Mint arról a PécsMa.hu korábban már beszámolt, szeptember végén avatták föl Rómában azt a monumentális bronz-acél kompozíciót, amelyet 2008-ban Amerigo Tot szobrászművész emlékére készítettek a Fondéria Művészeti Egyesület tagjai, magyar és olasz alkotók közösen. A pécsi egyesület szervezésében most tizenhét ifjú olasz grafikusművész mutatkozhat be csoportos tárlaton, a Pécsi Ifjúsági Központ Ifjúsági Házában.
Három jópofa, laza fickó vár ránk az Ifjúsági Ház galériájában. Vidámságért nem mennek a szomszédba, fotósunk kedvéért azonnal pózolnak munkáik előtt, vagy épp tanakodást színlelve pörög a nyelvük. Olaszok, fiatal képzőművészek, s azért jöttek Pécsre, hogy saját munkáik mellett tizennégy társuk összesen több mint félszáz rézmetszetét rendezzék kiállítássá. Egy római székhelyű művészcsoport, a Stamperia del Tevere tagjai mindannyian.
– Járjuk a világot, sok helyütt kapunk bemutatkozási lehetőséget, most épp Nápolyban is látható egy tárlatunk – meséli vezetőjük, Alessandro Formaci. – Nem az udvariasság mondatja velem, de igazán fontos számunkra, hogy Európa egyik idei kulturális fővárosában is jelen lehetünk. Noha most csak pár napot tudunk itt tölteni, azt máris örömmel érzékeljük, hogy Pécsett nemcsak a képzőművészet, hanem a tánc, a színház, a zene terén is nagy a pezsgés.
– Rómában a Stamperia del Tevere miként segíti tagjait?
– Egy művészcsoport számára minden egyszerűbb. Minél nagyobb és erősebb (mármint szellemi értelemben) egy társaság, annál könnyebben nyílnak meg előtte a lehetőségek, arról nem is beszélve, hogy a munkánkhoz szükséges alapanyagokhoz is olcsóbban jutunk hozzá, a réznyomatok pedig Tevere-parti kis műhelyünkben készülnek.
– Ebben a türelmetlen világban miért épp a grafika időigényes műfaja, a rézmetszet mellett kötelezték el magukat?
– Éppen azért, mert a világ, amelyben élünk, túlságosan gyors, viszont ez nem pusztán sebességet jelent, hanem magában rejti a felületesség csapdáját is. Ezt igyekszünk elkerülni azáltal, hogy olyan technikát választunk, amely nem engedi meg a kapkodást. Ez a mi ars poeticánk.
Alkalmi tolmácsom, Németh Pál szobrászművész, a Fondéria Művészeti Egyesület vezetője kalauzol végig a kiállításon. Ő válogatta az itt látható anyagot. Hogy milyen szempontok alapján?
– Jó munkákat akartam látni – összegez a pécsi művész. – Ennek a római székhelyű társaságnak 20-30-40-es éveikben járó alkotók a tagjai, a mestereik pedig a kortárs olasz képzőművészet jelentős alakjai. Nem kizárólag római grafikusokat tudnak a soraik között, Milánóból, Urbinóból, Nápolyból és Torinóból is csatlakoztak hozzájuk. Afféle baráti és szellemi közösség ez. Olaszországban nagyon komoly hagyománya van a rézkarcnak, a rézmetszetnek. Ők is ezt az örökséget viszik tovább, de közben nyitottak az újdonságokra is, szívesen kísérleteznek. Felhasználják a multimédiás technikákat, a rézmetszetet ötvözik a fotóval, a festészettel, műveikbe szívesen applikálnak különböző textúrájú anyagokat. Ám a papírral való közvetlen kapcsolatról nem hajlandók lemondani, a kezük nyomát mindenképpen ott akarják hagyni rajta.
– A kiállítás címe (Határozottan rézmetszet) is erre utal.
– Meg arra is, hogy alapkövetelmény a pontosság, a biztos kéz, a határozottság. Úgy vélem, rendkívül erős anyag jött össze, letisztult forma- és eszmevilágú műalkotások sorakoznak a falakon. Vannak köztük irodalmi ihletésűek, társadalmi problémákra reflektálók, de találunk globális kérdésekkel foglalkozó rézkarcokat is. E klasszikus technika mindezt képes hűen visszaadni, érzékeltetni.
– Mik a közeljövő tervei?
– November elején olasz barátaink visszajönnek Pécsre, mert 4-én, a tárlat zárásaként meglepetéssel várjuk a közönséget. Mi fölállítunk itt egy grafikai prést, ők meg otthonról hozzák a lemezeiket, s a jelenlévők szeme láttára készítünk majd különféle nyomatokat. Többet egyelőre nem árulhatok el.
– Újabb közös akciókról is szó esett?
– Alessandróék már a megnyitón hangsúlyozták: nyitottak a folytatásra, szívesen látnák a mi művészeinket Rómában, de elképzelhető együttes tárlat rendezése is. Több tagjuk a grafikai munkásság mellett szobrászattal is foglalkozik, ezért a következő lépés az lehet, hogy meghívjuk őket a Fondéria Művészeti Egyesület nyári bronzöntő művésztelepére.
– Jövőre Kaliforniában rendezhetünk egy nagyobb kiállítást – fordíttatja le mondandóját a római művészkör vezetője –, de feltétlenül számítok arra, hogy fiatal magyar alkotótársainkkal is lesz még sok lehetőségünk a bemutatkozásra.
Az ifjaktól szerény olasztudásommal búcsúzom, de ezúttal is ők lepnek meg. – Köszönöm! – mondja egyikük, kedves mosoly kíséretében. Hát lehet őket nem szeretni?!
