A pjongcsangi téli olimpia egyik nagy hiányossága, hogy a síversenyek többségén se hangulat, se néző nincsen.
A klasszikus európai helyszíneken tízezrek járnak az alpesi sí, a sífutás, a síugrás vagy éppen a biatlon világkupa-versenyeire, ezzel szemben a dél-koreaiakat egyáltalán nem hozzák lázba a havas sportok. Emiatt még az olyan kiemelt számok esetében is, mint például a férfi lesiklás, csak üres széksorokat látni. Pedig itt nem több tízezres lelátót kellene megtölteni, mint Nyugat- vagy Észak-Európában, a gyorsasági számok dzsongszoni pályáján ugyanis mindössze 6500 férőhelyes a mobillelátó. Ehhez képest legfeljebb negyedháznyian nézték a helyszínen a királyszámot, de a férfi szuperóriás-műlesiklás ennél is kiábrándítóbb volt a néhány száz fős közönséggel. Értelemszerűen ilyen körülmények között a hangulat is olyan, mintha egy harmadik kategóriás verseny zajlana, legfeljebb a maroknyi norvég és svájci szurkoló próbálja magát jól érezni vagy szórakoztatni.
A síugráson sem jobb a helyzet, pedig olyan helyszíneken, ahol hagyománya van a sportágnak, jószerivel ünnepnapnak számít, amikor világkupa-fordulót rendeznek. Ehhez képest az egyik leglátványosabb sportág normálsáncos viadalán egy iskoláscsoport volt a közönség, de a második sorozat előtt az is távozott vélhetően a fogvacogtató hideg miatt. Onnantól pedig nézők nélkül zajlott az amúgy népszerű sportág olimpiai döntője.
Sífutáson, sílövészeten vagy szabadstílusú sízők és hódeszkások egyes számain azért olyan félház össze szokott verődni, de a hangulat ott sem fergeteges. Egy tapsvihart vagy felhördülést leszámítva csendben szemlélődnek az érdeklődők.
A kangnungi korcsolyaközpontban viszont teljesen más a helyzet. A műkorcsolyán közel telt ház, több mint tízezres publikum várja a sportolókat, de a gyorskorcsolyázók 8500 férőhelyes Ovaljában is jóval több széket foglalnak el, mint amennyi üresen marad, ahogy jégkorongon is szépszámú a közönség. A jégfelújítások, szünetek során pedig helyi művészek szórakoztatják a közönséget, amit a hazai szurkolók nagy tapssal és ujjongással fogadnak.
A csúcs viszont minden tekintetben a dél-koreaiak nemzeti sportján, a rövidpályás gyorskorcsolyán van. A 12 ezres csarnokban – amelyen a műkorcsolyázókkal osztoznak a sportág képviselői – olimpiához méltó a körítés és a hangulat is. Csordultig teltek a lelátók, amikor pedig hazai versenyző szerepel, a decibelmérő is kiakadna, ha pedig éppen élre tör egy dél-koreai, az valóságos hangrobbanást eredményez. A jégfelújítás során lemezlovas keveri a zenéket és a külföldiek örömére nemzetközi slágerekkel próbálja fokozni az amúgy is emelkedett hangulatot. A kamera pásztázza a nézőteret, és amint kiszúr egy vehemensen táncoló szurkolót, ráközelít, az illető pedig örömében rátesz még egy lapáttal, miközben a közönség üdvrivalgással fogadja a rögtönzött bemutatót. Mintha csak NBA-meccsen lennének.
Általános vélekedés, hogy ez a helyzet négy év múlva sem lesz jelentősen más, amikor Peking látja vendégül a téli sportágak legjobbjait, mivel ott sem népszerűek a havas sportágak, amelyekben nincsenek is jó versenyzőik. Talán 2026-ban ismét Európára kerül sor, ha lesz olyan jelentkező, amely végigviszi a pályázatát, ugyanis a 2022-es helyszínkijelöléskor a sorozatos visszalépések miatt a kínai főváros mellett már csak a kazahsztáni Almati maradt versenyben.
