Hirdetés

Élmény-fizikaórán vehetnek részt, bejárhatják a Tüzér utcai bemutató hőközpontot és beleshetnek a pécsi távhőrendszer vezérlőtermébe mindazok, akik elmennek az Erőművek Éjszakája PÉTÁV-os programjára. Az október 25-i rendezvényre már lehet regisztrálni.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek Éjszakáját. A programsorozatba energiatermelő és távhőszolgáltató cégek több tucat telephelye kapcsolódik be az egész országból, hogy megnyissa kapuit az érdeklődők előtt. A helyszínek között megtaláljuk a PÉTÁV Tüzér utcai székhelyét is.

Idén is a technológiai érdekességek lesznek a középpontban. A program látványos kísérleteket felsorakoztató élmény-fizikaórával kezdődik, ami elsősorban a hővel és az energiával kapcsolatos jelenségekről szól majd. Ezután pedig a társaság mérnökeinek vezetésével járhatják be a résztvevők a telephely legérdekesebb részeit – köztük a tavaly átadott bemutató hőközpontot, amelynek falai között interaktív és játékos módon ismerhető meg az otthonainkat melegítő technológia.

Az Erőművek Éjszakájának üzenete idén az energiatudatos viselkedés és a takarékosság. A távfűtés mind anyagi, mind környezetvédelmi szempontból legkedvezőbb választás nagyvárosi környezetben. Pécsett egy évtizede teljes egészében megújuló forrásból származik a távhő, emellett a távfűtési infrastruktúra is milliárdos fejlesztéseken esett át, ennek az előnyeit pedig több mint harmincezer lakástulajdonos élvezheti a városban.

Az október 25-i Erőművek Éjszakája minden rendezvénye ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A PÉTÁV több csoportban fogadja a látogatókat, az első 14:30-kor, az utolsó 17:30-kor indul. A teljes program nagyjából másfél-két órát vesz igénybe. Regisztrálni az eseménysorozat hivatalos weboldalán, erre a linkre kattintva lehet.

Hirdetés