A belvárosban tántorgó, koszos, óbégató hajléktalanokra könnyen rásütjük a bélyeget: lusta, alkoholista, tróger. Közben talán nem is gondoljuk, hogy számos olyan fedél nélküli ember is él a városban, akik bár szeretnének, mégsem tudnak kimászni a gödörből.
A 46 éves Imre Miklósné Mariann pontosan tudja, milyen hibákat követett el az életben. Egy házassága és két élettársi viszonya volt, de mindegyikben ő húzta a rövidebbet. Mindhárom férfi ivott, kettő rendszeresen verte, többször betörték a koponyáját és az arccsontját, ő mégis öt gyereket szült nekik. Hat évvel ezelőtt egymás után két alkalommal is öngyilkosságot kísérelt meg, ezért a kamaszokat intézetben nevelik.
Mariann másfél éve hajléktalan, azóta, hogy utolsó kapcsolatából végleg elmenekült. Az élettársa ugyanis késsel támadt rá. Két hét bujkálás után a kaposvári Családsegítő Szolgálat közbenjárásával Pécsre utazott, és munkát vállalt a környéken.
Bármennyit dolgozna
Először Egerágon, egy tanyán helyezkedett el, állatokra kellett vigyáznia havi 30.000 Ft-ért, ám mivel a fizetéssel folyamatosan gondok voltak, otthagyta az állást. Később felvették a pécsi távolsági buszpályaudvarra takarítónőként. Heti hét napot 10-12 órákat dolgozott, ezért havonta 50.000 forintot fizettek neki, ha pedig délután beült a WC pénztárába, napi 1000 forintot kapott pluszban a főnökétől.
-Nem panaszkodásként mondom, de volt egy fiatalember, aki időnként helyettesített, ő a WC pénztárában napi 3000 forintot kapott, ezt ő maga mesélte. Szóval tisztában voltam vele, hogy kihasználnak, de maradtam, mert minden forintra szükségem volt.
Mariann munkája akkor szűnt meg, amikor a vezetőség rájött, hogy a WC-t üzemeltető asszony egész nap „dolgoztatja” a hajléktalan asszonyt.
Kirúgták, pedig egy napot sem dolgozott
Mariann jelenleg az átmeneti szálláson él, ahol fürdési, mosási és főzési lehetőségük is van, ezen kívül számítógép és internet is a rendelkezésükre áll, mindez havi 10.000 forintért (ebből 7500 Ft a térítési díj és 2500 Ft az előtakarékosság, utóbbit visszakapják, ha elhagyják a szállást). A 46 éves hölgyről ezért első látásra senki nem mondaná meg, hogy otthontalan. De még így sincs esélye.
– 2013 januárjában a belvárosi bevásárlóközpontban voltam állásinterjún. A beszélgetést vezető hölgynek elmondtam, hogy hol lakom, és röviden azt is, hogy miért. Ő nagyon kedves volt, megállapodtunk a kezdés időpontjában. Majd másnap jött a telefon a főnökasszonytól, hogy nem tartanak igényt a munkámra, mivel nem rendezett a családi életem.
Mariann megalázva és kirekesztve érezte magát, de ami ennél is rosszabb, elesett havi nyolcvanezer forint fix jövedelemtől.
Semmibe veszik és kihasználják
Mivel a hajléktalan asszony nem rendelkezik szakmával és érettségivel, így általában kétkezi munkát, leginkább takarítást tud vállalni. Két hónapot egy orvosi rendelőben is dolgozott. A doktornővel – napi 2-3 óra takarításért – 1000 Ft-ban állapodtak meg. A pénz azonban egyik pillanatról a másikra kevesebb lett, később már csak 500 Ft-ot kapott alkalmanként, amit a doktornő általában azzal indokolt, hogy éppen nincs nála a pénztárcája.
-Én már csak nevetek ezen, de egyszer előfordult, hogy az 500 forintot egy doboz bonbonban küldte át nekem. Az összeg valóban benne volt, de a desszert jó része hiányzott. Biztosan azt gondolta, nekem elég lesz a maradék két szem is.
Mariannak jelenleg nincs állása, a 22.800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásból próbál megélni. Emellett önkéntesként dolgozik a Remény Házában, a kertvárosi plébánia hajléktalanmelegedőjében. Reggel kilenctől délután háromig ott van, ételt oszt, segít a konyhán, és havonta kétszer-háromszor kitakarítja a házat. Cserébe reggelit és ebédet kap a melegedőben.
– Tudom, hogy mindent megtettek, hogy pénzért dolgozhassak, de nekem most az étel is nagy segítség, a köszönet és a hála pedig jólesik. A plébános ráadásul megengedi, hogy időnként ingyen felhívjam a vonalas telefonról a gyerekeimet.
Nem akar örökké a szállón élni
A hajléktalan asszony sokat csalódott már, és néha közel jár ahhoz, hogy elveszítse a reményt, de van egy dolog, ami miatt nem adja fel:
-A gyerekeim Nagybajomban élnek, intézetben. A legnagyobb 20 éves, de a legkisebb fiam is betöltötte a tizennégyet. Egyik sem kisgyerek, így mire tudok szerezni egy rendes albérletet, vagy szükséglakást, valószínűleg már nem fognak hozzám költözni. Mégis szeretnék egy otthont, ahová hazavárhatom őket, ha majd saját családjuk lesz.
Épp ezért tavasszal jelentkezett egy TÁMOP-os képzésbe. Ha elfogadják a pályázatát, akkor hamarosan elkezdhet egy szociális gondozó és ápoló tanfolyamot, így talán szert tehet havi fix jövedelemre, és idővel elköltözhet az átmeneti szállásról.
