Pécsiek, fogjunk össze! Segítsünk a kórházban fekvő koronavírusos betegeken és az őket ápolókon!

Hirdetés

Országos összefogás indult a koronavírus-fertőzéssel kórházba került betegek és az értük küzdő egészségügyi szakemberek, kórházi dolgozók érdekében. A #takardbeabeteget online csoportot dr. Varju Márta jogász, kineziológus szakértő hívta életbe csupán néhány napja, de máris rengeteg segíteni vágyó csatlakozott a közösséghez, többek között Pécsről is. Lehőcz Dorka helyi koordinátor árult el lapunknak részleteket. 

A csoportban található posztban láthatjuk, milyen adományt fogadnának szívesen a pécsi kórházban. Az összegyűjtésében és átadásában a bejegyzésben felsorolt önkéntesek segítenek.

Mint az egyik pécsi koordinátor, Lehőcz Dorka írta Facebook-posztjában: „A kezdeményezés célja, hogy segítsük azokat, akik kórházban vannak akár betegként, akár gyógyítóként, vagy a kisegítő személyzet részeként.”

– Hála Istennek nincs személyes tapasztalatom a koronavírussal kapcsolatban, így pusztán együttérzésből csatlakoztam. Én ennyit tudok tenni, így tudok segíteni. A gyűjtés gyakorlatilag elindult, bár mivel a boltok kedden nyitnak, akkor tudunk csak bevásárolni. Felajánlásokat addig is fogadunk, természetesen. A másik pécsi koordinátor Szikora Renáta, nála is lehet jelentkezni a Facebook-on keresztül. Segítséget bárkitől köszönettel elfogadunk, magánemberektől, cégektől egyaránt – mondta lapunknak Lehőcz Dorka.

A csoport leírásában az ötletgazda, Varju Márta úgy fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy igen komolyan növelné a túlélési esélyt ez a gondoskodás, a szeretet, a fizikai jóérzés mellett a bizonyosság: fontos vagy.”

Kiemelt képünk a fehérgyarmati kórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán készült. 

Hirdetés