Csak fekszem mozdulatlanul. A hűtőszekrény zúgásán és az alvók egyenletes légzésén kívül más nesz nem hallatszik. Csend honol a szobában. Ez korántsem illik a bennem dúló viharhoz. Fejemben cikáznak a történtek, mint a villám, mennydörögnek hibáim, és úgy zúdul rám újra minden, mint a jégeső.
Nemrég még terveim voltak. Terveim arról, hogy mit és hogyan fogok csinálni. Hogy majd tudni fogom, mikor kell hallgatnom, mikor beszélnem, és mit engedhetek meg magamnak, és mit nem. Bíztam magamban. Aztán felébredtem, eltelt egy nap, és minden tönkrement, pedig előtte sem volt túl rózsás a helyzet. Én igazán nem akartam azzal a villával semmi rosszat… Holnap egy új otthonba szállítanak, pedig még csak két napja érkeztem.
Ugyanazt az arcomat mutattam ma is, mint mindig, amikor ismerős idegenekkel vagyok körülvéve. Körül lennék véve? Nem, olyankor kívülálló vagyok. Minden azzal kezdődött, hogy a fehér pöttyös sapkámat viseltem idejövetelemkor. Új becenevem ihletője lett, amiért még aznap este elégettem. Bolondgomba. Annyiban lehet, hogy igaza volt névadómnak, hogy sokszor rólam se tudják, hogy hova tegyenek. Vannak, akik határozottan azt állítják rólam, hogy állat vagyok, vannak, akik szerint növény, esetleg mind a kettő, egy keverék, korcs. De én tudom magamról, hogy egyiküknek sincs igaza. A gomba az gomba, hiába akarják, hogy más legyen.
Úgy érzem, már az elején felcímkéztek, mint a nagymamám befőttjeit. A különbség az, hogy a nagymamám biztosan tudja a „sütnivaló baracklekvár” jelöléssel ellátott üvegcséről, hogy abban sütnivaló baracklekvár van, és nem szilva, hiába barnult meg egy kicsit a hónapok során, mert minden egyes alkotórészét ismeri. A nagymamám mindig nagy odaadással készítette a lekvárt. A tiszta üvegekbe került forralt gyümölcsöt fájós derekával egyenként cipelte le a kamrába, mikor tudta, hogy senki nincs otthon, máig sem értem, miért. Óvatosan a polcra helyezte őket, ahol addig kellett nyugodni a lekvároknak, amíg el nem jött az ő idejük. Mondjuk, hogy egy bukta töltelékeként teljesítsék be sorsukat. Milyen kár, hogy emberként nem olyan könnyű a lét értelmét kitalálni, mint befőttként.
A végén mind egy ember hasában végezték, vagy ha lázadásból a tepsi aljához égették magukat, mentek a süllyesztőbe. Végső soron örülök, hogy csak törin vagyok el, mint a befőtt, ez is csak egy előző tanárom véleménye, és nem egy üvegnyi, valódi tartósított cukros gyümölcs lettem. Egy lekvár sokkal kevesebbszer hibázhat, mint egy ember. A villa elhajlott, belemélyedt, karjának vére kiserkent, és engem tágra nyílt szemek vádoltak és ítéltek el azonnal…
Most már megnyugodtam. Annyira ez a hely sem nőtt a szívemhez, hogy búslakodjam miatta. Talán holnap sapka nélkül szerető lélekkel fogadnak. Egy-egy csillag bekacsingat az ablakon, én pedig kihasználom, hogy a felhőtlen égnek hála a múltjukba láthatok. Sokkal kellemesebb, mint a sajátomon rágódni. Új nap, új otthon, új esélyek.
