16 C
Pécs
hétfő, október 21, 2024
KezdőlapHírzónaA tv olyan, mint a cukor: viszik

A tv olyan, mint a cukor: viszik

Eddig 140 ezer ember igényelte állami támogatás keretében a földfelszíni digitális televízióadások vételéhez szükséges vevőeszközöket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) munkatársai által megkeresett 475 ezerből – mondta a hatóság hírközlés-felügyeletének osztályvezetője kedden Pécsen.

Karl Károly a digitális átállással kapcsolatos tájékoztatón beszámolt arról, hogy a beltéri vevőegységek, más néven set-top-boxok és az antennák, illetve a műholdas vételre alkalmas vevőegységek beszerelése folyamatos, szakembereik az első körben 55 ezer, a másodikban eddig 50 ezer rászoruló háztartásában teremtették meg a digitális televíziózás lehetőségét.

A digitális átállás második üteme október 31-én zárul. Ebben a fázisban Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyében, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye északi részén, Békés megye kis részén, Baranyában, Bács-Kiskun és Tolna megyében, valamint Zala és Somogy megye legdélebbre eső részein is megszűnik az analóg tévéadások sugárzása.

Az osztályvezető hangsúlyozta, ugyan az országos felmérés a nyáron véget ért, a rászorulók az október 31-ei lekapcsolás után még harminc napig benyújthatják igénylésüket.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere közölte: hogy Baranyában mintegy 23 ezer szociálisan rászorulóból mintegy 4400 fordult a hírközlési hatósághoz segítségért, és már több mint 3 ezren élvezhetik a digitális televíziózás előnyeit.

Sásdiné Richter Rita, az NMHH kommunikációs munkatársa arról beszélt, hogy az átállásnak köszönhetően a nézők a korábbinál sokkal jobb kép- és hangminőségben foghatják a digitális adásokat. Elmondta, ahhoz, hogy Baranyában a lehető legtöbb emberhez jusson el a digitális földfelszíni jel, két új átjátszóadó is épül.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tévéadók áthangolására Baranya esetében november 12-én 8 és 16 óra, valamint 13-án 10 és 16 óra között kerül sor. Ekkor nem lesznek foghatók a földfelszíni sugárzású televíziós adások.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő