Mindig is itt éltek, mostanában mégis egyre több helyen hallani Pécsett a mediterrán tengerpartok jól ismert zúgó-ciripelő hangját adó kabócát. A parkok öregedő fáiban otthonra leltek, ezért zenélnek egyre gyakrabban Uránvárosban és Kertvárosban is.
Hangjukkal, amelyet csak nagy melegben és főként nappal hallatnak, a hím egyedek igyekeznek magukhoz csábítani a nőstényeket. Hazánkban több száz kabócafaj található, ezek közül négy adja ki a jellegzetes hangot, Pécsett ebből a négyből két faj él – tudtuk meg Dudás Györgytől, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrétől.
A zenélő mannakabóca és óriás énekeskabóca (képünkön) őshonos Magyarországon, a Balaton-felvidék volt az a határ, ahol még hallani lehetett e három-négy centiméter nagyságú, leginkább a légyre hasonlító rovart.
Azt, hogy egyre többet hallatják hangjukat, akár a felmelegedés, de egy olyan korábbi év is okozhatja, amikor a szokásosnál sikeresebben tudtak szaporodni. A faj egyedei fára rakják a petéiket, azok kikelnek, majd lemásznak a földre, ahol éveket töltenek a felszín alatt, s ez idő alatt körülbelül ötször vedlenek. Végül egy esős napon, fán vagy fűszálon újra vedlik a kabóca, majd elrepül az imágó, otthagyva régi bőrét. Ez, ha valaki korábban még nem látott ilyet, elég ijesztő látványt nyújthat – magyarázta Dudás György.
A kifejlett egyedek 15-20 méter magasban élnek a fákon, s ciripelésüket csak párzási időben, tehát júniusban és júliusban lehet hallani. Látni viszont sokkal ritkábban lehet a kabócákat, mert igen félénk, s amúgy védett állatok, példányainak eszmei értéke kétezer forint.
