A Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány szeptember elsején, a Város Napján tartotta hagyományos bányásznapi megemlékezését az Ágoston téri Központi Bányaemlékműnél, ahol felavatták a pécsi koncepciós bányamérnökperben elítéltek emléktábláját. Rendkívül érdekes és kifejezetten sajátos volt ez a sokak számára eddig ismeretlen per, melyet érdemes ezért kicsit körüljárni.
A kor, amelyben éltek
A hírhedt pécsi bányamérnökperben történtek megértéséhez ismerni kell a kort, amelyben lezajlott. A pert 1950-ben vezényelték le, minden pillanata megrendezett és előre eltervezett volt, ahogy az sok más, hasonló hazai koncepciós pernél így volt az 1946 utáni években. Ekkortól számolták fel ugyanis a többpártrendszert az országban, a kommunista diktatúra 1948-ra vetette meg a lábát.
A terror a következő két évben különböző módokon ütötte fel a fejét, többek között az úgynevezett osztályidegen elemek eltávolításával (lehetett ez kitelepítés, vagy akár kivégzés), az ÁVO kegyetlen és folyamatos vegzálásaival, és persze a kommunista rendszer ellenségeinek szűnni nem akaró kutatásával, üldözésével (rendszerellenes tett lehetett akár egy tréfa is, egy vicc, amiért névtelen besúgók és feljelentgetők küldhettek börtönbe ártatlanokat).
Ha ezeket az utóbbi „elemeket” elkapták, koncepciós, előre eldöntött kirakatperekben ítélték halálra, vagy több év börtönre, kényszermunkára őket.
A pécsi Sahti-per
A pécsi bányamérnököket is koholt vádakkal ültették le, bányarobbantásért és szabotázsért kaptak több év börtönt, mert nem szimpatizáltak a kommunista rendszerrel. A hamis szabotázst egy bizonyos Komlós János, a Baranya megyei ÁVH frissen kinevezett vezetője (előtte Szegeden volt rettegett ÁVO-vezetőhelyettes) találta ki, a bányamérnököket pedig a besúgók első szavára letartóztatta.
Ahogy Blasszauer Róbert írja „A pécsi Sahti-per” című írásában, Komlóst a karriervágy vezérelte, céljaként tűzte ki maga elé, hogy a lehető legtöbb kommunistaellenes pécsit lekapcsoljon és elítéltessen.
Fontos tudni azt is, hogy a keményvonalas sztálinista Komlós tisztában volt az 1928-as, 11 halálos ítélettel végződő hírhedt Sahti-per részleteivel. A Donyeck-medencében található Sahtiban a hamis vád szerint „a nyugati titkosszolgálatok által kitervelt szabotázsban az összejátszó szovjetellenes orosz bányamérnökök balesetnek álcázott bányarobbanásokkal akarták a nehézipari termelést meggátolni”. Lényegében le akarta másolni Pécsett a Sahtiban zajlott pert, innen is ered a pécsi bányamérnökper ismertebb neve, a pécsi Sahti-per.
A pártvezetés hibázott
Az ÁVH-nál megszokott módszerekkel terhelő bizonyítékokat szereztek, befolyásolták a szakvéleményeket, a sajtóban manipulált cikkeket jelentettek meg. Az nem számított, hogy ezek az ártatlanul letartóztatott profi pécsi szakemberek már a Horthy-korban is a helyi bánya vezetőségében dolgoztak, szaktudásuk pedig nélkülözhetetlen volt a pécsi szén kitermelésében. Hogy kik voltak ők? Dr. Rihmer László (10 évet kapott), Wietorisz Róbert (5 évet kapott), Lugosi György (4 évet kapott) bányamérnökök, és Mosonyi Sándor (3 évet kapott) bányamester.
Ezután azonban óriási fordulat következett be a perben, hamarosan ugyanis ballépésnek minősítették az ítéletet, amire nem volt példa a kor hasonló koncepciós perei során.
Kiderült: nagy szükség volt a bányamérnökök tudására, nélkülük ugyanis látványosan nem tudták teljesíteni a szénkitermelési tervet. Konkrétan a Tervhivatal elnöke, Vas Zoltán – a pécsi bányák szovjet igazgatóinak támogatását élvezve – vétózta meg az ítéletet és vette védelmébe a pécsi bányamérnököket, amivel – hogy stílusosak legyünk – egy életre szabotálta Komlós hitelét az ÁVH-ban és azon kívül is. A bebörtönzött pécsi szakemberek 1952 és 1953 között szabadlábra kerültek, teljes rehabilitációval. Noha a feljelentgetések folytatódtak ezután is, több koncepciós perre nem került sor Pécsett.