Kaucsuk vagy szárazfa? Magyarán: ütő avagy hangszer? – szegezte a kérdést a tizenéves Rozs Tamásnak egykori pingpongedzője. Az asztali sportban is jeleskedett ugyanis a fiú. Csellótanára noszogatta: zenei szakiskolában lenne a helye. Végül a családi tradíció oldotta fel a dilemmát, s a Nagy Lajos Gimnázium fizika tagozatán tanult tovább. Aztán kalandvágyból tengerésznek állt, szelte is a Dunát Szulinától Regensburgig. Ám közben mindvégig zenélt, s amióta sorsa visszahozta Pécsre, a muzsika játssza a főszerepet az életében.
A család legkisebb, harmadik gyermekeként követte szülei és testvérei példáját,
s nyolcévesen hangszert választott magának. A cselló: szerelem volt első pillantásra. Megragadta a hangja s a külleme. Hűséges társra leltek egymásban.
– Mostani hangszeremhez 19 éves koromban jutottam, a Duna Művészegyüttes bőgősétől vettem – meséli. – Egy német manufaktúrában készült, a kiegyezés táján. Egy pécsi mester többször átépítette már, sok sérülés érte, de a lelke épségben maradt. Karácsonykor megkapja 13 éves Panna lányom. Méltó kezekben lesz nála, nagyon ügyesen csellózik. Nemrég egy kis zenekarral a Művészetek Házában lépett föl. Büszke vagyok rá, akárcsak Mirkó fiamra, ő tehetséges hegedűs, egy népzenész banda egyik szólistájaként mutatkozott be a minap. Azt mondja, nem muzsikus, hanem feltaláló szeretne lenni. Örülnék, ha a kettő nem zárná ki egymást.
– Épp harminc éve, 1982 őszén csatlakozott a Szélkiáltó együtteshez, de megzenésített verseket korábban is írt.
– A gimnázium minden művészeti formációjában ügyködtem a vonós zenekartól a kóruson át a férfi vokálig, Ivasivka tanár úr irányításával. Elmer Felíciával és Várnagy Zoltánnal alkotott triónk megzenésített verseinkkel a keszthelyi Helikonon is díjat kapott.
– Melyik zenei stílus a kedvence?
– A minőségi világzene, amiben szervesül a dzsessz, a klasszikus és a népzene, s az egésznek van veleje, tartalma, lelkisége. Bach pedig: mindenekelőtt.
– Autóban vagy otthon, kikapcsolódásként is ezeket hallgatja?
– Attól függ, mennyire telítődtem a klasszikusokkal. A csendet is nagyon szeretem, főleg vezetés közben, de a volán mögött ülve szívesen gyakorlom a mongol torok-éneket, amit egy Párizsban élő vietnámi mestertől tanultam. E sajátos énektechnika a mi keresztény-zsidó kultúrkörünkben kuriózum. A közönség szereti, rám pedig csodás élettani hatással van: harmóniát teremt a bensőm és a külvilág között. Előfordult már, hogy a Szélkiáltó és az Arco trió egy-egy dalába is beépítettem egy kicsit ebből a hangzásból, és a Mohácsi János rendezéseihez írt zenékbe is. Vele túl vagyok tíz nagy színházi munkán. Izgalmas szellemi kihívás!
– Több teátrumban is láthatja-hallhatja a közönség.
– Budapesten a Nemzeti két, az Örkény Színház egy darabjában vagyok jelen muzsikusként, Pécsett a PNSZ beavatószínházi előadásában, a Hamlet-sztoriban tűnök föl, s a JESZ utóbbi két produkciójában is részt vettem. Írok bábzenét is, októberben Debrecenben dolgoztam, januárban a Budapest Bábszínházban fogok, tavasszal a Bóbitában. Mindeközben nagy élvezettel tanítok zenés mesterséget a kaposvári egyetem színművészetiseinek, frissen tart a velük közös alkotómunka. Cseh Tamás emlékműsorunkkal Amerikába is eljutottunk, elkészült egy Sebő-összeállítás, és most dolgozunk egy Orff-esten.
– 2004-ben önálló lemezzel jelentkezett, a Férfiénekkel.
– Kiszakad belőlem. Irodalmi szövegeken keresztül boncolgatja a férfilelket: sikereket, kudarcokat, csalódásokat, megvalósult és füstbe ment álmokat, amelyek feltorlódhatnak egy ötvenéves emberben. Dzsessz- és klasszikus zenészekkel készítettem, ezek a dalok másfajta hangzásvilágot képviselnek, mint a többi kompozícióm. Szeretek új utakat keresni.
– Nyughatatlan lélek?
– Épp annyira, amennyire megnyugvást kereső is. Utóbbiban a tai chi segít. Nem kelet-majmolás ez, hanem belső igény. Vibráló, értékvesztett világunkban kellenek a lelki cölöpök, amelyekhez ha az ember odatalál, fogódzókat jelenthetnek. Így adventkor különösen jólesik elcsendesedni a nagy pörgésben.
