Te hogyan őrzöd a lángot?

Hirdetés

Ahogy a mondás tartja, mindig könnyebb valakit megszerezni mint megtartani, főleg ebben a kifordult és rohanó világban, amikor egy sima hétköznapon úgy ki tud nyúlni az ember, hogy épp csak az ágyig jut, és már alszik is.

Természetesen nem arról van szó, hogy olykor-olykor ne fordulhatna elő ilyen, de ha tartós és boldog párkapcsolatot szeretnél, akkor azért bizony tenni kell, mert erőfeszítések nélkül könnyedén kihűl a hitvesi ágy.

Változtassatok a szokásokon!

Nincs az a kapcsolat, ahol egy idő után – jellemzően az első pár esztendő után – ne válna minden rutinná, megszokottá és kiszámíthatóvá, ami viszont az izgalom tökéletes ellenszere, csakúgy, mint a fáradtság, ezért a Pajkos Pajtás szexuális segédeszközei gyakran jelentenek megoldást az unalmasan szürke éjszakákra.

Ezért három dolgot érdemes eszközölni:

  1. Ha esténként túl fáradtak vagytok egy kis privát bulihoz, ami az egész napos munka vagy gyerekezés után maximálisan érthető, akkor cselezzétek ki magatokat, és húzzátok az órát harminc perccel korábbra, így reggel még frissen és fiatalosan egymásnak eshettek!
  2. Ha már rutinból értek egymáshoz, akkor kezdjétek el tudatosan felfedezni újra egymás erogén zónáit!
  3. Ha pedig végképp extra pezsgést akartok az ágyban, akkor válasszatok magatoknak szexuális segédeszközöket!

Mutatjuk, mit érdemes bepakolni a virtuális bevásárlókosaradba.

Vessetek be szexuális játékszereket!

Ha konszenzusos alapon a szexuális játékszerek mellett döntötök, akkor érdemes együtt végignézni a webshop kínálatát, így talán nyugodtabban és kötetlenebbül fogtok tudni dönteni. A legnépszerűbb szexuális játékszerek változatlanul a vibrátorok, de az análgyöngyök és a dildók is nagy sikert aratnak.

Ha viszont eleinte kevésbé extrém megoldásra vágysz, akkor egyrészt érdemes a síkosítókat kipróbálni, másrészt egy-egy szexi jelmez vagy ruhadarab meglepően sok izgalmat tud csempészni az ellaposodott szexuális életbe.

Fontos, hogy mielőtt bármit is vásárolnál, érdemes finoman puhatolózni a párodnál, hogy neki mi és mennyire fér bele, mert aligha akad annál kellemetlenebb, mint felajzva, a frissen érkezett csomaggal a kezedben lerohanni a párod, aki viszont ódzkodik valamilyen oknál fogva.

Ne vegyétek magatokat túl komolyan!

Az őszinte, nyílt és egyenes kommunikáció mellett az egyik legfontosabb a pozitív megerősítést. Kutatások is bizonyítják, hogy azokban a kapcsolatokban, ahol a párok az együttlét közben megerősítik egymásnak, hogy jólesik nekik az, ami éppen történik, ott nagyobb az elégedettség. 

Sőt, még az is megfigyelhető, hogy ahol együtt tudnak nevetni a párok a bizony igencsak könnyen előforduló hálószobai bakikon, sokkal tartósabban tudnak boldogok és kielégültek maradni. Ideje ugye egy kicsit újragondolni a szexuális életeteket? Te mivel kezded a változtatást?

(x)

Hirdetés