11 C
Pécs
péntek, szeptember 13, 2024
KezdőlapPécs AktuálReményt keltő döntetlennel rajtolt az élvonalban a PMFC női csapata

Reményt keltő döntetlennel rajtolt az élvonalban a PMFC női csapata

Pontszerzéssel kezdte első osztályú szereplését a PMFC női csapata, a Szekszárd elleni hazai 0-0 nem rossz eredmény, ráadásul Németh Zsolt csapata sokkal közelebb állt a győzelemhez.

Bár a Szekszárd nem tartozik az élvonal élcsapatai közé, az NB I.-es rutin miatt nehéz volt eldönteni, mire is lehet majd számítani a PMFC női csapatának első bajnokiján. A szombat esti meccsen a Pécs sok-sok saját fiatallal, és a nyáron szerződtetett három légióssal a kezdőjében állt fel, és az már az első percek után világossá vált, hogy nem fog alárendelt szerepet játszani Németh Zsolt gárdája.

Sőt, az igazat megvallva mezőnyben egyértelműen a pécsiek voltak jobbak, igaz az első félidőben egyetlen igazi helyzetet láthattunk – Turi Bori szép átvétel után tudott kapura fordulni, de nagy helyzetben végül egy becsúszó szekszárdi játékos menteni tudott.

Sokat volt a labda a szekszárdi kapu előtt

A szünet után aztán akadt pár nehezebb perce a PMFC-nek, a vendégek ugyanis a második félidő elején nekiestek a Pécsnek. A komoly nyomást azonban túlélték a hazaiak, és ahogy teltek a percek, ismét a Égiék kerültek fölénybe. Olyannyira, hogy egyre-másra jöttek a pécsi helyzetek is. Azonban sem Turi, sem a belorusz Belaya nem tudott betalálni nagy helyzetben, a csereként beálló Spiel távoli bombájánál pedig nem volt szerencséje a Munkásnak, a remek löket a felső lécről ugyanis a gólvonal elé pattant.

Maradt tehát a 0-0, és igaz ugyan, hogy a helyzetek és a játék alapján akár bosszankodhatna is a Pécs, hogy „csak” egy pontot szerzett élvonalbeli premierjén, tekintettel arra, hogy a céljuk a bennmaradás kivívása lesz, minden egyes pont nagyon értékes lehet.

PMFC–Szekszárdi WFC 0-0
Simple Női Liga, 1. forduló. Pécs, 150 néző.
PMFC: Bednar – Bódis, Bolboaca, Bocz, Rituper (Máté, 80.) – Kiss, Vasile, Belaya – Égi (Spiel, 80.), Turi, Farkas. Vezetőedző: Németh Zsolt.
Szekszárd: Török – Schell, Acsádi, Jáhn, Zahár – Vári, Kovács Zs. (Garabecz, 72.) – Prigli, Kágyi, Nagy-Cseke (Kuntzl, 88.) – Taylor. Vezetőedző: Micskó Márk.

További eredmények:

Bp. Honvéd–Szeged 2-1
Győr–Soroksár 3-0
FTC–MTK 2-0
Viktória FC–Astra 1-0
Puskás Akadémia–DVTK 3-1

Fotó: Szőke Lajos

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő