Banánhéjból „főzött” tudatmódosító szer, mogyoróból és teából sodort spangli. Nem csak a mai fiatalok feszegetik a határaikat, és mennek bele veszélyes helyzetekbe. Szüleinknek sőt, nagyszüleinknek sem volt glória a fejük fölött, az őrült éveket azonban mindenki szívesen elfelejti, mire komoly felnőtt lesz belőle. Kemény témával nyitottuk a Pécsma Presszó újrainduló sorozatát.
Szerdai első alkalmunkat A lejtő tetején címmel hirdettük meg, a téma pedig a fiatalok drogfogyasztása volt, pontosabban az ide-, illetve az innen kivezető út és a felelősség kérdése. Három vendégünk – Szemelyácz János pécsi addiktológus, az INDIT Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Bélley Csaba felépülőben levő drogfüggő, és Fodor Bálint középiskolai tanár és ifjúságsegítő kapcsolattartó – háromféle aspektusból világította meg a témát, a közönség pedig hallhatott néhány megdöbbentő történetet.
Habár igen nehéz néhány mondatban összefoglalni a több mint egy órás beszélgetés velejét, a meghívottak történeteit, saját élményeit hallgatva egy dolog mindenképpen kiderült: ami a felvilágosítást, illetve a prevenciót illeti, még mindig lenne mit javítani. Sok esetben sajnos teljesen rossz irányból – vagy egyáltalán nem – közelítenek a témához a szülők is, és a szakemberek is – értettek egyet vendégeink.
A szülők részéről nagy hiba, hogy elfelejtik, ők is voltak fiatalok, vagy ami még ennél is fontosabb, sokan nem tudnak jó példát mutatni, illetve nem beszélgetnek a gyerekeikkel.
– Örök vita, és sok családban felmerül, hogy az apának mondjuk miért lehet egy üveg házi pálinkától eszméletlen részegre inni magát, de a gyerek miért nem szívhat el egy füves cigit. Mennyivel jobb az egyik a másiknál? – világított rá egy fontos problémára Szemelyácz János.
A drogprevenciós foglalkozásoknak sokszor még ma is az a menetük, hogy ismertetik a drogok fajtáit és hatásait, a legutolsó ponton pedig felvillantják a halál gondolatát – mintegy megfélemlítésként. Ám ennek nem sok értelme van, sőt egy idő után komolytalan lesz az egész – így a pécsi addiktológus. Mindennél sokkal fontosabb lenne, hogy a szakemberek az önismeretben, a személyiségfejlődésben segítsék a kamaszokat.
A kerekasztal-beszélgetés során Csaba beszélt a legrosszabb pillanatairól, a mélypontokról, a lejtőn való teljes lecsúszásról, az emberi kapcsolatok elvesztéséről, és arról, hogy a felépülésnek valójában sosincs vége. Aki sosem volt függő, az eltöltheti úgy az estéjét, hogy nyomkodja otthon a távirányítóját a tévé előtt bambulva, ám aki valaha is függő volt, annak muszáj tartalmas életet élnie, hogy ne essen vissza.
És még egy gondolat a végére: nincs kivétel, mindenki felelős: az iskola, a család, a barátok, a rokonok, és a drogprevenciós szakemberek, gyermekvédelem, a családsegítő…..az összefogás és a kommunikáció lenne a legfontosabb.
