Csak a legtisztább forrásból, csak a biztosat oktatni – vallja dr. Csernus Valér, a PTE orvostudományi karának habilitált egyetemi tanára. A város által nemrég emlékéremmel kitüntetett oktatót hallgatói számos alkalommal választották meg legjobb gyakorlatvezetőjüknek, holott az általa tanított kurzusok enyhén szólva sem a kedvenceik.
– Mikor döntötte el, hogy orvos lesz? Miért pont az anatómia mellett döntött?
– Az érdeklődés a természettudományos pálya iránt már általános iskolás koromban kialakult. Kutató akartam lenni, először a kémia fogott meg, később jött csak a biológia. Az orvosi egyetemre végül azért kerültem, mivel akkoriban Pécsen még nem volt vegyészeti típusú felsőoktatási képzés – nem bántam meg. A gyakorló orvosi pálya sosem vonzott, de így is közel kerültem hozzá, hiszen feleségem, gyermekeink, testvéreim mind-mind gyakorló orvosok. Az anatómiát hallgatóként nem szerettem különösebben, inkább Szentágothai professzor személye vonzott és az az őt körülvevő kutatói team, ami nemzetközi hírnévre tett szert. Ezért csatlakoztam és maradtam később az intézetben. Azután természetesen az anatómiát is megszerettem. Hallgatókorom óta szívesen oktatok anatómiát, szövettant és fejlődéstant eleinte magyar, majd angol és német nyelven is.
– Több érdekes tudományterülettel is foglalkozott.
– Így van. Régebben azt vizsgáltam, hogyan szabályozza az agy a hormonális rendszert, ezen belül különösen a nemi differenciálódás érdekelt. Az a komplex folyamat, hogy a még nemtől független embrió hogyan válik testileg és lelkileg teljes értékű férfivá vagy nővé. Alapvetően a kromoszóma mérvadó, de még számos befolyásoló tényező van. Később aztán a biológiai ritmusokkal kezdtem foglalkozni. Az emberben majdnem minden folyamat előre megjósolható módon, ritmusosan változik – ilyen az alvás-ébrenlét, a női havi ciklusok, de akár a szívdobogás is, vagy idegi impulzusok a másodperc töredékén belül. Ezek hátterét, mechanizmusait kutattam. Sajnos ez a biológiai kutatások és az orvosi gyakorlat számára egyaránt fontos szemlélet még mindig nem eléggé terjedt el.
Az oktatás és a kutatómunka mellett intenzíven részt vettem az egyetemi közéletben is, elsősorban az orvosoktatás szervezésében. 1990 óta vagyok tagja több kari, egyetemi, országos és nemzetközi, a témával foglalkozó testületnek, három dékáni periódusban voltam oktatási dékánhelyettes. Remélem, jelentősen hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy a pécsi orvosi diploma értéke mára olyan szinten felértékelődött, hogy Németországban sok helyen előnyben részesítenek egy Pécsett végzettet egy némettel szemben.
– Anatómia, szövettan: ezektől a tárgyaktól retteg a legtöbb orvostanhallgató. Miért van ez?
– Ezek a tantárgyak nem is a jellegük és témájuk, inkább a nehézségük miatt számítanak mumusoknak. Alapvetően megtanítjuk, milyen az egészséges emberi test szerkezete – ami látható, az anatómia, ami mögötte van, a szövettan és a folyamatok, a fejlődéstan. Bár ez is összetett, de a hallgatók számára a fő nehézséget a tárgyak „hátterében” meghúzódó orvosi elnevezések adják. Közismert, hogy az orvosi tevékenységben az időtényezőnek nagy szerepe van. Ez egy csapatmunka, ahol gyorsan kell kommunikálni, hiszen gyakran emberéletek forognak kockán. Nekünk egyértelmű, kristálytiszta gondolatokat kell közölnünk egymással, erre valók azok a többnyire latin és görög nyelvű szakkifejezések, amiket a hallgatónak egyszerűen muszáj megtanulnia. A teljes orvosi képzés alatt mintegy 13-15 ezer ilyen szót kell elsajátítani, ezek harmada köthető az anatómiához. A tárgy nehézsége jelentős részben az orvosi nyelv elsajátításának nehézségében rejlik. Emiatt az anatómia sikeres megtanulásában a szorgalom kiemelkedő szerepet játszik – sajnos a hallgatóinknál ez egyre inkább hiányzik. Ebben pedig általában a hölgy hallgatók jobbak, több türelmük van leülni és bevasalni több ezer szót.
– Melyik fekszik Önnek inkább, oktatás vagy kutatás? Egyáltalán elválasztható a kettő?
– Én tulajdonképpen mindkettőt szeretem csinálni: új dolgokat felfedezni, megismerni, illetve tanítani is. Az oktatást és a kutatást nem igazán lehet kettéválasztani, a tudomány arra szolgál, hogy a szakemberek újabb és újabb információkat szerezzenek, majd ezeket szavahihetően továbbadják. A tudomány igazi képviselője szerintem az egyetem, ahol a kutató a tudásra éhes hallgatóság előtt számolhat be az elért eredményekről. Ezzel ellentétben egy kutatóintézetben dolgozónak nincs erre igazán lehetősége. Hitelesen pedig csak az tud oktatni és mindezt elmagyarázni, aki maga is nemzetközi szinten is mérhető tudományos tevékenységet folytat.
Évente mintegy 15-20 millió publikáció lát napvilágot az orvostudományok-biológia határterületéről, óvatos becslések szerint is ezek hatvan százaléka tévedés, mert az illető nem vizsgálja meg alaposan, nem veszi komolyan a módszertant. Igazából egy hallgató is akkor tud csak jó szakember lenni, ha kiképezik arra is, hogy nem szabad mindent elhinni, amit leírtak.
– Mi az az elv, ami mentén dolgozott az évtizedek alatt, mi lehet a sikeres munkájának kulcsa?
– Talán az, hogy a munkám során igyekeztem az összes feladatomat precízen, becsületesen elvégezni. Sok energiát fektetek abba, hogy amit elmondok, leírok, az hiteles legyen. Többször is átnéztem mindent, ha pedig a legkisebb kétely is volt bennem, nem voltam száz százalékig meggyőződve valamiről, akkor inkább nem publikáltam. A tekintélyek iránti tisztelettel is óvatosan kell bánni. Nem szabad mindig hinni nekik, hiszen már számos nemzetközileg sikeresnek tartott „tudós” eredményeiről bebizonyosodott, hogy nem időtállóak. Öt évig dolgoztam külföldi kutatólaborokban és máig büszke vagyok arra, hogy mindig tanítottam és nem tanultam.
– Mit emelne ki az elismerései közül?
– A tudományos elismeréseim közül talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Német Természettudományos Akadémia rendes tagjává választott, az oktatásban pedig nagy dicséretként élem meg, hogy a hallgatók titkos szavazáson több alkalommal megválasztottak legjobb oktatójuknak.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#cecabf” radius=”2″]Dr. Csernus Valér 1948-ban született Pécsett. Orvosi tanulmányait Pécsett végezte 1972-ben. Az Anatómiai Intézetben kezdett dolgozni, végigjárta a szamárlétrát, összesen öt évet töltött külföldön: Los Angelesben, New Orleans-ben és Halléban. Volt oktatási-
és tudományos dékánhelyettes a PTE Általános Orvostudományi Karon. Mintegy 250 angol nyelvű publikációja jelent meg. 1996-ban habilitált, 2001 óta az MTA doktora, 2004 óta pedig a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia rendes tagja.
Felesége gyakorló orvos, két gyereke van. Fia Budapesten patológus, lánya a pécsi Gyermekklinikán gyermekgyógyász. Öt unokával büszkélkedhet.
Elmondása szerint szabadidejében nem unatkozik. Szeret mikroelektronikával foglalatoskodni, számítógépeket programozni, de van egy komplett lakatos- és asztalosműhelye is. A kertben pedig több tucat gondoznivaló gyümölcsfa is áll.[/su_box]
