Filmbe illő vicces és megható pécsi történet 1910-ből, amikor egy 15 éves helyi srác megépítette saját repülőgépét, amivel fel is szállt. Vagy hát, mondjuk úgy, hogy felszállt.
Most, hogy nemrégiben kiderült, repülőgépgyár épül Pécsett a pogányi reptér mellett, érdemes felidézni egy olyan, több mint száz éves sztorit, mely amellett, hogy a pécsi repüléstörténet egyik legfontosabb pillanata, simán mozivászonra is való, annyira emberi, vicces és megható.
A közel sem mindennapi történet Császár Géza pécsi újságíróval esett meg, aki a még gyerekcipőben sem járó hazai repülés nagy rajongója és ismerője volt (ő írta az Acélszárnyak című pécsi repüléstörténeti könyvet is). Császár 15 évesen, 1910-ben – amikor világszerte megindult a nagy repülés-versengés – fogta magát, és úgy döntött, hogy saját tervei alapján épít meg egy repülőgépet Pécsett, ezzel feltéve a várost a globális repüléstérképre.
Az Acélszárnyakból és Trebbin Ágost pécsi helytörténész beszámolójából kiderül, hogy Császár egy nyári szünet alatt dobta össze a háromkerekű, közel 9 méter széles és 7 méter hosszú, kétfedelű repcsit, melybe saját fejlesztésű egyensúlyozó kütyüt is beépített, és melyet a korabeli sajtó hitetlenkedve, de kellemesen meglepve „mestermunkának”, valamint „ügyes és szép alkotmánynak” hívott.
Nos, az lehet, hogy szép gép volt, csak volt vele egy kis bibi: motorja nem volt. Császár autóval akarta addig vontatni, míg – amolyan vitorlázó-módszerrel – a repülő fel nem száll. Egy üszögi földesúr adta kölcsön a kocsiját a kissrácnak, hogy az végre tudja hajtani a pécsiek egy részét nagy izgalomban tartó légi műveletet. Azt azonban érdemes tudni, hogy a városiak nagy része viccnek tartotta az egészet, nem vették komolyan a fiú célját, tehetségét és lelkesedését.
Pedig Császárnak komoly elképzelése volt, mellyel Pécs és az ország nevét akarta ismertté tenni. A repülési versenyben ugyanis meg akarta előzni Leon Versepuyt, azt a francia pilótát, aki szintén Pécsről – az akkori lóversenypályán tartott repülőnapon – akart felszállni. Nagy szó lett volna, hiszen Franciaország jóval előrébb járt ekkoriban a repülésben, mint Magyarország. Nem afféle ellenfélként kell amúgy elképzelni a francia pilótát, hiszen Versepuy fizetésének egy részét Császárnak ajánlotta fel, annyira lenyűgözte a fiatal pécsi motiváltsága és tehetsége. Sőt, Versepuy azt is elérte, hogy azt a hangárt, melyben saját gépét készítette fel a show-ra, a repülőnap után Császár kapja meg.
Ahhoz azonban, hogy Császár fel tudjon szállni, kellett még egy dolog: vászonburkolat a gépre. Ehhez pénzre volt szükség, amit a város közadakozás formájában próbált meg összekalapozni a fiatal repülésmegszállott pécsinek. Na, ez az, ami nem jött össze, pedig még a püspökség is beszállt a buliba 200 koronával. A városiak egyszerűen nem hittek – azaz nem mindenki hitt – Császár repülőgépében, sem pedig az ifjú pilóta képességeiben.
Ezért aztán végül motor és vászonburkolat nélkül vágott bele a műveletbe, csak azért, hogy megelőzze a franciát – rendíthetetlen volt. Mivel az üszögi földbirtokos mégsem adta neki oda autóját, ezért mindent újra kellett terveznie. Egy rácvárosi téglaszárítóban szétkapta, majd újra, de másként összerakta a gépét. Annyira lelkesen tette mindezt, hogy arra már nem figyelt, hogy végül ki is tudjon férni az épületből. Nem tudott. Csak úgy jött össze a dolog, hogy kibontotta a téglaszárító falát! A korabeli sajtó beszámolói szerint közel 10 ezer ember kísérte a fiút és gépét a lóversenypályára.
Már csak fel kellett szállni, de hát motor és vontatás nélkül nehéz. A történet egyik legmeghatóbb része következik: több száz pécsi fogta Császárt és a gépet, és a húzóköteleibe kapaszkodva nekiálltak rohanni a hatalmas placcon, hogy a szél a kézműves pécsi repcsi szárnyai alá kapjon. Ez meg is történt, a pécsiek égbe emelték a fiú gépmadarát, ami pár másodpercig szállt, majd lezuhant és apró darabokra tört. Császár néhány horzsolással megúszta, sokan büszkék voltak rá, de többen voltak azok, akik kinevették.
A francia pilóta egyébként sikeresen szállt fel Pécsről, de később ő is lezuhant a gépével, ha ez valakit vigasztal. Inkább azonban az a lényeg, hogy Pécsnek volt egy fiatal lelkes amatőr pilótája és repülőgép-építője, aki csak azért is véghezvitte, amit véghez akart vinni.
Forrás: Császár Géza: Acélszárnyak (A pécsi repülés története), Trebbin Ágost: Kalandozások a régi Pécs városában
