Több mint egy évtizede hagyomány a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában, hogy július 4-11. között a tánc tagozatos növendékek számára mesterkurzust tartanak. Idén is így volt, három táncművész-koreográfus irányításával zajlott a munka.
– A mesterkurzus a gyerekek szakmai gyakorlatát egészíti ki, ami azért is fontos, mert a modern tánctechnika nem tud ilyen magas óraszámban jelen lenni a tanév folyamán – meséli Uhrik Dóra Kossuth-díjas balettművész, az iskola tánc tagozatának vezetője, szakmai programjának kidolgozója. – A fejenként ötvenezer forint értékű kurzust pályázati forrásból tudjuk finanszírozni, így a résztvevőknek egyetlen fillérjébe sem kerül. Eleinte idős mestereket hívtam meg, de mióta a saját tanítványaink maguk is mesterekké váltak, őket kérem föl a feladatra. Idén Gaál Mariann, Réti Anna és Czár Gergő vezetésével folyt a munka.
– Ilyenkor egy kisebb produkció létrehozása is cél?
– Nem. A produkció és a technikatanulás két különböző dolog. Itt egy hét alatt rengeteg új impulzus éri a gyerekeket. Az, hogy három mozdulatot másként kötnek össze, mint ahogy korábban tették, önmagában is százszoros ismétlést és gyakorlást igényel az agytól és a testtől, amíg rögzül.
– Milyen programmal érkeztek a meghívott tanárok?
– A Szegedi Kortárs Balett szólótáncosa, Czár Gergő moderntáncos kurzust tartott, a Laban-díjas koreográfus, Réti Anna egy igazi kortárs etűdöt készített a gyerekeknek, Gaál Mariann pedig, aki a Táncművészeti Főiskola adjunktusa, improvizációt oktatott a legfiatalabbaknak, akik most végezték az első osztályt. Amit ők most megtanultak, a pécsi közönség is láthatja majd egy szeptemberi szombaton, a Múzsák kertje című összművészeti produkcióban. Iskolánk udvara lesz a helyszín, s valamennyi tagozatunk részt vesz benne: prózával indul, kamaramuzsikával és cselló-szólóval folytatódik, majd egy különleges képzőművészeti akció után tánccal ér véget a műsor.
– Amit most elsajátítottak, miképpen hasznosul a jövőben?
– Építőelemekként. A testük mobilabb lesz, többféle mozgássort ismernek meg, fordulási és levegővételi technikákat, megannyi apró titkot. Ami a hasznukra válik, bárhová is kerüljenek pályájuk során. Arra törekszem, hogy színházi táncos képzésünk minél szélesebb spektrumú legyen, így a növendékeink megállják a helyüket néptáncegyüttesben, színházaknál, balett-társulatoknál, itthon és külföldön, tánccal és koreografálással egyaránt. Nemrég egy tévéműsorban megszólaltatták a legnevesebb hazai táncegyüttesek meghatározó egyéniségeit, s mit ad isten, egytől egyig a mi egykori tanítványaink voltak!
Réti Anna 1997-ben végzett Pécsett, majd Hollandiában, a Rotterdami Táncakadémián folytatta tanulmányait, s ott dolgozott még három évig különböző együtteseknél. Hazatérve szabadúszó lett, s részt vett többek között Kun Attila, Szabó Réka, Juronics Tamás és Nagy Zoltán projektjeiben. Koreográfiái itthon és a nemzetközi színpadokon is elismertek, több rangos díjjal jutalmazottak.
– Nagy örömömre, 1997 óta minden nyáron jöhetek mesterkurzust tartani – mondja a filigrán táncosnő. – Akárcsak az utóbbi években, most is egy ötperces etűdöt készítettem a gyerekekkel, amit az év folyamán többször is előadhatnak táncot népszerűsítő programokon, versenyeken, koncertvizsgán. Folyamatosan tanulok magam is, és minden új tudást igyekszem átadni a fiataloknak. Talán a mozgásszínházhoz áll legközelebb a rám jellemző formanyelv, ami nem biztos, hogy elmondható történetet ragad meg, inkább egy érzést, hangulatot. Ezúttal az volt a cél, hogy rendkívül egyszerű mozdulatokat és gesztusokat ismételve, játsszunk a ritmussal. A végzős évfolyammal foglalkoztam, ők meglepően érettek, és igazán akartak is dolgozni. Ez nagyon fontos. Mert a maga útját, stílusát mindenki csak sok-sok tapasztalat révén találja meg. S ha kap hozzá némi szabadságot. Ahogy itt is szokás.
Czár Gergely már a Pécsi Balett ösztöndíjasa volt, amikor 2003-ban elvégezte a tánc tagozatot. Aztán Debrecenbe került, 2006-ban pedig a Szegedi Kortárs Baletthez szerződött. Tavaly ő nyerte el az év legjobb férfitáncosa címet. A szegedi társulat meghatározó egyénisége, Juronics Tamás próbavezetője.
– Amikor ötödikes voltam, a felsőbb évfolyamosoknak már tartottam dzsesszbalett-órát, de a mostani volt az első mesterkurzus, amit vezethettem – kezdi beszélgetésünket. – A tréning programját igyekeztem úgy összeállítani, hogy ötvözze a technikai felkészítést, a bemelegítést, a nyújtást, az erőnléti edzést, de adjon egy kis szuflát is, fejlesszen és erősítsen, miközben élvezetes táncfoglalkozás marad. Kontakt-órákat is tartottam, ami egyfajta bizalmi terápia, hisz ketten, hárman, négyen próbálnak meg egy testként működni és gondolkodni. Egymás súlyának, testének kiismerése, használata a cél, páros és csoportos feladatok révén. Szegeden mindig egy produkcióhoz kötődően végezzük ezt, így most saját kútfőből merítettem a speciális gyakorlatokat. Úgy tűnik, ősszel már e tapasztalatok birtokában folytathatjuk a munkát. Három osztállyal, a 15-19 évesekkel dolgoztam. Remélem, e negyven táncos között akad, akinek segített e közös munka abban, hogy kitörjön saját testének korlátaiból, hisz a tánc lényege mégiscsak a mozgás és az önkifejezés szabadsága.
Az idei POSZT-on Gaál Mariannak, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusának hallgatóit láthattuk a felújított Kossuth tér ihletésére improvizálni, ám az elismert szakember Pécshez is hű. 2002 óta visszajár modern táncot tanítani egykori középiskolájába. Tanult Hollandiában és Bécsben, sokrétű ismereteit művészet- és táncterápiával, jóga ismeretekkel is gazdagította. Tánckritikáit a legrangosabb hazai szakmai lapokban publikálta. Újszerű táncfilmjei bejárták a világot, több nemzetközi díjjal is jutalmazták azokat.
– Az elsősökkel dolgoztam, célom az volt, hogy a ,,mozgásszótárukat bővítsük”, azaz más jellegű információt kapjanak a testükről, a mozgáslehetőségeikről, mint amit általában megszoktak – mondja. – A módszer Rudolf Laban elméleti rendszerére épülő, strukturált improvizáció. A mostani tinédzser generáció meglepően jól veszi az akadályokat, sokkal bátrabbak, szívesebben kipróbálják, megmutatják magukat a cselekedeteikben, s így a mozgásukban is, mint tíz évvel ezelőtt a hasonló korosztály. A kreativitásukat, helyzetmegoldó képességüket fejlesztettük, hiszen az improvizáció nem arról szól, hogy bármit csinálhatok, hanem hogy maximálisan és a lehető legoptimálisabban kihasználom a számomra adott kereteket.
