Súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Telefonos bejelentés érkezett a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére december 16-án 7 óra 40 perc körül, miszerint Nagyvátyon két helybeli nő összeverekedett. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy O. Györgyné 47 éves és 49 éves ismerőse a falu egyik utcájában előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást, melynek során az egyikük az orvosi vizsgálatok szerint 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A verekedőket a rendőrök előállították a Szigetvári Rendőrkapitányságra. O. Györgyné gyanúsítottkénti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A Szigetvári Rendőrkapitányság a 47 éves nővel szemben – szabadlábon hagyása mellett – súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.