Tanárok keresték meg lapunkat egy korábbi cikkünk kapcsán. Elmondták véleményüket a tanfelügyeleti rendszerről. A lapunkhoz eljuttatott levél teljes szövege alább olvasható:
„A Pécsi Hírek április 2-ai számában egy egész oldalt szenteltek a készülő tanfelügyeleti rendszernek. A tudósítás hangvételét nem tartjuk igazán szerencsésnek, mint ahogy azt sem, hogy egyetlen pécsi gimnázium vezetőjének nyilatkozatából kiindulva a teljes tanári társadalomra érvényes megállapításokat tesz.
A cikk írója – minisztériumi forrásokra hivatkozva – azt állítja: „a rendszerben az az új, hogy nem szubjektív, hanem független, szakmai képet ad a tanárról.” Ez a szembeállítás: szubjektív kontra független és szakmai azt sugallja, hogy a régi gyakorlat – vagyis a kollégák, munkaközösség-vezető, igazgatóhelyettes és igazgató óralátogatása, véleménye – nemcsak hogy szubjektív volt, hanem sajnálatos módon nélkülözte a függetlenséget és a szakmaiságot is egyben.
A cikkíró szerint a tanárok „nem estek kétségbe”, és ebben teljesen igaza is van, hiszen eddig is tartottak bemutató órákat (szülőknek, kollégáknak). Nem igaz azonban, hogy „nem félnek attól, hogy osztályozni fogják őket”, vagy legalábbis nem biztos, hogy ez mindenkire igaz. Néhány tanár talán úgy érzi, hogy az egész írás hangneme azt az üzenetet közvetíti a társadalom felé, hogy éppen itt az ideje végre levizsgáztatni ezt a semmittevő társaságot. Nem tartjuk ugyanis szerencsés ötletnek az amúgy is alacsony társadalmi megbecsültségnek örvendő tanári szakma képviselőinek szaktudását központilag megkérdőjelezni.
A szerző szerint az osztályzatokat mindenki megismerheti. „A szülők örülhetnek, az ellenőrzés eredményei nyilvánosak lesznek (…) igaz, azt nem fogják tudni, éppen melyik pedagógus osztályzatait böngészik” A rendszer persze rendkívül demokratikus lesz, hisz sem az eminens, sem a bukott tanár neve nem lesz publikus – az iskola és a tantárgy viszont igen, különben mi értelme lenne az egésznek.
Hatvan órában kiképzett tanfelügyelők fognak megtekinteni két-két órát minden tanárnál, s ebből szűrik le, hogy a jövő társadalma jó kezekben van-e. Árgus szemmel figyelik majd, hogy a tanár „képes-e kibontakoztatni, egyáltalán észrevenni a tehetséget egy-egy tanulóban”, s ha hibát észlelnek, a legnagyobb jóindulattal irányítják továbbképzésre a tévelygő, módszerek közt botladozó pedagógust „pótolandó a hiányosságokat”.
A rendszer legvonzóbb eleme, amitől az élet iskolájában tökéletesen helyre áll szerintük a hőn áhított rend: az ellenőrzött pedagógus visszaellenőrizheti majd az ellenőrzést végző tanfelügyelőt. Teszi ezt persze teljesen elfogulatlanul, nem törődve azzal az egyszerű ténnyel, hogy az általa értékelt tanfelügyelő róla alkotott értékelésén múlik tanári állása és szakmai előmenetele.
Előre borítékolható tehát a rendszer elsöprő sikere, ezért szeretnénk javasolni, hogy merjünk nagyot álmodni, és ha már így belejöttünk, mi, tanárok osztályozzuk le az Oktatási Minisztérium dolgozóit is („az értékelők maguk is szakmabeliek”), a jegyeket tegyük nyilvánossá (természetesen név nélkül), s aki gyengén muzsikál, azt küldjük el egy általunk hasznosnak tartott továbbképzésre.
Dévainé Bogány Márta, Deutsch Erika, Friedszámné Solymár Zita, Hidegné Zóna Gabriella, Kövi Anita, Krasznainé Sajnovics Veronika, Lehrné Horváth Ágnes, Orbán Józsefné, Sziegl Laura, Tókáné Szabó Hajnalka, Topáné Kapitány Melinda, Udvardyné Kovács Annamária, Zipf Beáta – tanárok”
