Kövér Lászlót javasolja házelnöknek megválasztani a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának Orbán Viktor, a vezető kormánypárt elnöke – jelentette be Szijjártó Péter. A miniszterelnöki szóvivő közölte azt is, hogy Orbán Viktor alkotmánybírónak Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt indítványozza megválasztani.
Szijjártó Péter kitért arra, hogy a Fidesz-frakció hétfői ülésén vitathatja meg a miniszterelnök javaslatait és a jelölteket csütörtökön választhatják meg a képviselők. Hozzátette, hogy Kövér László választmányi elnök jelölését már a Fidesz elnökségi ülésén is megvitatták.
Kérdésre válaszolva Bihari Mihály volt Ab-elnök jelölésének indokaként a szóvivő azt mondta: az, hogy Orbán Viktor a baloldalhoz inkább köthető személyt kért fel egy fontos tisztségre, nem gesztus, hanem az új politika lényege.
Mint mondta, a Fidesznek sok baloldali szavazója van, ezért a kormányfő ezzel a javaslatával a választói akaratnak tesz eleget. Hozzátette, hogy Bihari Mihály korábbi, az Alkotmánybíróságon végzett munkája mindenképpen indokolja a jelölését.
Stumpf Istvánról szólva – aki az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere volt – Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök egy tanácsadó testületet kért fel az új alkotmány koncepciójának kidolgozására; a testület tagjai, köztük Stumpf István is gyakorlati oldalról találkoztak az alaptörvénnyel. A szóvivő szavai szerint ezek után született meg az a döntés, hogy őt javasolja a kormányfő.