Ma hátborzongató belegondolni, hogy nézhetett ki az 1900-as évek elején egy elmegyógyintézet, milyen módszerekkel kezelhették és ápolhatták a hol szelídebb, hol súlyosabb betegeket. A pécsi intézet történetének első évei bővelkednek is döbbenetes sztorikban. Azt viszont már most le kell szögeznünk, mindez már a múlt része, köszönőviszonyban sincs a mai korszerű gyógyítás, a ma már kezelésnek sem mondható egykori „gyakorlattal”.
A Pécsi Állami Elmegyógyintézetet 1905-ben építették fel, több mint 650 ezer koronát költöttek rá. Az intézet felállításáról, a korszak módszereiről egy teljes cikkünkben olvashatnak, ITT!
Az Elmegyógyintézet megítélése nem volt éppen a legkedvezőbb: még az újságírók is a mai fülnek döbbenetes tébolydán kívül úgy hivatkoztak több helyen a kórházra, mint
„az élő halottak kriptájára”.
Vérengző személyzet
A nyitás után nem sokkal, 1905 augusztusában olvashatjuk a Pécsi Közlönyben a hírt, miszerint két ápoló brutálisan megvert és megkínzott egy beteget. A „két komisz fráter” iszonyú kegyetlenséggel kezdett verni egy beteget, ököllel ütötték, majd mikor a földre került, rugdosták.
Mikor abbahagyták, egyikük kis időre elment, majd Erős paprikával tért vissza. A két ápoló teljesen levetkőztette a beteget, a testét bedörzsölték vele, aki irtózatos üvöltésbe kezdett.
A szolgálatban lévő orvos vetett véget a bántalmazásnak, más ápolókat rendelt a beteg mellé, a többiek lemosdatták és rendbe tették. Rögtön eljárás indult a két férfi ellen, letartóztatták őket. Kiderült, hogy egyikük büntetett előéletű volt.
Pár hónappal később, novemberben ismét egy kegyetlen betegápolóról szóltak a hírek, aki szintén agyba-főbe verte és súlyosan fejbe rúgta az egyik ápoltat – bizonyos Flore Juont –, aki öt napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Erdélyi Lászlót is azonnal elbocsátották, feljelentették, őrizetbe vették.
Fegyveres csendőrök a betegek között
1906 márciusában nagy port vert fel azoknak a pécsi csendőröknek az ügye, akik a pécsi elmegyógyintézetben okoztak óriási felfordulást. Egy őrmester, szuronnyal felfegyverkezett társával együtt póttartalékos társukat jöttek keresni az intézetbe, aki ott ápolóként dolgozott. Az ügyeletes orvos közölte, hogy éppen nem tartózkodik az épületben, sem az udvaron, majd a betegek nyugalma érdekében megkérte a fegyveres csendőröket, hogy távozzanak és ne keltsenek feltűnést. Azok viszont nem hittek az orvosnak, be akartak menni a betegek közé, hogy ott keressék. Az ellenálló doktort hatóság elleni erőszak vádjával fenyegetve félreállították, az elkülönített ápoltak közé mentek. A belső udvaron lévő betegek közben üvöltözni kezdtek a csendőrökkel, dobálták őket, többen nekik is estek – a doktorok és ápolók alig bírták őket lecsillapítani, teljes volt a káosz.
Flore Juon és a tolvaj ápoló
Volt egy olyan tévképzetes beteg is – a fentebb említett és brutálisan összevert Flore Juon –, aki a csendőrös eset után nem sokkal megszökött, végigkóborolt a városon és jelentkezett a laktanyánál, hogy ő az, akit kerestek, szolgálatra jelentkezik hadvezérként, vissza szeretné állítani a világbékét – persze katonai zubbonyba csavarva szállították vissza.
Hősünk története még nem ért véget: júliusban újra kereket oldott, ezúttal a vasútállomáson kapták el. Levegőben épített vasútját ismertette az érdeklődőkkel éppen, amikor egy rendőr rátalált. Értesítette az elmegyógyintézetet, ők pedig újra elszállították.
Rövidhírben emlékezik meg a Pécsi Közlöny a csaló tolvaj ápolóról, aki társát lopta meg. A Pécsi Állami Elmegyógyintézet ápolója ruhákat és pénzt lopott munkatársától. A vétkes ebben az esetben is büntetett előéletű volt.
A sokadik életveszélyes eset volt 1910-ben, amikor Szvaratkó Mária leugrott a második emeletről, szerelmi bánatra hivatkozva. Életveszélyes sérüléseket szenvedett. Volt, aki rosszabbul járt.
Forrás: Pécsi Közlöny
Kiemelt kép forrása: Régi Pécs Facebook
