V. Gilbert Edit írása
Az utóbbi hónap őrülete más megvilágításba helyezi az addig netán ártatlannak, ártalmatlannak, néha érdektelennek, súlytalannak gondolt témákat. Mese, bábszínház, művészet. Dúró Dóra Darálójának beindulása óta számolni kell (?) azzal a veszéllyel, hogy robban a címben előrevetített asszociációm is a pécsi Bóbita Bábszínház A harmadik sárkányának október eleji bemutatója kapcsán, miszerint az előadásban fontos szerepet játszó csövek, kályhakürtök akár fallikus szimbólumok. A mesék, népdalok pszichoanalitikus olvasatai nyilvánvalónak láttatják a bennük rejlő beavató jeleket a felnőtt világba. Ez nem rossz vagy jó, így működik a művészet és annak befogadása. (Bizonyos kontextusban, háttéren megelevenednek bizonyos jelentések.) Melegek is léteznek, róluk szólni nem propaganda, s az őket elfogadó, nem stigmatizáló, élni hagyó attitűd fenyegetése elfogadhatatlan. A kultúrában az átiratok természetesek, s higgadt szakmai elemzést érdemes folytatni arról – folyik is régóta –, miként hat a rémmese, hiszen a népmesék nagy része kriminális, rettenetes cselekménnyel bír, vagy éppen az inverze: amikor kilúgozzák az átiratok a radikális elemet, tompítják az éleket. Az is nagy kérdés, vajon mit kezdjünk hagyományos népmeséink – vagy a mitológiai szüzsék – borzalmaival, elbírja-e azokat a gyermeki psziché. Erre a kérdésre az egyik válasz, hogy ezek alapvetően nem is gyerekműfajok, a másik, Bruno Bettelheimé pedig, hogy biztonságos körülmények közt, a szülő közelségében hallgatott történet leviszi őket a mélybe, aztán pedig a mese mintázatain, mintegy a Jancsi és Juliska által elszórt kavicsokon (a morzsákat a madarak felcsipegetik!) visszafelé haladva kijuthatnak a pokolból. Az élet nehézségeivel történő szembesülés, sajnos, nem korhatáros, s a művészet segítségével találkozni a bajokkal jobb, mint védtelenül – a szexualitás-tematika tekintetében nagy eséllyel a pornón át. (Ezért komikus, hogy a pécsi Bánk bánt 16-os karikával hirdetik már. Az egy-két erős hanghatás tényleg megijeszti a kicsiket, a néhány nem normatív kifejezéstől viszont kifejezetten vicces, hogy óvják a tízen felülieket is.)
Eleve a mássággal, kirekesztettséggel, különbözőséggel szembesítenek a mesék. A művészet nem égeti belénk a mintát, hanem fogódzókat ad a többségi normától való elhajlás kezelésére, akár mi vagyunk, akár a környezetünkben él az érintett. A kirekesztés mindenkit elér. A közös élmény megbeszélése által közelebb hoz a mese, a művészet korosztályokat és szerepköröket is, tanárt-diákot, gyereket-szülőt egymáshoz.
Kisgyerekek esetében van azért jelentősége az életkori ajánlásnak, leginkább a történetmesélés összetettsége miatt. Így hirdeti az egyik közreműködő FB-falán A harmadik sárkányt: „Obszcén a pécsi Bánk Bán? Akkor ezt nézze meg! A harmadik sárkány c. előadásunk ledönti a tabu karanténjait! Bóbita Bábszínház, Pécs. Már a dörzsölt 5 éves kortól ajánlott!” Az ironikus reklám többféle kontextusba helyezi az előadást, 4-ről 5 évre emelve az alsó korhatárt, ám egy anyuka kommentjéből kiderül, hogy ilyen korú gyereke nem értette az előadást. Valóban bonyolult a cselekmény, s bár a kerettörténet érthető és aktuális: egy karanténba szorult család próbálja elfoglalni magát, a mese, amit elbáboznak maguknak szórakoztatásukra, már kevésbé. Nyilatkozataikban az alkotók elmondják, hogy egy horvátországi magyar népmesét egyszerűsítettek le, mégsem világos (vagyis egy felnőtt figyelme is elterelődik róla a nagy színpadi nyüzsgésben), hogy mire. Az anyuka elsárkányosodik, ez valamiféle betegségben ölt testet, s az egyik gyerek próbálja megmenteni, meggyógyítani. A jó zene, amit sokféle tárgyból nyernek ki, a mozgással és énekkel dinamikussá teszi az előadást. A tárgyanimáció és a színészi élőjáték kettőse izgalmasan érvényesül. Szemünk előtt keletkeznek figurák a bárkit körülvevő, kéznél lévő tárgyakból, amelyek életre kelnek a gyerekkarakterek kreativitása folytán, akik a bezártság kezelésére ezt a mókát eszelik ki. A család kicsit emlékeztet a vándorcirkuszosokra a lakókocsival, akik most megrekedtek a kimozdulás tilalmában, s befelé irányítják kreativitásukat. Különféle mentalitású karakterek együvé terelése folyik a színen közös aktivitásban, ahol a látens szerelmi-erotikus szálak, a féltékenység, a gyászfeldolgozás is helyet kapnak. Kellemesen egzotikus a tőlünk ugyan csak bő száz kilométerre lévő, de a köztudatban mégsem igazán honos vajdasági helyszínek említése. Az időszerkezet viszont, hogy mi mi után következik, hogy egy végrendelettel van dolgunk, ám akitől származik, a játék jelenidejében aktív szereplő (s hogy ő kívül van-e vagy belül); hogy mit fednek a humoros neveken túli sárkánysorszámok (hány sárkány is van itt? ki és miért is harmadik?) talán valóban túlterhelik az óvodás befogadót.
Igazán érdekel, mit értettek belőle a kicsik, érdemes lenne feldolgozó foglalkozást tartani utána – aminek a tanulságaira kíváncsi lennék. Az is lehet, hogy számukra bizonyos jelzések, megoldások nyilvánvalóbbak, mint szüleiknek. Ha kisgyerekkel mentem volna el az előadásra, kísérőm jónéhány pontban biztosan eligazítana a fentiek közül.
Fotó: Bóbita Bábszínház Facebook
A HARMADIK SÁRKÁNY
(bábos játék 5 éven felülieknek)
Dramaturg: Nagy Orsolya
Látványtervező: Grosschmid Erik (Blattner Géza-díjas)
Zeneszerző, dalszövegíró: Cseri Hanna e.h.
Koreográfus: Markó-Valentyik Anna
Író, rendező: Markó Róbert
Rendező asszisztens: Aranyosi Szilvia
A bábokat és a díszletelemeket készítették: Bódiné Kövecses Anna, Fekete Hajnalka, Szijártó Éva, Nagy-Kovács Géza
Fénytechnika: Hegedüs Róbert
Hangtechnika: Illés Zoltán
Ügyelő: Hir Bálint
Fotó: Farkas B. Szabina
Játsszák: Csernák Norbert e.h./ Arató Máté, Balog Zita Mária, Papp Melinda, Matta Lóránt, Komlóczi Zoltán m.v.
