A Szent István téri régi vízlépcsőt bizonyára sokan hiányolják, arra azonban talán kevesen emlékeznek, hogy mekkora ramazuri volt a városban az elbontása miatt. Pedig nem is akármilyen kincset rejtett el.
A Szent István téren, az ókeresztény mauzóleum helyén, a Székesegyház szembeszomszédjaként bizonyára sokan emlékeznek még arra a pécsiek által nagyon szeretett vízlépcsőre, mely az 1970-es évekig, több évtizeden keresztül határozta meg a tér képét, és szépségével, egyediségével a városba hívta a turistákat. A vízlépcső már a múlté, és noha bizonyára jó rá emlékezni, azt azonban tudni kell, hogy elbontása alapvetően elkerülhetetlen volt.
Az 1936-ban elkészült vízlépcsőt Gosztonyi Gyula építészmérnök tervezte és lényegében minden második pécsi képeslapon szerepelt ez a nem mindennapi, a dómot a tér lábánál álló zárdatemplommal vizuálisan egybekapcsoló úgynevezett mediterrán kaszkád és park.
Tény, hogy a vízlépcső a pécsiek és a turisták nagy kedvence volt, 1975-ben kezdődött elbontásának kálváriája azonban sokkal érdekesebb, mint építésének története. A probléma ott kezdődött, hogy a kaszkád mindössze 20 évig üzemelt rendszeresen és folyamatosan, gépészete az 1950-es évek közepére tönkrement, 1956-tól fogva csak nagyon esetlegesen működött, sokszor állt szárazon és üresen.
Az egyre elhasználtabb – és a városképet inkább csak rontó – állapotba került kaszkádot a helyiek joggal szerették meg, mikor pedig már nem működött, sokaknak hiányzott, sokakat bosszantott, hogy a városvezetés nem tesz semmit helyreállítása érdekében.
Pogány Frigyes pécsi építész-esztéta volt az, aki elsőként – igaz csak közvetve – indította el a vízlépcső lebontását egy írásával. Mint írta, a kaszkád túl „zajos”, azaz harsány „előkészítése a templomnak”, melynek eredményeképp a dóm veszít jelentőségéből. Pogány Frigyes azonban nem bontást, hanem teljes átépítést javasolt, egészen pontosan egy medencesort és körülötte hosszú, széles virágágyásokat képzelt el a téren.
Ezután azonban a város a felszámolás terve mellett tette le voksát, melynek hírére felbolydultak a pécsiek: munkafelajánlásokat tettek, adományokat akartak küldeni (még Svédországban élő pécsiek is megmozdultak az ügy érdekében), sőt a Pécsi Vízmű vállalta volna a vízlépcső teljes gépészeti felújítását is.
De semmi nem történt, 1975. május 27-én megszületett a tanácsi verdikt: el kell bontani és kész. Érvük az volt, hogy „a laikus közvéleménytől nem várható el, hogy a szakemberek helyett valamit megtervezzen, a szakmai közvélemény viszont egységes volt abban, hogy a vízlépcsőt le kell bontani”. Utóbbi egyébként nem teljesen igaz, több tervező és építész is jó ötletnek tartotta volna, hogy valamiféle új, vizes-medencés építmény kerüljön a vízlépcső helyére.
Alig egy hónappal később nekiálltak felülről lefelé haladva a vízlépcső bontásának, és szinte az első kapavágásnál megtörtént a szenzáció: ráleltek az ókeresztény mauzóleumra, a mai székesegyház előterében volt római kori nekropolisz számtalan sírépítményének egyikére, sőt legjelentősebbjére. Emiatt aztán jó tíz évvel késett a vízlépcső teljes elbontása.
A helyreállítás nem jöhetett szóba, mivel annak becsült költsége magasabb volt, mint egy esetleges újjáépítésé. Az újjáépítés viszont azért nem volt reális opció, mivel a 40 éves kaszkád eredeti formájában már öreges, esztétikailag elavult építménynek számított volna, erre pedig ugye nem akart senki több millió forintot költeni. Ahhoz pedig, hogy valami újat hozzanak létre a téren, a drága bontás mellett szintén drága helyszíni felmérésekre és modellkísérletekre lett volna szükség (a becsült ára ennek a munkának közel 6 millió forint volt, a bontásé pedig közel 5 millió forint). Az egyedüli költséghatékony megoldás tehát a kaszkád ledózerolása volt, mely kevesebb mint egy év múlva meg is kezdődött.
Azonban szinte az első kapavágásnál rátaláltak az ókeresztény mauzóleum romjaira, a római nekropolisz feltárása pedig az ország egyik legjelentősebb régészeti eseménye volt. Az ásatások megkezdődtek, a vízlépcső teljes elbontása pedig ezért 10 évet késett.
Forrás: Pécs Lexikon, Pécs története, Régi Pécs
