Az első szabad horvát kormány művelődési minisztere, Ljilja Vokic nem érti, miért támadják hazánkat. Több horvát napilapban megjelent nyílt levelében Baranyát is kiemeli, azt a megyét, amely sokat segített a délszláv háború ideje alatt a horvátoknak. De elismeri a horvát kisebbségért végzett munkát is.
A volt horvát miniszter szerint egyetlen ország sem biztosít olyan jogokat a horvát kisebbségnek saját országában, mint azt Magyarország teszi.
– A honvédő háború idején Magyarország határa nyitva volt, sokféle segítséget nyújtottak a Baranyából és máshonnan menekülő népnek. Az elkényszerített gyerekek Siklóson és Mohácson rendszeres iskolai tanításon vehettek részt horvát nyelven, a tanárok és a szülők és ott, vagy a közelben kaptak elhelyezést – írta nyílt levelében.
Mint megemlíti, Pécsen külön segítik a horvátokat nyelvük és kultúrájuk ápolásában, sőt az egyetemen is tanulható a horvát nyelv. Többek között ezen felsorolt okok miatt megengedhetetlen, hogy egy baráti országon élezzük a nyelvünket – mondta.
Miért kell tisztelnünk Magyarországot?
Sehol sincsen megírva, hogy a nemzeteknek, különösen azok vezetőinek szeretniük kell egymást. Azonban már régóta arra tanítanak bennünket, hogy tisztelnünk és értékelnünk kell egymást. És hálásnak kell lenni.
Visszaemlékezvén azokra az évekre, amikor a horvát kormány művelődési minisztere voltam, hálával állapítom meg a következőket: A világ egyetlen ország sem biztosít olyan jogokat a horvát kisebbségnek saját országában, mint az Magyarország teszi. A honvédő háború idején Magyarország határa nyitva volt, sokféle segítséget nyújtottak a Baranyából és máshonnan menekülő népnek. Az elkényszerített gyerekek Siklóson és Mohácson rendszeres iskolai tanításon vehettek részt horvát nyelven, a tanárok és a szülők és ott, vagy a közelben kaptak elhelyezést. Személyesen is meglátogattam ezeket az iskolákat, és elbűvölt a magyar emberek meleg érzése népünk iránt. Még egy érettségi ünnepségen is voltam. Mindezeket megtapasztalva nem tudom megérteni azt a keserűséget, amellyel ma Magyarországról beszélnek.
1996-ban, az akkori magyar miniszterelnökkel, Horn Gyulával közösen nyitottuk meg Budapesten a Horvát iskolaközpontot, amelyben ma is működik a horvát óvoda, általános iskola, gimnázium és kollégium. És ennek költségeit a magyar állam fizeti. Senki, sehol nem nyújt hasonlót a horvát kisebbségnek, és akkor még nem beszéltünk Pécsről, ahol segítik a horvátokat nyelvük és kultúrájuk ápolásában, sőt az egyetemen is tanulható a horvát nyelv. A világ minden más pontjára a horvát oktatási minisztérium biztosítja a tanárok fizetését, hogy a gyerekeknek horvát nyelvet és kultúrát tanítsanak. Néhány gazdagabb ország részben segítik a kulturális egyesületeket, Horvátországban pedig az állam finanszíroz minden kisebbségi iskolát, azon országok esetében is, amelyek nem viszonozzák ezt.
A felsorolt okok miatt megengedhetetlen, hogy egy baráti országon élezzük a nyelvünket.
Megengedhetetlen, hogy a szerencsétlen migráns csoportokat felhasználjuk az INA-MOL nyilvános leszámolásban. Vannak törvények, amelyeket ezt megoldják, illetve nemzetközi szerződések. Hát Milanovic úr is meg akarta védeni a horvát állampolgárokat.
Hogy könnyebben értsük egymást: nem ez a megfelelő időpont ezen dolgok megoldására. Vagy a hatalomért zajló harcban minden megengedett?
Regnum regno non praescribit leges. Egyik királyság a másiknak nem ír elő törvényeket. A régi latin mondás értelmében a kerítést a magyar határon nem lenne szabad felhasználni a választási kampányban. Amikor Milanovic miniszterelnököt láttam, hogy milyen keményen lépked Cameron felé, arra gondoltam, hogy tessék, most összegyűjti a bátorságát és felteszi a kérdést, hogy Nagy-Britannia miért zárta le a az alagutat a La Manche-csatorna alatt a migránsok előtt. De ez nem történt meg. A szomszédok kedvesebbek, és közelebb vannak.
A jótevőinkkel szembeni hálátlanságot Dante a pokol legmélyére helyezte. A szegénységen, a konténereken és az alacsony fizetéseken kívül semmi szükség nincsen még a magyarokkal való csatázásra.
Hogy miért?
Azért, mert ha az ember nem ura a helyzetnek, akkor nem megy bele. Igazából azok az emberek, akik magas hivatalt viselnek, a jólnevelt viselkedés példái kellene hogy legyenek. Hogy ez mégis miért nincsen így, arra több válasz is van. Nem lebecsülve senkinek az eszét mindeni dönts el maga.
Mesa Selimovictól idéznék egy gondolatot: “A hatalomért ölnek, halnak és elesnek.” Nincs bölcs és nincs okos hatalom. A hatalom a legkitartóbbak eszét is elveszi.
Ljilja Vokic az első szabad horvát kormány művelődési minisztere volt 1994 és 1998 között
