Egész hónapban fenséges látvány nyújt majd a Mars, akár szabad szemmel gyönyörködnek benne az érdeklődők, akár távcsővel vizsgálják a felszíni alakzatait.
Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.
Mivel az oppozíció környékére esik az égitest földközelsége, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a legnagyobb átmérőjűnek, tehát ilyenkor tudjuk a legjobban megfigyelni a vörös bolygót, amely ilyenkor napnyugtakor kel és napkeltekor nyugszik, így az egész este és éjszaka jól látható – magyarázták a közleményben.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy legközelebb 2029-ben lesz lehetőség ugyanilyen pompájában megcsodálni az égitestet.
Január 12-én a Mars kiválóan fog látszódni az éjszakai égbolton. 19:00-kor kellemesen magasan, 25 fokkal a keleti horizont felett jár majd, éjfél után pedig közel 67 fok magasan fog delelni. Azon a napon a vörös bolygó majdnem annyira fényes lesz, mint az égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz, és az Ikrek csillagkép legfényesebb csillaga, a Pollux alatt lesz látható, a majdnem teli Hold alatt körülbelül 20 fokkal.
A jelenségről és annak megfigyeléséről további részletek olvashatók a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján.