Milyen társadalmi változásokat hozhat vagy kellene, hogy hozzon a járvány és az azt követő válság? A szolidaritás vagy az önzés a nagyobb a magyar társadalomban? Tistyán László pécsi szociológus beszélt lapunknak arról, ami van és ami következhet.
Az aktuális szituációt, és ami majd utána következik, külön kell kezelni – véli Tistyán László, mivel a jelenlegi helyzetnek össztársadalmi hatásai egyelőre még nem látszanak pontosan, ezek a hatások különbözőképpen érintik az embereket. Különböző társadalmi csoportok eltérő problémákkal küzdenek most.
Sem a megjelenő szolidaritásra (idősek, kiszolgáltatott helyzetben lévők segítése), sem az önző magatartásformákra (boltok lerablása, korlátozó rendelkezések be nem tartása) nem lehet azt mondani, hogy dominánsak lennének – mondja a szociológus. Inkább arról van szó, hogy ebben a helyzetben jobban láthatóvá válnak a társadalom egyes csoportjait amúgy is jellemző tulajdonságok, de ezek közül egyik sem vált tömegessé.
Túl nagy teher megbecsülés nélkül
Aztán vannak olyan jelenségek is Tistyán László szerint, amelyekre a társadalomnak semmilyen befolyása nincs, ilyen például a gazdaság padlóra kerülése. Ezt a legjobban nyilvánvalóan a munkavállalók érzik meg, a társadalmi szolidaritás nem húzza őket ki a bajból.
Egyértelművé vált az is, hogy fontos intézmények nem működnek jól, egyes foglalkozási csoportok tagjai, például az egészségügyi dolgozók túl nagy terhet viselnek a jelenlegi helyzetben, amelyhez nem társul ezzel a terheléssel arányos megbecsülés. Nagy gond van a társadalmi javak elosztásánál a szociológus szerint, és itt nem csak a pénzről van szó, hanem a megbecsültségről is – és ezt a problémát a járvány által előidézett helyzet most nagyon világossá tette.
Szolidaritás, segítőkészség, odafigyelés
A nyilvánvalóvá vált súlyos problémák ellenére számos olyan pozitív hozadéka van a járványnak, amit életben kellene tartani Tistyán László szerint. A társadalom tagjai, csoportjai között lépten-nyomon megnyilvánuló szolidaritást, a segítőkészséget, az egymásra való odafigyelést jó lenne átmenteni a járványhelyzet enyhülése utáni időkre is.
Gyakorló szülőként Tistyán Lászlónak a távoktatásról is van véleménye. Úgy látja, azzal, hogy a család mint magánszféra, és az oktatási rendszer mint közszféra kényszerű módon „összecsúszott”, az oktatási rendszer minden baja hirtelen megmutatkozott. Ez a megállapítás persze a mostani helyzetben igaz a családra is mint „intézményre”. A szociológus szerint újra ki kellene találni a hazai közoktatást, e rendszer és a családok közötti illeszkedést is, mert az egy nagyon sajátos szemlélet, hogy beadjuk a gyereket az iskolába reggel, délután elhozzuk, aztán közben valaki ott megtanítja nekik a „tananyagot”, azt a tananyagot, amely például ilyen kritikus helyzetekre vonatkozóan vajmi kevés iránymutatást tartalmaz. Ha a tartalmi kérdéseket most félretesszük, akkor is kijelenthető: az ilyen helyzetekben is jól használható 21. századi technológia rendelkezésre áll már régen, és bár a magánéletben már naponta élünk vele, az oktatás ezeket nem, vagy alig használta. Egyfelől kiderült, hogy nagy a technológiai lemaradása az oktatás résztvevőinek a „világhoz” képest, de az is látszik már, hogy máshogyan is lehet „oktatni”, mint ahogy eddig tették.
Törékenyek vagyunk
Tistyán László azt mondja, kényszerű módon lelassultunk az elmúlt hetekben, és túléltük. Ez olyan jelenség, amit érdemes lenne tovább éltetni. Nem biztos, hogy az a felpörgetett életmód, amibe belehajszoltuk magunkat az elmúlt évtizedekben olyasmi, amihez annyira érdemes lenne visszatérni. Azt éreztük, hogy ha nem rohanunk, akkor kimaradunk valamiből, pedig ez nem igaz. Erre is megtaníthat minket az új helyzet.
A szociológus szerint az egyik legfőbb tanulsága a koronavírus okozta globális sokknak az, hogy rendkívül törékeny a civilizációnk, a társadalmunk. Ha mást nem is, a biztonságérzetünket, ennek a feltételeit újra kell gondolnunk, és legalább minimálisan levonni a következtetéseket. Mint mondja, nem bízik benne, hogy az egészségügyre eztán többet fogunk költeni, vagy hogy például a fogyasztási, utazási kultúránk lényegesen megváltozik, de annyi azért talán mindenkiben megmarad majd, hogy a következő pillanatban akár vége is lehet „ennek az egésznek”. Persze folyamatos veszélyben és kockázatok közt élni egy társadalom számára nem járható út. Kellenek a biztos pontok. Ezek különösen a közösségek és a szolidaritás lehetnek.
– Fontos, hogy tudd, ha nagy a baj, akkor valakire számíthatsz. És nem biztos, hogy ez az állam. A szomszéd, a barátok, a közösségek sokkal közelebb vannak. Ha ezek a viszonyok eztán majd máshogy működnek, akkor máshogy állhatunk hozzá a kockázatokhoz is – vélekedik dr. Tistyán László.
