Több mint másfél évtized után idén az eredeti helyszínen, a pécsi Boszorkány úti alma materben rendezik meg a pécsi Pollack Expót.
Április 3-4-én várják az érdeklődőket az ipar és a mérnöktársadalom találkozóhelyeként meghatározott szakkiállításra – adta hírül az egyetem közleményében.
A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) jogelőd intézményében, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán a kezdetekkor azzal a céllal indították útjára a kétnapos Gépész, Építő és Villamos Szaknapokat, hogy megismertessék a hallgatókkal a legfrissebb kutatásokat és a legújabb technológiákat, a kiállításon pedig legyen lehetőségük kapcsolódni az intézménnyel együttműködő cégekkel.
Ma sincs ez másként, a Dél-Dunántúl legnagyobb műszaki börzéjén idén több mint 100 kiállító mutatkozik be. A hagyományos képzési területek mentén (építész, építőmérnöki, informatikai gépész, környezetmérnöki és villamospari) a kiállítók mellett szakmai előadások is lesznek, ezekből most is mintegy 120-at hallgathatnak meg az érdeklődők, többet angol nyelven. A 18. Pollack Expo továbbra is a PTE MIK kiterjedt partnerhálózatát, valamint a kart jellemző mérnöki és építészeti sokszínűséget hivatott bemutatni – írják a közleményben.
A kiállítók körében minden évben átadják a Pollack Expo díjat, amellyel a PTE MIK a cégek hosszú távú és hatékony együttműködését kívánja értékelni. Mivel a kiállítás az építőipar valamennyi szakterületét felöleli, az ingyenesen látogatható rendezvény jó lehetőséget biztosít az építkezni szándékozó érdeklődők számára is.
Továbbá felhívják a figyelmet, hogy a várható nagy létszámra tekintettel a szervezők különjáratokat biztosítanak a látogatók számára. A járatok indulási idejéről, útvonaláról és az egyéb információkról a pollackexpo.hu oldalon lehet tájékozódni.