Hirdetés

Megszületett a bérmegállapodás a Tüke Busz Zrt. vezetősége és a Független Demokratikus Szakszervezet képviselői között – közölte hétfőn a társaság.


A Tüke Busz Zrt. hétfői közleménye szerint a társaság vezetősége az elmúlt időszak béremeléssel kapcsolatos egyeztetései során olyan megállapodást kívánt elérni, amely „mind a munkavállalók, mind pedig a Tüke Busz érdekeit és pénzügyi lehetőségeit szem előtt tartva, kompromisszumokkal, ugyanakkor megnyugtató eredményekkel zárja a tárgyalásokat”.

Mint írják, a cég álláspontja szerint ez a törekvés sikeres volt.

A felek – a Tüke Busz és a Független Demokratikus Szakszervezet képviselői – március 21-én az alábbi bérfejlesztésben állapodtak meg 2022. január 1. napjára visszamenőleg:

  1. Az autóbusz-vezetőknél a bruttó alapórabér vonatkozásában 10,67 százalékos béremelésre kerül sor, azaz az alapbér bruttó 1265 forintos órabérről bruttó 1400 forintra emelkedik, az alapbéren felül a bérkiegészítés elemei változatlanok maradnak.
  2. A Tüke Busz Zrt. többi dolgozója tekintetében egységesen, a 703/2021. (XII.15.) számú kormányrendelet előírásain felül, az állomány bértömegére vetített 8 százalékos béremelésre kerül sor, melynek felosztása a cég döntése alapján történik.
  3. A felek úgy rendelkeznek, hogy a megállapodás a kifizetés napjakor a munkáltatóval munkaviszonyban álló valamennyi munkavállalóra kiterjed.

A Tüke Busz Zrt. közleményében hangsúlyozza: „továbbra is, hosszú távon számít a társaságnál dolgozó munkavállalók kitartó és felelősségteljes munkájára, akik a koronavírus-járványveszély ideje alatt is minden megtettek annak érdekében, hogy a Pécs közösségi közlekedése megbízható szolgáltatásként legyen elérhető a városban.”

Hirdetés