Páratlan tehetségként indult költőnői pályája, majd hihetetlenül fiatalon, tizennégy évesen lett Pécsen öngyilkos Karay Ilona. Mindösszesen 18 verse maradt ránk, pedig később az irodalmárok közül többen csodagyereknek tartották.
Boldogtalan házasság, költözések
A lány Aradon született 1866-ban. Apja, Nándor pénzügyi tisztviselő volt, nem élt boldog házasságban feleségével, Nagy Máriával. Ennek ellenére öt gyermekük született, három lány és két fiú. A legkisebb volt közülük Ilona. Apja gyakorlatias, rátermett férfi volt, míg anyját sokkal ábrándozóbb, nyíltszívű természettel áldották meg. A különbség nem kevés ellentétet szült.
Szegeden éltek sokáig, a harmadik gyermek után az anyja visszaköltözött szüleihez. A negyedik gyermek születésekor bútorozott egybe ismét férjével, aki akkor már Aradon dolgozott. Később Lugoson is éltek, majd Pécsett kötöttek ki.
Amúgy is ingatag házasságuknak az sem tett jót, hogy Ilona anyai nagyapja, Nagy Lajos főbe lőtte magát, ezt a szuicid hajlamot pedig átörökítette lányára és annak gyermekeire is.
Költekezés, hitelek, családi válság
Karay Ilona később a gyermekkorát nagyon boldognak írta le – ebben azért az is közrejátszhatott, hogy édesanyja gyakorlatilag a gyerekek minden kívánságát teljesítette pénzszórás közepette. Ráadásul mindenkinek boldogan adakozott, aki anyagi segítséget kért a családtól. Ez olyan mértékben kimerítette a családi kasszát, hogy hiteleket kellett felvenniük. Amíg pedig Ilona négy testvére iskolába járt, ő maga otthon, nevelőnő segítségével művelődött.
Érthető módon annyira elmérgesedett anyja és apja között a viszony, hogy újra elköltözött, immár három lányával Kecskemétre, a fiúk Pécsen maradtak apjukkal. A válásra az egyház viszont nem adta áldását, mivel a férj azt nyilatkozta, még mindig mély érzéseket táplál felesége iránt.
Halál a családban
Három évig éltek a lányok Kecskeméten, Karay Ilona a legjobb tanulók között volt. 1877-ben régóta gyengélkedő bátyja elhunyt, ez pedig rendkívül megviselte anyját, aki amúgy is gyenge idegrendszerrel bírt.
Annak érdekében, hogy lányait visszaköltöztesse Pécsre, apjukhoz, öngyilkossággal fenyegette meg őket.
Karay Nándor viszont addigra megismerkedett korábbi szakácsnőjükkel, a rossz hírű Patzák Annával, akit rövidesen el is vett feleségül – ekkorra már engedélyezték a jogszabályok a válást.
Ez volt az a mélypont – bátyja halála, neurotikus anyja, szülei válása és apjának kétes hírű új felesége –, ami arra bírta a tizennégy éves Karay Ilonát, hogy fogja apja forgótáras pisztolyát és főbe lője magát. Testvérei utóbb elmondták, tanúi voltak annak, miként esik mély depresszióba a fiatal lány.
Viszonzatlan szerelem
Volt még egy tényező, ami tovább rontott a kis költőnő lelkiállapotán – a viszonzatlan szerelem. Testvérbátyjának kollégája lehetett Várady Ferenc pécsi novellista és újságíró, akibe beleszeretett Ilona. Hét év volt közöttük a különbség, ami a fiú számára soknak bizonyult ahhoz, hogy nőként tekintsen a fiatal lányra. Habár a vonzódás egyoldalú maradt, Várady mégis úgy írta meg Karay Ilona nekrológját a „nagytehetségű és koraérett leánygyermekről”, hogy az egy szerelmesnek is becsületére vált volna.
[su_quote]A tündéri szépségnek, mennyi jóságnak, szűzi erénynek megtört liliomszálát zokogva siratja a fájdalom… Ott feküdt holtan, halványan, kibomlott hajjal, szép piros vérében. Mellette még a gyilkos fegyver füstölgött s ő már kiszenvedett. Fölötte az öngyilkosság pokoli szelleme… Ilonka halála előtt csak sejteni engedte tettét, de az okról hallgatott; miként a hal. Többek között nővéreinek mondá, hogy ne varrjanak báli ruhát, hanem inkább gyászöltönyt, mert ő már nem sokáig él.[/su_quote]
Felfedezése, elismerések
A magyar irodalom nagyjai később elismerően nyilatkoztak a tragikusan elhunyt Karay Ilonáról. Károlyi Amy egy fiatal Kaffka Margitot látott benne, Weöres Sándor csodagyerekként tekintett rá, a mély és őszinte fájdalomról beszélt, ami műveiből sütött. Ugyanakkor hozzátette azt is, nem valószínű, hogy sikerült volna többször is elérnie ugyanezt a tragikus hatást, ha életben marad – enyhébb körülmények között. Az emberfeletti fájdalom hívta elő ezt.
1881-ben bátyja publikálta húgának három versét, ennyi publicitást kapott annak idején Karay Ilona.
Párhuzamosan azzal, hogy a szakma a hetvenes években kezdte felfedezni Karayt, Weöres Sándor kutatómunkája mellett Pozsgai Zsolt lírai játékot írt Karay Ilonáról „Ez most az utolsó pillanat, drágám” címmel.
Hogy pedig a mai napig nem veszett feledésbe Karay Ilona alakja, az elsősorban Tüskés Tibor érdeme, aki emlékirataiból, búcsúleveléből, kötetet szerkesztett „Szívem kezd nagyon forró lenni” címmel, ebben nem mellesleg 18 költeményét is megismerhetjük.
Végül két költemény a nagyreményű, boldogtalan lánytól:
A halál ajándéka
Egykor az élet s halál
Keményen vitatkozott:
Melyik ember boldogabb,
Az élő vagy a halott.
Végre az élet kiált:
„Ugyan hát mit adsz neki,
Oly kincset, amilyent én
Sohasem pótolhatnék ki?
Ím én mindennel bírok,
Mi tetszik szemnek, szájnak:
Az öröm és boldogság
Mind kezeimben állnak:
Csak akaratomtól függ
Az ember boldogsága:
Te nem vagy ily hatalmas.
Hogy beszélsz olyan kába,
Hogy tenálad van csak az
Egyedüli boldogság?!
Hisz ilyent állítani
A legnagyobb balgaság!”
„A te ajándékaid
Múlók, még az enyémet
Nem szakítja meg semmi,
Nem ér sohasem véget.
Te fény-gazdagsággal, én
Egy mással boldogítom
Az embert: ajándékom
Neve örök nyugalom!”
Az élet élveket ad,
Mit a halál nem adhat,
De nyugalmat, csak a halál,
És nem az élet adhat.
Ne féljük hát a halált,
Olyan az, mint az álom:
Egy nagy, hosszú nap után
Az örökös nyugalom.
Nyugodt vagyok
Nyugodt vagyok, miként az ősz,
Hideg, miként a tél,
De ez csak látszat, mert szívem
Forró, miként a dél.
Valjon miért van lelkemen
E fagyos nyugalom? –
Lelkemnek kincse veszve van,
Veszve a bizalom.
Miért lángol szívem? Azért,
Mert ki nem önthetem,
Örömöm és búm mind beléd
Zárva, szegény szívem!
Forrás: Pécsi Nőtörténet blog
Kiemelt kép: G. Hay: Solitude
