10 C
Pécs
hétfő, január 6, 2025
KezdőlapPécs AktuálPVSK-bravúr, NKA-blama – ezt hozta az új év

PVSK-bravúr, NKA-blama – ezt hozta az új év

A PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata hazai pályán legyőzte a Körmendet, a tabellán a Panthersnél sokkal jobban álló NKA azonban súlyos vereségbe szaladt bele Sopronban.

Hosszú idő után tudott (majdnem) teljes kerettel felállni a PVSK kosárcsapata, amely meg is látszott Szrecsko Szekulovics együttesének játékán. A Körmend elleni, évindító derbin már az első félidőben is sokkal többet mutatott ugyanis a Vasút, mint az előző másfél hónapban összesen. A meccs maga azonban még így is izgalmas, szoros volt. A félidei döntetlen után azonban a harmadik negyedm már egyértelműen a pécsieké volt. Azért is, mert láthatóan sokkal jobban akarta a győzelmet ellenfelénél a Panthers, meg azért is, mert számos remek egyéni teljesítmény színesítette a hazaiak játékát. Ezzel pedig nem bírt el ezúttal a vasi gárda.

Ezúttal volt minek örülniük a PVSK szurkolóinak

A PVSK szezonbeli második győzelmét szerezte meg – ami önmagában még mindig elég kevés –, azonban jelezték Antóniék, hogy egészségesen, teljes csapattal azért nem lesznek ők pofozógépek a folytatásban.

PVSK-Veolia–Égis Körmend 91-82 (25-19, 16-22, 28-20, 22-21)
Kosárlabda-NB I., férfiak. Lauber Dezső Sportcsarnok, 1200 néző.
PVSK-Veolia: Johnson 12/6, Plézer 6/3, ANTÓNI 14/12, DZSELETOVICS 12/3, PAYTON 12. Cs.: MOKÁNSZKI 10/3, Merkl, Frank, ARCHIBALD 25, Molnár M. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Égis Körmend: WILLIAMS 23/3, KOUNTZ 26/3, Pipiras 3/3, Kiss B. 4, Gáspár M. 9. Cs.: Durázi 2, Kiss M., Ferencz 5/3, Vucskovics 10. Vezetőedző: Forray Gábor.

A nem is olyan rég a Magyar Kupa-negyeddöntőt kiharcoló NKA Sopronba látogatott szombaton este, előzetesen arra lehetett számítani, hogy igazi ki-kimeccset játszik majd a két együttes. Ehhez képest az első félidőben leradírozta a Sopron Durmoékat a pályáról. Csirke Ferenc együttese húsz perc alatt mindössze 19 pontot tudott szerezni, ami a soproniak ponttermését nézve még egy negyedre is kevés lett volna, nemhogy egy teljes félidőre.

AZ érdemi kérdések így már a nagyszünetre eldőltek, az NKA végül 33 pontos vereségbe szaladt bele. Jobb gyorsan el is felejteni ezt a meccset.

Sopron KC–NKA Universitas Pécs 95-62 (28-12, 22-7, 18-24, 27-19)
Kosárlabda-NB I., férfiak.
Sopron KC: EDWARDS 14, Mucius 11/3, JACKSON 15/6, KUCSERA 14/12, MOLNÁR 12. Cs.: GARRETT 10, Csendes 3/3, Takács 6, Meszlényi 8/6, Flasár 2, Keller B. Vezetőedző: Gasper Potocnik.
NKA Universitas Pécs: Abell 9/3, Durham 12/3, Scherer 4, DURMO 11, Bacsovics 8. Cs.: Mezőfi, Brbaklics 2, Kerpel-Fronius 5, MELEG 11. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

Fotó: Rónási Márton / PVSK

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő