Baj van a gyerekünkkel, mert a kistraktor helyett a nővére babájával játszik? Attól tartunk, hogy homoszexuális lesz emiatt? Jobban tennénk, ha inkább mélyen magunkba néznénk, és szakemberhez fordulnánk a kétségeinkkel. Egy cikk a társadalom címkéiről, a problémagyártásról, és a felnőttek bizonytalanságáról.
Kezdjük mindjárt az elején. Kisgyermekkorban – 2-6 éves kor között – a szexuális indentitás fejlődése minimum két alapvető szakaszon megy keresztül, nagyjából egymással párhuzamosan. Az egyik, hogy a kicsi – elsősorban biológiai értelemben – tisztába kerül saját nemiségével, azaz ráébred, hogy fiú, vagy lány. Mindezen folyamat körülbelül az óvodás kor végére érik be. A másik szakasz a nemi szerep kialakulása, ami már nem biológiai kérdés, hanem tisztán társadalmi konstrukció, vagyis: hogyan viselkedik egy férfi, vagy nő mit tesz, mit nem tesz stb.? Ez utóbbi egészen a serdülőkorig formálódik, alakul – magyarázza Csík Veronika klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus.
A nemi azonosság keresése tehát meglehetősen ingatag időszak, a gyermekek számára pedig ilyenkor még nincs értelme a fiús vagy a lányos játékok közötti különbségtételnek – csak a felnőttek világa címkéz -, kizárólag saját kíváncsiságuknak, temperamentumuknak megfelelően választanak a tárgyak közül. Vannak fiúk, akik érzékenyebbek, és gondoskodóbbak, és vannak kislányok, akik racionálisabbak, elemzőbbek, stb. Így fordulhat elő, hogy időnként az ellenkező nem játékait veszik le a polcról.
Goldmann-né Fehér Hajnalka pécsi gyermekpszichológus azt tapasztalja, hogy az ezzel kapcsolatos aggodalom elsősorban a fiús családokban jelentkezik. A szülők valamiért könnyebben elfogadják, ha egy kislány viselkedik „fiúsan”, játszik autókkal, legóval, mint azt, ha egy kisfiú babázik vagy pózol szoknyában a tükör előtt. Pedig épp annyira nincs jelentősége az egyiknek, mint a másiknak – ért egyet a két szakember.
– A játék csak az egyik eszköze a nemi szerepek elsajátításának, de nem az egyetlen. Önmagában az, hogy egy óvodás más nemre vonatkozó játékokkal játszik nem veszélyezteti szexuális identitásának alakulását, nem lesz például homoszexuális tőle. Amitől a szülők tartani szoktak, az a szó szerinti másság: hogy a gyermekük nem olyan, mint a „többi” – és ezért vajon, hogyan fog viszonyulni hozzá a külvilág, nem közösítik-e ki, illetve ők maguk szülőként hogyan bánjanak mindezzel? Az már csak hab a tortán, hogy a társadalom a homoszexualitást is másságnak címkézi – így Veronika.
Persze nem kell direkt babát vásárolni egy kisfiúnak, de érdemes a háttérből figyelni, hogy a játékboltban, játszóházban, vagy egy szülinapi zsúrban mi köti le az érdeklődését, és ha ez ideig-óráig éppen egy baba, ne kapjunk frászt. Ha pedig szülőként úgy érezzük, nem tudunk megbékélni a gondolattal, hogy óvodás csemeténk játékból lánynak öltözik, esetleg Barbie babát vesz a kezébe, nézzünk mélyen magunkba és forduljunk szakemberhez, mert könnyen lehet, hogy saját nőiségünkben, vagy férfiasságunkban nem vagyunk száz százalékosan biztosak. Nem a felszínen, hanem a mélyben, de pontosan így lesz valamiből nehézség, ami valójában nem is probléma.
Mindez triviálisnak tűnhet, hiszen úgyis elmúlik – gondoljuk, ám ha nem tudjuk szülőként elfogadni gyermekünk viselkedését, akkor a kettőnk közötti viszony sem lehet felhőtlen.
