Akad Pécsett egy-két olyan épület, amelyek nemhogy éjjel, de még fényes nappal sem túl bizalomgerjesztőek. Történetük, rejtélyes múltjuk pedig nem hagyja nyugton a pécsieket, ugyanis sokan a mai napig szellemek jelenlétét érzik ezeken a helyeken.
Kezdjük is a legevidensebb pécsi szellemházzal, amelyet az egész ország is csak a „pécsi szellemházként” emleget. Természetesen a Magasházról van szó, amelyet kiürítése óta körbevesznek a rémtörténetek. Ezek ugyan – mint például a pécsi galambember urbánus legendája – komolytalan sztorik, akad viszont egy történet, amellyel a pécsiek sem tudtak mit kezdeni.
Történt ugyanis 2011-ben, hogy egy férfit találtak holtan a ház tetején. A helyszínelés során a rendőrök bűncselekményre utaló nyomokat nem találtak, kizárták az idegenkezűséget is.
A mendemondák szerint a negyvenéves férfi régen a házban lakott, és hiányzott neki a hely szelleme. Hogy azóta is ott kísért-e a férfi, nem tudni, sokak szerint igen. De ki tudja mi történt vele igazából?
Kevesen tudják ma már, de a Kodály Központ és a Tudásközpont helyén egykor temető állt, a halottak maradványai és szellemei pedig a mai napig kísértik a vizsgaidőszakban vért izzadó külföldi egyetemistákat és a hangversenyterem takarítóit.
A legenda szerint a ’48-as forradalom idején a budai temetőben (ez volt a temető neve) egy császári katona temetését hangos puskaropogás törte meg – ugyanis közeledtek a forradalmi csapatok –, amitől az osztrák katonák annyira berezeltek, hogy a koporsót beleejtették a sírgödörbe, majd rohantak menteni a menthetőt. Mind a magára hagyott császári katona lelke, mind pedig a Pécset védő Burghardt György szelleme is itt kísérthet valahol, aki állítólag a csata végére már csak egy vasrúddal ütötte-vágta az ellenséget, és hat osztrák kellett ahhoz, hogy elfogják. Ezután gyorsan elítélték és kivégezték, és a budai temetőben földelték el. Lehet, hogy a szelleme veri le a Tudásközpont üveglapjait?
Annak ellenére, hogy István-akna bányatelepe ipari műemléknek számít, mégsem úgy fest. Sokkal inkább hasonlít egy horrorfilm helyszínére, ahol ma már csak a halott pécsi bányászok szellemei járnak felidézni a múlt dicsőségét.
Az 1998 óta üresen álló romokat őrizetlenül hagyták, épp ezért nem is tudni pontosan, hogy mi zajlik ott éjszakánként.
Fosztogatók, bűnös életűek, búvóhelyet keresők legendás és sokak által rémisztőnek tartott helye ez, igazi szellemplacc.
Híres szellemház a pécsi Munkácsy Rendelőintézet is, amelyet – 2008-as kiürítése óta – minden éjjel bizarr, furcsa zajok és hangosan süvítő szél jár át. Biztosan azonban senki nem tudja, hogy mégis kik járhatnak éjjelente a horrorrendelőben.
A környéken lakók éjjelente már többször is hallottak fúrásra, kopácsolásra emlékeztető hangokat, mintha még mindig dolgoznának benne munkások – pedig senki és semmi nincs már az épületben.
A tüdőszanatórium sem semmi, bizonyára sok éjszakai kirándulót kerülgetett már a frász tőle.
A legrémisztőbb, hogy a szanatórium melletti hegyoldalban van egy pince, ahol régen a holttesteket tárolták, ide pedig egy kis ablakon be is lehet kukkantani, de ilyen vakmerő tettre csak az igazán kemény legények vetemednek.
A tüdőbetegségekben elhunytak szellemei szinte biztosan ott bujkálnak még, csak rá kell hangolódni a hely kísérteties hangulatára.
Hasonlóan átkozott hely még a pécsbányai kórház romhalmaza is, ahol – akárcsak a tüdőszanatóriumnál – a környező erdő félelmetes hangjai csak felerősítik a szellemtanyákat idéző miliőt.
Ugyan Gábor Olivér várostörténész szerint semmi nem bizonyítja, hogy a népirtásairól hírhedt havasalföldi vámpír-fejedelem, Vlad Tepes, azaz Drakula valaha is meglátogatta volna Pécset, az viszont biztos, hogy a város főterén állt egy úgynevezett „Drakulya-ház”, aminek a pincéjét nem is olyan rég tárták fel.
A városvezetés ugyan eljátszott a gondolattal, hogy látogathatóvá teszik a ház maradványait, de végül felhagytak a tervvel. Feltehetően ők is rájöttek, hogy nem jó ötlet felzaklatni a vérszívó uralkodó rejtélyes hagyatékát. Azonban még így sem épp felemelő a gondolat, hogy egy olyan rémes tetteket véghezvivő emberállat pincéje fölött sétálgatunk, mint Drakula.
Szellemvárost sem hiába nevezzük úgy, ahogy. Ugyan a várostörténészek nem ismerik el ezt a gúnynevet, azért mégis a nép az úr, akik nap mint nap a temető közelében járnak-kelnek.
Gondoljunk csak bele, hány temetést látnak a szellemvárosiak az erkélyeikről, hány teliholdas éjszakán látják a sötét temetőt – az embernek még a humorérzéke is elmegy. Nem kárhoztathatjuk hát azokat, akik a környéken már több paranormális jelenséget is tapasztaltak.