Húsz-harminc százalék. Nagyjából ennyi a teljesen egészséges lábú magyar lakosság aránya. Ám, ami még ennél is rosszabb, hogy sokan nincsenek tisztában talpuk állapotával. A nők többsége egészségtelenül magas és szűk cipőkbe préseli bele a lábát, illetve csak akkor fordul orvoshoz, amikor már komolyak a fájdalmai.
A láb- a lábujjaktól a csípőízületig az egyik legfontosabb szerepet betöltő szervünk, a lábak tartják ugyanis az egész felsőtestünket, így óriási terhelésnek vannak kitéve nap mint nap. Rendellenességei épp ezért nem csak helyi szintű problémákat vagy fájdalmakat okozhatnak, hanem a helytelen tartás miatt a teljes vázrendszerünkre kihatással lehetnek.
Honnan eredeztethető a probléma?
Minden gyermek úgynevezett telitalppal születik: a harántboltozat adott, a hosszboltozatot azonban meg kell szerezni. Ez a járás kezdete, körülbelül 1 éves kor után kezdődik – ismerteti a helyzetet dr. Kránicz Jánosné, az Orthoprofil Med Kft. ügyvezető igazgatója.
A teljesen egészséges láb kialakulásához azonban mai, modern környezetünk nem egészen megfelelő.
– Az lenne a legjobb, ha a gyermek természetes talajon mezítláb járna, de ez csak a nyári hónapokban oldható meg a strandon, vagy az udvaron, füves talajon. A mai lakások betonra fektetett burkolata, legyen az szőnyegpadló, vagy parketta, nem tekinthető ingert adó talajnak.
Bár természetes környezetünk megváltozott, megfelelő cipővel elébe mehetünk a későbbi betegségeknek.
Fontos, hogy a járni tanulás kezdetétől kemény kéreggel ellátott, hajlékony talpú, sarokékes (speciális,döntött sarokkal készült lábbeli) cipőt viseljen a gyermek, melyben a láb csontjai és tartó szalagjai megfelelő helyzetben fejlődnek. Így ki tud alakulni a jó boltozat.
Az egészséges gyermekcipőnek ezen kívül kényelmes, lekerekített orral kell rendelkeznie, mozgásteret hagyva a lábujjaknak.
Gyermekkorban a lúdtalpbetétes cipő nem megfelelő a lábnak, mert megtámasztja ugyan a talpat, de passzivitásra ítéli, nem dolgoztatja és erősíti meg a csontokat összekötő szalagokat.
[note]Mit tehetünk még?
Szanyi Miklós, az Ortflexbett Kft. tulajdonosa azt tanácsolja, minden nap tornáztassuk a gyerek lábát különféle feladatokkal. Ilyen gyakorlatok lehetnek: a ceruza, zsebkendő, papír felemelése lábujjakkal, külső,- belső talpélen, lábujjhegyen, sarkon járás. Nyolc éves korig ez hatásos lehet, és megelőzhetőek vele a későbbi betegségek. [/note]
Sajog, de nem tudom miért
Az idők során deformálódott talp eleinte nem okoz fájdalmat a pácienseknek, ezért nagyon sokan nem tudnak a problémáról – mondja Szanyi Miklós. Pedig a kezdeti stádiumban jóval könnyebben helyre lehetne hozni az egészségtelen cipő, vagy a túlsúly okozta károkat.
Később viszont az is előfordulhat, hogy a panaszokat nem közvetlenül a talpunkban, hanem egyéb testrészeink környékén észleljük.
– A páciensek sokszor a helyi fájdalmat próbálják kezelni különféle krémekkel, gélekkel, amitől a tünetek ideig-óráig valóban enyhülnek, de a probléma gyökere ettől még nem szűnik meg – figyelmeztet a Ortflexbett Kft. tulajdonosa
A lúdtalpas betegek főként tartós járás, állás esetén panaszkodnak láb-, illetve bokafájdalmakról, ám a lúdtalp lábszár-, térd-, derékfájást is okozhat. A bütyök és kalapácsujj megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi a cipőviselést, a nyomási pontokon pedig gyulladások, esetleg váladékozó sebek is kialakulhatnak – teszi hozzá dr. Kránicz Jánosné.
Ilyen az egészséges cipő
A szakemberek felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt azt tanácsolják, hogy ott viseljenek igazán kényelmes cipőt, ahol a napjaik nagy részét töltik. Néhány órára viselt elegáns, de nem túlságosan egészséges lábbeli nem ront annyit a helyzeten, mintha egész nap kényelmetlen cipőben járnánk.
Az ideális lábbeli ismérveit Szanyi Miklós ismertette:
- orrformája lábformát követő
- ujjainak kis mozgási lehetősége van oldal irányban, de felfelé is
- a cipősarok magassága max. 3cm
- a cipőtalp hajlékony
- a cipő felsőrésze puha bőrből készült
- a cipő egy számmal hosszabb a lábnál
- érezzük, hogy tartja a lábunkat
Súlyos következmények
A talp statikai elváltozásait nagyon jól lehet látni 3 dimenziós számítógépes vizsgálattal, de a jó szakember e nélkül is látja hol a probléma. A betegségek kezelésére különféle lúdtalpbetétek, szilikonos sarok- és lábpárnák állnak rendelkezésre. A betét megszokása fokozatosan, néhány hétbe telhet, de utána a panaszok csökkennek, illetve megszűnnek.
– A nagyon elhanyagolt láb súlyos ízületi deformitásokhoz vezethet. Ezek rontják a komfortérzetünket és a vele járó fájdalom nehezíti a járást, megkeseríti az életünket – mondja az Orthoprofil Med Kft. ügyvezető igazgatója.
Bizonyos esetekben csak a műtét segít, de az eredmény ebben az esetben is csak akkor lesz tartós, ha továbbra is viseljük a megfelelő betétet, kényelmes, egészséges cipőt hordunk.