Hirdetés

Közeleg a város napja, amelyet hagyományteremtő jelleggel tavaly minden pécsi közös ünnepévé tett Pécs vezetése. Közeleg a megismételt választás is a 15-ös számú kertvárosi választókerületben, amelynek tétje messze túlmutat azon, hogy ki képviselje az ott élő pécsieket. Péterffy Attila polgármesterrel beszélgettünk.

– Pécs önkormányzata, cégei működnek, vezetőik a helyükön vannak és dolgoznak – erősítette meg korábbi szavait Péterffy Attila, Pécs polgármestere. – Nincs miért megállni, sem lassítani, nyár ide, közelgő megismételt választás oda. A várost működtetni kell, a pécsiek igényeit ki kell szolgálni, ebben pedig nem lehet szünetet tartani. 

A polgármester hozzátette: ahhoz azonban, hogy a pécsiek akarata maradéktalanul teljesüljön, szükség van arra, hogy a még függőben lévő körzetben a demokratikus erők győzzenek.

Pezsgő, zöld, élhető város

– A pécsiek világosan elmagyarázták június 9-én, hogy milyen Pécset akarnak – mondta a polgármester. – Pezsgő, zöld és élhető várost, kiszámítható működést, fejlődést, élénk civil életet, szerető, összetartó közösséget. Nem pedig működési hitelt, csődöt, akkugyárat és kirekesztést. Ahhoz pedig, hogy a pécsiek által világosan kitűzött célok maradéktalanul teljesüljenek, szükség van a még eldöntetlen körzetben egy olyan képviselőre, aki ezt az irányt, ezt a stratégiát pártatlanul támogatta és támogatja ezután is.

Péterffy Attila kiemelte: a tét nem kisebb, mint az olyan programok folytatása, amelyek a kertvárosiak életét is döntően befolyásolják. – Ilyen a városvezető koalíció adócsökkentési programja, amelynek köszönhetően már a 65 négyzetméter alatti lakásban élő kertvárosiak is teljesen mentesülnek az ingatlanadó alól – sorolta a polgármester. – Ilyen a TÁRS-program is, a Toller László polgármestersége óta elindított legnagyobb panelprogram. A társasházak felújítására indított projekt ebben az egyetlen kertvárosi körzetben több mint 1000 lakást érint. Ám említhetném az útfelújítási programot is, amely szintén jelentősen érintette ezt a kertvárosi körzetet is. Ezt a projektet annak köszönhetően tudta városvezető szövetségünk elindítani, hogy az eltelt ciklusban visszafizettük az elődöktől ránk maradt 9,5 milliárd forintos óriáshitelt. 

Az értékrend változatlan

Pécs polgármestere hangsúlyozta: bár szeptemberben egyetlen választókörzetben lesz csak választás, a tét rendkívül komoly. Éppen ez indokolta azt is, hogy a júniusi választásokhoz képest megváltozott, egyértelműbb lett a jelölő szervezet neve, amelyet Péterffy Attila Pécs Jövőjéért Civil Egyesületnek hívnak. A polgármester hozzátette: az értékrend azonban cseppet sem változott. 

– Szövetségünket továbbra is olyan képviselők alkotják, akik bár sokfelől érkeztek, mégis ugyanabba az irányba tartanak – mondta Péterffy Attila. – Egy élhető, vonzó város építésébe kezdtünk együtt, pártatlanul, ahol érték a civilség, a kiszámítható jövő, a megbízható működés. Ahol érték a közösség, a szabadság, a részvételiség. 

Pécs polgármestere köszönetet mondott azoknak a demokratikus politikai erőknek, pártoknak és civil szervezeteknek egyaránt, akik a szeptemberi választáson a 15-ös körzetben elálltak a jelöltállítástól. – Köszönöm minden ilyen szervezetnek, hogy felismerték a megismételt választás tétjét, és döntésükkel lehetővé tették, hogy a Fidesz jelöltjével egyetlen demokratikus jelölt versenyezzen szeptember 22-én – mondta Péterffy Attila. – Városvezető szövetségünket értékes emberek alkotják, és ilyen értékes embernek tartom Fürj Csabát is, aki így nemcsak civil egyesületünket képviseli a szeptemberi megismételt választáson, de hitem szerint mindenkit, akik számára a pécsiek érdekei a legfontosabbak. A körzet jelenlegi képviselőjeként ráadásul már bizonyított, tősgyökeres kertvárosi, jó szívvel ajánlom őt újra képviselőnek.

Ünneplés koncertekkel

Péterffy Attila ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a választás előtt még ünnepi pillanatok várnak Pécsre. Szeptember elseje hagyományosan Pécs napja, erről hosszú ideje méltóságteljes rendezvénysorozattal – szentmisével, ünnepi közgyűléssel és komolyzenei koncerttel – emlékezik meg a város. Tavaly először a hagyományos programok mellé új kezdeményezésként szabadtéri koncert is társult, este Pécs főterén a Hooligans adott fergeteges koncertet.

– Továbbra is azt gondoljuk, hogy a város napja mindenkié, a teljes közösségé, ezért folytatjuk ezt a frissen teremtett hagyományt – hangsúlyozta Péterffy Attila. – Az idei pedig egy valódi pécsiség-ünnep lesz, a 30Y és az Esti Kornél lép fel a város főterén szeptember elsején, pécsi előzenekarokkal. Szeretettel várunk mindenkit, ünnepeljük együtt közösen a város napját!

Hirdetés