Egy új kapcsolatban éppen elég nagy feladat megismerni a másik igényeit és elvárásait, kiépíteni a bizalmat és közös élményeket gyűjteni. Sok esetben azonban egyéb nehézségekkel is szembesülnünk kell: például a nyomulós szülőkkel.
Baljós árnyak
Vivien két éve él együtt 35 éves párjával, és azóta minden vasárnapi ebédet a férfi családjánál töltenek. A szülők ugyanis nem engednek a huszonegyből, ha piros hó esik is, ragaszkodnak a hétvégi programhoz.
Vivien számára azonban inkább terhesek ezek a közös étkezések. Szívesebben menne kirándulni, moziba, vagy uram bocsá’, akár ő maga is tüsténkedne a konyhában. Párja azonban hajthatatlan, nem akarja megbántani a „mamát”.
Persze vannak ennél sokkal szélsőségesebb esetek is, előfordul, hogy a szülők tudni akarnak a fiatal pár minden egyes pillanatáról, sőt esetenként még a lakás berendezésébe vagy a gyereknevelésbe is beleszólnak.
Nem nem függő
A hiedelmekkel ellentétben a szülőkkel való túl szoros viszony nem csak a férfiakra jellemző. A gyengébbik és az erősebbik nemnél is éppoly gyakran megjelenik a probléma, csak a férfiaknál talán feltűnőbb, hiszen tőlük azt várnánk mi nők, hogy függetlenek, erősek és határozottak legyenek.
Ha megérkezik a vetélytárs…
A fojtogató ragaszkodás akkor válik igazán nagy problémává, ha a láthatáron felbukkan egy potenciális szerelem, és szépen lassan kialakulni látszik egy párkapcsolat. Ilyenkor már összetűzésekre adhat okot a kötelező hétvégi ebéd, vagy a folyamatos számonkérés.
Egy ilyen helyzetet általában a partner szenved meg igazán. Hiszen ő az, aki folyamatosan elnyomva érzi magát, durvább esetben a szülők egyenesen vetélytársat látnak benne. Ilyenkor két variáció lehetséges, ha a másik fél kiáll a kapcsolatért, és vállalja a konfliktust a szülőkkel, akkor nincs gond, élnek boldogan, amíg meg nem halnak. De sajnos ez a ritkább eset. Sokkal gyakoribb, hogy a partner nem mond ellent a „mamának” vagy a „papának”, inkább fejet hajt az akaratuk előtt.
De mit tehet ilyenkor a partner?
Csakis nyugodt hangnemben, célzott, de óvatos kérdésekkel érdemes beszélgetni erről szerelmünkkel – mondja Pozsgainé Dömös Diána, a Társak Tanácsadó Központ klinikai szakpszichológusa.
-Kérdezzük meg tőle, hogy hogyan gondolja a további közös jövőt, az egymás felé való elköteleződést. Hívjuk fel a figyelmét arra, hogy egy kiegyensúlyozott kapcsolatban meg kell húzni a határokat, és nem elfogadható, ha felnőtt emberek életébe betolakodnak a szülők. Javasoljuk a távolságtartást: ritkább látogatást, telefonálgatást, kettesben töltött szentestéket és önálló programokat.
Fontos, hogy még időben jelezzük a bajunkat, ha ugyanis elodázzuk a beszélgetést, mi is sokkal ingerlékenyebbek leszünk, és nem tudunk majd tárgyilagosak, higgadtak maradni. Azt pedig nem várhatjuk el, hogy a dühöngésből a párunk megértse, mi zavar minket- teszi hozzá a szakember.
Kérjünk segítséget!
Ha a beszélgetés nem segít, egyéb módot kell választani a probléma kezelésére. Ez persze csak akkor működhet, ha a másik fél is szükségesnek érzi a változást.
Egy intenzív egyéni terápiában körülbelül egy év alatt meg lehet oldani egy súlyos leválási elakadást, de lehet, hogy a párterápia lesz a megoldás, amiben a párok közelebb kerülnek egymáshoz, a közös cél pedig összekovácsolja őket, és meghúzza a határt köztük és az eredeti család közt.
Ha nem megy, lépjünk le!
Amennyiben a partner nem akar változtatni, és segítséget sem hajlandó kérni, akkor nem érdemes több energiát feccölni a másik „megmentésébe” – mondja a pszichológus. A helyzet ráadásul rosszabbra is fordulhat, mert a másik fél ilyenkor két tűz között érezheti magát, szeretne mindkét oldalnak (szülő és társ) megfelelni, ami óhatatlanul feszültséget, haragot, önvádat szülhet benne, hiszen ez lehetetlen feladat.
