Iványi Dalma 1994-ben debütált Pécsen, és nem is akárhogyan. Harmadik meccsén már aranyérmet nyert a bajnokságban, 22 pontot dobott a BSE ellen. Talán ez volt az a pillanat, amikor neve végleg bevésődött a kosárrajongók szívébe. Dalma pályafutásáról már sokat hallhattunk, a sajtó szinte folyamatosan nyomon követi tevékenységét. Ám a sikeres sportoló mostanában elsősorban anyuka és ebben az élethelyzetben teljesen más kihívásokkal kell megküzdenie, mint a pályán. Iványi Dalma másfél éves kisfiáról, Szamuilról mesélt az Abszolút Nőnek.
– Nagyon közvetlen a fiad, pár perc elteltével már minket (fotósunkat, Andit és engem) is megkínált szőlővel. Kire ütött ez a gyerek?
– Szami kívülről tiszta apja, olyan, mintha kopírozták volna. A páron kiskori képeit és a fiam fotóit egymás mellé téve olyan, mintha ugyanarról az emberről készültek volna a fényképek. A személyiségét tekintve vegyes, de a közvetlenségét és önfejűségét figyelembe véve talán inkább az én vérmérsékletemet örökölte. Emellett egy energiabomba, nagyon aktív, nyitott, és barátságos.
– A bölcsibe, oviba szoktatás általában nem szokott a túl egyszerű dolgok közé tartozni. Nektek hogy ment az első nap?
– Teljesen simán. Mondhatnám, hogy meglepően simán, de igazából nem csodálkoztam rajta. Szami sokat utazik, rengeteg időt tölt a nagymamákkal, barátokkal, a nyáron pedig egy hónapot távol voltunk egymástól. A férjem bolgár, egy hónapot Bulgáriában töltöttek kettesben, amíg én a válogatottnál dolgoztam. Nehéz volt ez nekem, ugyanakkor nagyon jót tett az apa-fiú kapcsolatnak, és a fiam rengeteget volt együtt bolgár nagypapájával is. Ebből következően Szami nem esett kétségbe, amikor először otthagytam a bölcsiben.
– Tudatosan figyeltek arra, hogy a fiatok nélkületek is legyen?
– A párommal együtt úgy szeretnénk nevelni Szamit, hogy nyitott, önálló gyerek és felnőtt váljon belőle. Mi egy biztonságos bázis szeretnénk lenni az ő életében, ahová bármikor nyugodtan fordulhat. Szóval összefoglalva igen, tudatosan törekszünk arra, hogy időnként rábízzuk olyan emberekre, akiket szeretünk és akik közel állnak hozzánk. Szerintem ezzel az ő személyisége is több lesz.
– Ha már szóba jött a nevelés, ki a szigorúbb szülő?
– Egyértelműen én. Dobrin bolgár származásának köszönhetően lazább, olyan balkáni stílusban él. Én sportoló-pedagógus családból jövök, ahol mindennek megvolt az ideje és a rendje, az edzésekhez igazodtunk ehhez képest ettem és feküdtem le este. Egyébként jó, hogy különbözőek vagyunk, mert bár vannak konfliktusok, jó hatással vagyunk egymásra. Én például már engedtem abból, hogy tukmáljam Szamira az ételt: ha nem éhes, nem futkosok utána kanalanként.
– Egyébként hajlamos vagy túlaggódni a dolgokat?
– Nem kifejezetten. Nem egy kiló törlőkendővel járok a játszótérre, nem fertőtlenítettem minden lepottyanás után a cumiját. De a fejlődésével kapcsolatban sincsenek nagy félelmeim. Elég valószínű például, hogy a fiunk csak később fog beszélni, mint a többi gyerek. Ez annak köszönhető, hogy három nyelvet hall maga körül: az angolt, a magyart és a bolgárt. Nyilván nagy ritkán aggódom egy kicsit, de mindig lenyugtatom magam, hogy mindennek eljön majd az ideje.
– Adódik a kérdés, mi lesz a sporttal? Szeretnéd, hogy Szami kosarazzon?
– Én csak azt szeretném, hogy mozogjon, ezzel valószínűleg nem is lesz gond, hiszen már most igazi örökmozgó. Majd meglátjuk, miben lesz ügyes, mihez lesz kedve. Van már egy kosárlabdája és egy mini palánkja (amit a bolgár nagyijától kapott), volt már kint néhány meccsen, úgyhogy majd kiderül.
– Mi a helyzet azzal a tipikus anyuka szokással, hogy megeszik a gyerek után a megrágott ételt. Te is bekapod, amit Szami kiköpött?
– Hát, nem jellemző (nevet). Persze nagy ritkán előfordul, hogy ami épp leesőben van, de még éppen elkapom, azt gyorsan megeszem. Nálunk a kutya jár jól, mert a Szami által megrágott maradékot ő kapja meg, és nagyon is értékelni. Így nekem nem kell konyhamalacot játszanom.