4 C
Pécs
csütörtök, február 13, 2025
KezdőlapPécs AktuálTávozott a pécsi foci legendája: meghalt Dunai János

Távozott a pécsi foci legendája: meghalt Dunai János

Életének 88. évében elhunyt Dunai János, olimpiai bronzérmes egykori pécsi futballista.

Egykori klubja, a PMFC számolt be csütörtök kora délután a szomorú hírről. Az egykori klasszis támadó 1937. június 26-án a Baja mellett található Garán látta meg a napvilágot Dujmov Ivánként. A nevét később Dunai Jánosra magyarosította. Pályafutását a Bajai Bácska Posztónál kezdte, majd 1959-ben került a Pécsi Dózsába, amelyet az 1970-es visszavonulásáig erősített – idézte fel a pmfc.hu. A klub színeiben 266 NB I-es mérkőzésén 70 gólt ért el, amivel csúcstartónak számított Pécsett. Emlékezetes lövés volt tőle az a 11-es, amit Newcastle United ellen lőtt be az Európai Városok Kupája (EVK) sorozatában, 1970. november 4-én.

Dunai a magyar válogatottba is bekerült, előszor 1960-ban, egy Anglia elleni barátságos meccsen ölthette magára a címeres mezt. Ebben az évbe tagja volt az olimpiai válogatottnak is, amellyel végül bronzérmes lett a római ötkarikás játékokon. Oroszlánrészt vállalt abban, hogy dobogóra állhatott a válogatott, hiszen a csoportmeccseken Peru és Franciaország ellen is duplázott, míg a harmadik helyért játszott, Olaszország elleni találkozót az ő góljával nyerte meg a magyar csapat.

A Testnevelési Főiskolán labdarúgóedzőként diplomázott és elvégezte a jogi egyetemet is. A pályán szerzett tapasztalata és tanulmányai megalapozták későbbi szakmai pályafutását is. Edzőként dolgozott többek közt Sellyén, Keszthelyen, Szigetváron és a PMSC, illetve PMFC berkein belül számos későbbi válogatott játékos nevelésében vállalt oroszlánrészt. A nyolcvanas évek közepétől sportvezetői tisztségeket látott el: a Keszthelyi Haladás ügyvezető elnökeként, a Baranyai Megyei Labdarúgó-szövetség elnökségi tagjaként, a megyei labdarúgó-szövetség edzőbizottságának vezetőjeként tevékenykedett; később pedig Baranya vármegyét a MOB-ban is képviselte – idézte fel Dunai János nekrológjában a PMFC.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő