A 28 éves Tóvári Sándor lassan két éve él a thaiföldi Bangkokban, ahol úszni tanítja a helyi babákat és kisgyerekeket. A pécsi úszóedző srác mesélt nekünk a thaiföldi életről, a helyiekről és a beilleszkedésről.
– Miért mentél ki Bangkokba és mivel foglalkozol ott?
– Először még 5 éve a búvár szakmában keresgéltem itt munkát, mivel 2002 óta búvárkodok és Thaiföldön elég jók a merülési lehetőségek. Voltak is lehetőségek, de sajnos egyik sem volt túl biztos ahhoz hogy az egész életemet átteleportáljam ide. Mindenképpen szerettem volna Thaiföldön élni, nem csak a búvárkodás miatt, hanem a kultúra és a helyi érdekességek miatt is, ezért tovább kutattam. Mivel úszós családból származom és a fél életemet vízben töltöm és töltöttem, ezért az úszásoktatás is szóba jött. Így találtam munkát egy helyi cégnél, ahol elsősorban babákat és gyerekeket tanítok úszni 2015-től. Énekelek is nekik és megismertetem őket a vízi környezettel. Külföldiként itt az ilyesmi nem sűrűn fordul elő, szóval szerencsésnek mondhatom magam.
-Nem furcsa, hogy egy olyan országban, ahol közel a tenger és van egy csomó folyó, egy pécsi tanítja úszni a helyieket?
-Annak ellenére hogy Thaiföld bővelkedik tavakban, folyókban, és van tengerpartja is, általánosságban elmondható, hogy a helyiek nem igazán tudnak úszni. Ezért örülök is, hogy olyasmivel foglalkozom amivel segíteni tudok nekik
-Nem volt nehéz átállni a thai életmódra?
-Mielőtt ideköltöztem, nem jártam sem Thaiföldön, sem Ázsiában, sem a környéken. Csak azt tudtam hogy itt szeretnék élni hosszabb távon. Így amikor megérkeztem, nem volt itt kint ismerősöm, rokonom, senki akihez fordulhattam volna a főnökömön kívül. De szeretem a kihívásokat és úgy gondoltam, hogy az ilyesmi nem lehet akadály. Nem is volt. Ami az „átállást” illeti, nem voltak problémáim a thai élet megszokásával. A lényeg, hogy bárhova is megy az ember itt, maximálisan tisztelni kell a helyi kultúrát és szokásokat. Ennek megfelelve, én például már a második naptól kezdve kint ettem az utcán a helyiekkel, helyi árusoknál, csakis helyi ételeket és ez most is így van.
–Milyenek a thai emberek?
-Itt nem igazán izgulnak, vagy sietnek az emberek. Úgy vannak vele, hogy ha lehet, akkor ezt a pár évet, amit itt töltenek a Földön, nyugiban szeretnék leélni. Talán ez volt az, ami nekem az elején furcsa volt. Nem azért mert idegbeteg vagyok, csak az európai „mediterrán nyugi” meg a helyi nyugi összehasonlíthatatlan – az utóbbi sokkal nyugisabb.
-Nem ütközöl nyelvi korlátokba?
-Szerencsére az elejétől kezdve helyi közegben éltem a mindennapjaimat, messze a turizmus által érintett helyektől, a munkatársaim is helyiek, akik nem igazán beszélnek angolul, ahogy a vendégeink se. Ebből kifolyólag a thai nyelv megtanulása elsődleges szempont volt számomra, de nem volt túl nehéz úgy, hogy az ember minden nap azt hallja. Így tehát kijelenthetem, hogy beszélem az alap thai nyelvet és oktatás közben félig thaiul, félig pedig angolul beszélek a gyerekekkel.
-Azért biztos, hogy voltak dolgok, amiket nem volt egyszerű megszokni.
-Ami Bangkokban érdekes, hogy nem sokszor van csönd. Ugyanolyan nagy a hangszennyezés itt, mint a lég- és a fényszennyezés. Amikor egy év után hazamentem Pécsre elég furcsa is volt az éjszakai csönd!
-Hogyan reagálnak a helyiek rád és hogy megy az ismerkedés?
-Igyekeztem minden helyi dolgot és szokást minél korábban átvenni. Ez elég könnyen ment, de ebben a helyiek kedvessége és segítőkészsége is közre játszott. Általában könnyen megy az ismerkedés, mivel amikor meglátnák engem, egy 115 kilós, szőke göndör hajú, kék szemű srácot olyan helyeken, ahol azelőtt nem igazan járt fehér ember, akkor egyből elkezdenek röhögni, és megkérdezik, hogy „Na, te meg mit keresel itt?”. Volt olyan is, hogy szelfit is csináltak velem emiatt.
–Nem hiányzik Pécs, vagy Magyarország?
–De, persze. Járok haza, de sajnos nem gyakran, nincs annyira közel Pécs, hogy egy hétvégére hazaugráljon az ember fia. Szerencsére viszont mindig akad egy-egy pécsi baráti társaság, akik eljönnek látogatóba és hoznak egy kis hazai stifoldert, sportszeletet, túró rudit, pálinka-mentőcsomagot, csak hogy biztos ami biztos ne alakuljak át teljesen thaira. Mindezt leszámítva a barátaim mellett hiányzik természetesen a családom is, na meg a Papucsban inni egy fröccsöt! Persze az sajnos már bezárt, tudom.
–Mit tervezel a jövőben? Maradsz még egy ideig?
-Két éves szerződésem van, ebből meg van vissza 2017 végéig, de a jelezték, hogy igényt tartanának rám utána is, de ez még messze van, majd meglátjuk.
