Hirdetés

A városvezetés nem hagyja, hogy a pécsiek egészségét fenyegető, környezetszennyező gyárak épüljenek Pécs közelében – mondta Ruzsa Csaba alpolgármester a Bicsérd mellé tervezett ipari park esetleges veszélyeiről szóló lakossági fórumot követően.

Mint ismert, a kormány egy több száz hektáros ipari parkot tervez kialakítani Bicsérd mellett, ami korábban már megkapta a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt” státuszt is. A probléma – ami azóta sem hagyja nyugodni az üggyel foglalkozó politikusokat, a környéken élőket és persze sok-sok pécsit – az, hogy az iparterület fontos ivóvízbázisok közvetlen közelében épülne, arról pedig egyelőre nincs hír, hogy egészen pontosan milyen cégeket telepítenének (esetleg egy akkugyárat?) Pécs és Bicsérd szomszédságába.

Kérdések vannak, válaszok nincsenek, főként ezért szervezett ebben a sokakat foglalkoztató témában lakossági fórumot július 16-án a Mindenki Pécsért Egyesület és a Pécs Most Egyesület.

Ruzsa Csaba és Fürj Csaba képviselő (jobbra)

A Vasutas Művelődési Házban rendezett eseményen többek között részt vett Ruzsa Csaba alpolgármester is, aki felidézte, hogy Péterffy Attila polgármester és a Pécs Jövője Frakciószövetség tavaly egyértelműsítette, hogy nem hagyják, hogy a pécsiek egészségét fenyegető, környezetszennyező gyárak épüljenek a városban és közelében.

Mint mondta, a városvezetés ezt az álláspontot és szemléletmódot képviseli 2019-től kezdve, ebből pedig nem engednek: az őket megkereső ipari szereplők mindegyikénél megvizsgálják ezeket a tényezőket és csak azokkal működnek együtt, akiknek a tevékenysége nem veszélyezteti a pécsieket és a jövő generációit.

Keresztes László Lóránt

A fórumon részt vett Keresztes László Lóránt LMP-s országgyűlési képviselő is, aki kiemelte, hogy garanciákat szeretnének látni a kormány részéről arra, hogy a környéken nem valósulhatnak meg olyan beruházások, amik jelentős ipari vízigénnyel bírnak, amik szennyezhetik a pécsi vízbázist és kárt okozhatnak mezőgazdasági területekben.

A parlamenti képviselő is megerősítette: egyelőre a kormánynak nincs kiforrott szándéka az erre a területre telepítendő iparokról, cégekről. Amennyiben viszont a jövőben megjelennek konkrét ipari szereplők, a kormány – a beruházás kiemelt státusza miatt – ki fog minden érintettet zárni a döntésből, mondta, épp ezért ezt a státuszt vissza kellene vonni, hogy a környéken élők bele tudjanak szólni a döntéshozatali folyamatokba (amiket Keresztes szerint egy szakértői bizottságnak kellene meghoznia).

Hirdetés