik merészen válaszoltak, köztük én is. Azt mondtam, azért vagyok itt, mert szobrász szeretnék lenni. Onnantól kezdve kiemelt figyelemmel kísérte a munkámat, plusz feladatokat adott, sokat kellett dolgoznom. De ahogy a mondás is tartja: teher alatt nő a pálma – meséli a magyar-japán keramikusművész.
Érettségi után Ágnes felvételizett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (akkor Iparművészeti Főiskola), de – ahogy sok nagy tehetséget – őt is csak sokadszorra vették föl. A felvételik között eltelt évek viszont nem röppentek el haszontalanul, a művész dolgozott a Zsolnay-gyár épületkerámiai részlegén, majd, hogy többet tudjon készülni a felvételikre, 19 évesen felköltözött Budapestre. A fiatal lány belecsöppent a fővárosi forgatagba, középiskolai kapcsolatai révén megismerkedhetett a szakma krémjével, többek között dolgozott a Budapesti Porcelángyárban is, ahol munkaidő után saját tárgyait is el tudta készíteni. Végül Ágnes a MOME porcelán szakára nyert felvételt, ahol kivételes képzésben részesült.
– Akkoriban „újfajta szelek fújtak” a főiskolán; új szakok indultak, berobbant a digitalizáció, kezdtek megújulni a technikai lehetőségek, és szokássá vált, hogy az intézmény vendégelőadásokat szervezett, meghívott előadókkal. Újdonság volt az is, hogy diploma után, mesterdiplomát tehettünk, amit 1990-ben én is megszereztem – meséli a keramikus.
Egyetemi évei alatt Ágnes, osztályával rendszeresen lejárt a Kecskeméti Kerámia Stúdióba szimpóziumokra és szakmai órákra, ahol külföldi művészekkel, hallgatókkal ismerkedett meg. Persze nem csak Kecskeméten voltak akkoriban fontos események, Ágnes próbált ott lenni az ország legtöbb szakmai találkozóján, hogy minél erősebb kapcsolati tőkére tegyen szert.
– Ebben az időszakban ismerkedtem meg Ekler Dezső építésszel, aki felkért arra, hogy készítsek domborművet az újonnan épülő Kaposvári Agrártudományi Egyetem főbejáratára, és ekkor ajánlott engem – egyedül engem – stúdióművésznek ösztöndíjjal Kecskeméti Sándor szobrász, keramikus, az Európai Kerámiaművészeti Központba Hertogenboschba, Hollandiába – meséli Ágnes.
A fiatal művésznek ezek a felkérések a világot jelentették, és míg egy szobrász szimpóziumon megismerkedett jövőbeli férjével, Wakabayashi Fumio japán grafikusművésszel, elfogadta a Kecskeméti Sándor által kínált lehetőséget, hogy dolgozzon Hollandiában egy ösztöndíjprogram keretében. Fumio és Ágnes 1993-ban összeházasodtak, a művész pedig végleg kiköltözött Japánba.
Külföldön magyarként élni olyan, mintha az embernek két hazája lenne, gyakran inkább hontalan: ez a legnehezebb.
Ágnes 1993-ban létrehozta saját kerámiastúdióját, de még hátravolt a holland gyakorlata.
– Magyarországból Japánba, Japánból Hollandiába: így telt az 1993-as évem. Valószínűleg ennek a kultúrsokknak köszönhető, hogy a holland műhelyben dolgozva jött egy megvilágosodásom. Tényleg nem tudom máshoz hasonlítani, mintha kinyílt volna előttem egy kapu, éreztem, hogy egy néhány hónappal korábbi, jelentéktelennek tűnő munkámat kell kibontakoztatnom. Ez volt a rusztikus agyagszalagokból formált örvényspirál-sorozat. Éreztem, hogy magamra találtam – meséli Ágnes.
Ebből a mondhatni égi sugallatból nőtte ki magát a magyar-japán művésznő jellegzetes technikája, mely során rusztikus felületű agyagszalagokból „csavar” tálakat, vázákat, teás készleteket és egyéb tárgyakat, szobrokat, installációkat készít. Ágnes immár 25 éve dolgozik kizárólag ezzel a technikával, mely a névjegyévé vált, munkáit időről időre látni Magyarországon is.
[su_box title=”Husz Ágnes fontosabb elismerései, kiállításai” style=”soft” box_color=”#ff6f60″ radius=”2″]
Husz Ágnes fontosabb elismerései: pécsi Országos Kerámia Biennálé (2000, 2006). Magyarországon 2010-ben Mohácson volt önálló kiállítása a Kossuth Filmszínházban. Díjat nyert a kolozsvári Nemzetközi Kerámia Biennálén (2015), az ORIBE Modern Teaszertartáson (2014, 2016), meghívott művész volt a Dahab Nemzetközi Kerámia Szimpóziumom Egyiptomban (2015), az Arctic Nemzetközi Kerámia Szimpóziumon Finnországban (2016) és a Shigaraki Nemzetközi Kerámia Stúdióban Japánban (2010). 2013 óta a Nemzetközi Kerámia Akadémia (IAC) választott tagja. 2015-ben magyar állami elismerést, Ferenczy Noémi-díjat kapott. Évi 3-4 önálló kiállítással szerepel Japánban, illetve rendszeresen vesz részt zsűrizett pályázatokon.[/su_box]
