Szecessziós plakátok tárlatával kezdte az esztendőt a Pécsi Kisgaléria. A Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményéből rendezett válogatás január 30-ig várja az érdeklődőket a Szent István tér 4-ben.
Nézzen bele a tárlatba, klikk a képre!
Malátasört, ásványvizet, gyógynövénylikőrt, szárazsüteményt, színházi előadást, cigarettát, különböző kiadványokat (szatirikus lapot, magazint, könyvet és napilapot) reklámozó művészi plakátok mellett olyan litográfiát is találunk a Pécsi Kisgaléria tárlatán, amely valamilyen társadalmi eseményre, építmény-avatásra vagy épp kiállításra invitálja a nagyérdeműt. Belga, angol, spanyol, amerikai, német, olasz és magyar alkotók munkái ezek, 38 plakát 22 művésztől.
– Kiállításunk a Magyar Képzőművészeti Egyetem hazai szinten egyedülálló szecessziós plakátgyűjteményéből nyújt válogatást – avat a részletekbe Gamus Árpád, a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely igazgatója. – A XIX-XX. század fordulóján készült alkotások ezek, litográfiák, azaz sokszorosított nyomatok. Azzal a céllal gyűjtötték és őrizték meg őket, hogy a művészeti felsőoktatásban (az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdében) használják, tanítási segédeszközként – korábban ez nem volt szokás. A bemutatott anyag másik különlegessége abban rejlik, hogy a magyar alkotók munkái révén tetten érhető benne a hazai plakátművészet megszületése. Természetesen korábban is készültek plakátok, de ily módon, efféle megfogalmazásban és kifejezetten művészi célzattal addig nem születtek hasonló művek. A 20-as, 30-as években Kassákék, majd a bauhauslerek túllépnek ezen, igaz, ám az indulás pillanatát mégiscsak e művek által ragadhatjuk meg. Javarészt a képzőművészeti főiskola 1909-es ifjúsági kiállításához kapcsolódó plakátokról van szó, köztük Szalay Gyula első díjas pályaművéről, valamint a margitszigeti kulturális eseményt, a Sorompó-ünnepélyt népszerűsítő alkotásáról.
– Alfons Mucha morva festő, plakáttervező öt művét is szemügyre vehetjük. Tavaly ősszel a Széchenyi téri galériában az ő életművének szenteltek egy egész kiállítást.
– Ez a néhány plakátja akkor is látható volt, de most más összefüggésben vizsgálhatjuk meg őket: nem a saját életművén belül, hanem nemzetközi kitekintésben. A XIX. század végén Franciaországban Párizs volt a képző- és iparművészet fellegvára, Németországban a legfontosabb központ Düsseldorf, München és Berlin, Olaszországban Milánó, Spanyolországban Barcelona, Angliában az iparvárosok, és persze London. Ekkoriban készültek az első olyan, ipari terméket (élelmiszert, szeszt, cigarettát, édességet) reklámozó plakátok, melyek elkészítésére a művészt már egy megrendelő, egy szponzor ösztönözte.
Tapasztalhatjuk ezt Mucha esetében is, akinek likőrt reklámozó munkáját is megtaláljuk a bemutatottak között. Azok a művészek, akik ekkoriban megfordultak Párizsban, saját országukba hazatérvén, plakátművészetük megújítói lettek. Így ezek a századfordulós plakátok a műfaj későbbi, világhírű alkotásainak ,,előfutárai” is egyben.
– Ebből az anyagból melyek a kedvencei?
– Több is van, de kettőt emelek ki. Az olasz Leopoldo Metlicovitztól az a munka, amely a Svájcot Olaszországgal összekötő Simplon-alagút 1906-os avatására készült, s elnyerte vele abban az évben a milánói világkiállítás plakátpályázatának első díját is. Gisbert Combaz belga festő-grafikusnak egy kiállításra invitáló plakátja csodálatos paradicsommadarat ábrázol. Az egész mű a színeivel, a formavilágával, az egyszerűségével ragad meg. Nem szájbarágó és nem bántóan harsány, hanem lenyűgözően harmonikus. Érdemes megfigyelni, hogy a szecessziós stílus egyik jellegzetessége az organikus és egzotikus elemekkel teletűzdelt képi megfogalmazás (örvénylő formák, kusza növényfolyondárok, különleges madarak ábrázolása), és ami a legfontosabb: a betűtervezés fontossága, hisz maga a betű, a felirat sokszor mint díszítőelem van jelen a képen. Az alkalmazott grafika ettől kezdve számít külön műfajnak. A Pécsi Galéria megalakulása óta, immár harmincnégy esztendeje kitüntetett figyelmet szentel a hazai és a nemzetközi plakátművészetnek, ezért is örülök annak, hogy most a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményének egy részét láthatjuk vendégül. Kitűnő kapcsolatot ápolunk az intézmény könyvtárigazgatójával, Blaskóné Majkó Katalinnal, aki az elmúlt másfél évtizedben rengeteget tett az egyetem művészeti és könyvtári állományának gyarapításáért, és számtalan kiállítást is rendezett, hogy ennek az értékes kollekciónak minél nagyobb része közkinccsé váljon.
