A Magyar Orvosi Kamara minden évben odaítéli a „Hippokratész Emlékérmet” a kimagasló érdemeket szerzett kamarai tagoknak, akik hivatásuk mellett sokat tettek az orvostársadalomért. Idén Bányai Elek pécsi orvost, önkormányzati referenst is kitüntették. A tüke pécsi szakembernek szőlője is van, ő úgy látja, nem csak anyagi okai vannak az orvosok elvándorlásának.
– Ezt a kitüntetést, emlékérmet azoknak adja a kamara, akik valamit tettek az orvosokért: azonkívül, hogy a betegellátásban is jól teljesítettünk, igyekeztünk az orvostársadalmat segíteni munkánkkal. Az is szerepet játszhatott az én esetemben, hogy a kezdeményezésemre tették elérhetővé a háziorvosoknak azt a minőségbiztosítási rendszert, amit a pécsi egyetemen dolgoztak ki, s amelyet eddig az alapellátásban nem vezettek be. Ezt nekem sikerült keresztülvernem az orvoskamarán.
– Jelenleg a pécsi önkormányzat egészségügyi tanácsadója, de még a rendszerváltás idején került közel a politikához.
– Az MDF alapítótagja voltam, 1988-ban kezdődött a társadalmi szerepvállalásom: belekezdtünk társaimmal a rendszerváltónak nevezett valamibe: a kilencvenes évek elején sikerült megszerveznünk önmagunkat; az alapellátást, saját kezünkbe venni a háziorvosi rendszert. Akkoriban mi orvosok összejártunk, csoportot alakítottunk, s mindenki vállalt magának egy-egy területet, volt aki könyvelést, más a vállalkozás gazdasági oldalát tekintette át. Ennek talaján jött létre az Orvos Club, ami ma is működik. 1990-ben az MDF kampányfőnöke lettem, az önkormányzatban pedig frakcióhelyettesi posztot töltöttem be, de dolgoztam a köztársasági elnöki hivatalban is. Jelenleg az alapellátás ügyes-bajos dolgait intézem egyedüli orvosként az önkormányzatban, ez azért nem könnyű.
– Mennyire lehet átverni egy-egy elképzelést a bürokrácián, a politikusokon?
– Nem egyszerű, az önkormányzat is olyan, mint egy ország: érdekek ütköznek és találkoznak. Hiába fontos terület az egészségügy, amikor egy önkormányzatnak sok a terhe, nehéz pénzt szerezni mindenre, akkor nagy eredmény az is, ha sikerül 19 millió forintot pluszban adni az alapellátásban dolgozó praxisoknak. Ez történt idén. Ami lehet kevés, de mégis először sikerült az önkormányzatnak kézzel fogható anyagi támogatást adni az orvosoknak. E mellett minden ügyben segítjük őket, és az elmúlt években nőtt az ügyeleti pénz is. Fontos eredménynek tekinthető az is, hogy a sürgősségi betegellátást összekötöttük a mentőirányítással.
– Miként került közel az orvosláshoz?
– Tisztességes, tüke pécsi kereskedőcsaládból származom, és a szüleim szerették volna, ha a polgári család gyermeke orvosi egyetemet végez. Az egyetemre azonban éppen a családi hátterem miatt nem vettek fel rögtön, három évet kellett várnom, mire ez sikerült. Addig azonban voltam boncsegéd, beteghordó, betegápoló, sőt még gépkocsirakodó is.
– Belülről láthatta a gyógyításnak azon területeit is, amit nem feltétlenül tapasztal meg ma egy orvos.
– A korosztályomból sokan voltak így, s egészen másképpen látjuk az orvosi pályát. Amikor bekerültem az első évfolyamra, akkora már sokat láttam az egészségügyben.
– Ma arról hallani minduntalan, hogy a fiatal orvosok elvándorolnak, és ennek alapvetően anyagi okai vannak. Ön szerint is így van?
– Nemcsak anyagi okok állnak a háttérben. Hiányzik a motiváció is. Én nem tudtam volna elképzelni annak idején azt, hogy az egyetem után ne itthon dolgozzak, holott akkoriban is sokan arról beszéltek: disszidálni kell, el kell menni innen. Úgy vélem, a mai felgyorsult világban a középiskolák és az egyetemek sem adják meg azt a hátteret, amely a nemzeti tudatot erősítené, megadná azt a fiataloknak, mit is jelent magyarnak lenni. Ezen lehetne, kellene változtatni. Fiataloknak az idősebbek tapasztalatait is meg kellene ismerniük, akkor másképpen látnák a helyzetet.
– Nemhogy az országot, Pécset sem hagyta el?
– Engem minden ideköt Pécshez. Az egyetem után ugyan dolgoztam Várpalotán, de egy év után visszajöttem. Itt a családom, a barátaim, mindenen. Az egész várost szeretem, ismerem az embereket és a város minden zegzugát.
– Tükeként szőlője is van?
– Siklós és Villány között van egy hétvégi házam. Ott próbálkozom borkészítéssel, s a fehérbort már teljesen én csinálom. A vörös szőlőt egyelőre még átadom másnak – annak készítése nagyon bonyolult számomra.
– Szőlő, orvoslás, tanácsadás. Ezeken kívül van még ideje?
– Sokat atletizáltam, kalapácsvető voltam, cselgáncsoztam és ma is feljárok Mandulásba rendszeresen és végigfutom az ottani futókört. És szeretek fúrni-faragni is.
