Decemberben kezdte meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vármegyei csoportja a téli gyűrűzéseket a Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomáson. Ez már a 25-ik év, hogy decembertől márciusig, hétvégente vizsgálják az ott telelő madarak egyedszámát.
Az egyesület közlése szerint az enyhe idő miatt főleg kék és széncinegék valamint mezei verebek látogatják az etetőt, de azért néhány példányt már más fajokból is sikerült jelölni.
Néhány éjszakai befogásnak köszönhetően a réti fülesbagoly újabb három példányát is sikerült megjelölni, ami azt mutatja, hogy ez a vármegyében ritkán megfigyelhető faj néhány egyede rendszeresen telel a sumonyi halastavak környékén. Ezen kívül egy kékes rétihéja hímet is sikerült befogni, ami a második gyűrűzött példány a tábor történetében – hangsúlyozzák a természetvédők.