Mint közismert, nemsokára már egy új, megújult, korszerű vásárcsarnokban válogathatunk a legfinomabb pécsi zöldségek és gyümölcsök között. Ennek apropóján érdemes egy kicsit a múltba tekinteni, és megemlékezni a vásárcsarnok mellett azokra a pécsi piacokra is, melyeket már nem láthatunk.
Heti piac a főtéren és a Kossuth téren
A Széchenyi téren volt a pécsi nagypiac, amelyet az 1800-as években hoztak létre. A tér ekkor még mintha csak erre teremtetett volna. Se térkő, se semmi, néhány vízfolyás, és sok-sok kipakoló árus, stand, vásárló lepte el, ugyanakkor – ahogy Gyürüs Lajos a Régi Pécs oldalon meg is jegyzi – szép rend is volt a piactéren.
De hogyan is működött ez a kezdetleges, de jól működő főtéri piac? Nos, már ekkor is olyan volt a piacrend, amilyen manapság: mindennek és mindenkinek megvolt a maga helye. A város határozta meg, hogy mikor voltak a heti vásárok, hogy melyik árus hol pakolhatott ki, hogy a különböző szakmabeliek hol árulhattak. Egyébként pedig volt itt minden: kosárárus, csirkés, sajtos, lisztes, kenyeres, amit csak akart a kor népe.
A mai Kossuth tér régen Majláth térként volt ismert, és ez a tér volt az, ahova áthelyezték a főtéri piacot a 1900-as évek elején. Egy jó darabig ugyanakkor párhuzamosan vagy felváltva ment a piacozás a két téren.
Gyürüs Lajos egy igazi érdekességre is bukkant: a Kossuth (azaz a Majláth) téren egykor az Irgalmasok templomának kertje állt, amiből a város megvásárolt egy tetemes darabot, hogy legyen helye a piacnak. Lett is, hiszen a Kossuth téren az 1940-es évekig zajlott heti rendszerességgel az árusítás, mígnem ezt a piacot is el kellett költöztetni.
De miért? Egyrészt azért, mert a pécsieknek szükségük volt a változásra, másrészt pedig azért, mert a két tér környéke egyre jobban kezdett beépülni, vagy megváltozott a terek egy-egy szegletének a funkciója, vagy eltűntek, a lényeg viszont az, hogy a város szívéből lassan, de biztosan kiszoruló piacnak saját tér, saját hely kellett.
Régi piacok szerte a városban
A Széchenyi téri és a Kossuth téri nagypiac mellett ott volt a Jókai téri (akkoriban Kis tér) kispiac, ami az 1800-as évek elejétől a halárusok központja volt, mindaddig, amíg a környéken lakók a halbűz miatt át nem helyeztették a piacot az ezért stílszerűen elnevezett Hal térre. Mindemellett volt piac a Szent István téren is, ahol főként búzát és vasedényeket lehetett kapni. Két fő húspiaca is volt a városnak ekkoriban, az egyik a Kórház téren, ahova a disznóhúsért ment a nép, a másik a Búza téren (akkoriban Irányi Dániel tér).
A vásárcsarnok lassú születése
A belvárosi nagypiac új helyét a Bajcsy-Zsilinszky utcában találták meg, ahol a lebontott öreg házak hűlt helyén kétszer nagyobb teret alakítottak ki a számára, mint amekkora a Kossuth tér volt. A placc borítást kapott, és parkosították is. Ekkoriban, az 1950-es években az új piactér kialakulásával párhuzamosan – de csak az évtized végére – épült ki többek között a Nagy Lajos király útja is, ami a piac forgalmát és elérhetőségét is javította.
Egy Gyürüs Lajos által kikutatott 1949-es újságcikk ilyen képet festett az „új” piacról:
„Itt lesz nyílt piactér, az árusok beton asztalaival, a tér egyik sarkában földalatti WC-vel. A tér északi és déli vonalán szerepel egy-egy magas, zöld futókával befuttatott fal, hogy az ósdi házak udvarai, rozzant kerítései ne ronthassák a kép összhangját. A fedett rész, a nyugati fronton megépülő üzletház és az árusító boxok megépítése, a keleti fronton söntés építése, a tér mostani területébe ékelődő és magántulajdonban levő telkek kisajátítása az ötvenes évre marad.”
Mindez azonban csak egy terv volt, annak is csupán az első lépése, és nem is úgy jött össze, ahogy azt elgondolták. A piactér építése és elrendezése akkoriban 300 ezer forintba került, azonban a piac épületeinek felhúzására sokat kellett várni, mivel ez a fejlesztési folyamat jóval nagyobb összeget igényelt, valamint a tervek is megváltoztak az évek múltával.
A ’60-as években a piacot és környékét elkezdték ugyan tovább újítani-építeni – és ekkoriban alakították ki az új városrész, Uránváros piacát is –, de a vásárcsarnok mai arculata a ’70-es években alakult ki.
Egy 1969-es pécsi újságcikkben bukkantunk érdekes információkra, amelyek már egy másik tervezett vásárcsarnok épületének részleteit tartalmazzák. A cikk szerint a Tillai Ernő építész által vezetett munkacsoport terve „európai szintű vásárcsarnok felépítését” ígérte. Pontosan 4866 négyzetméteren épül a komplexum és „a tető alatt fedett pavilonok, nyitott placcok és valóságos kis áruházak váltják egymást” – írja a cikk. Kitérnek arra is, hogy a vásárcsarnok mellett szabadtéri piac és „bisztró” is lesz, és hogy terveznek egy hatalmas alagsori raktárteret is, ahol az árut tárolnák. Továbbá: „a csarnokot belülről galéria öleli körül – ahol a virágárusok, lacikonyhák és minipresszók kapnak helyet”.
Ez a terv körülbelül 22 millió forintból valósulhatott volna meg a Megyeri téren. A bizakodó tervek szerint 1971-re kész lett volna az épület, de nem így lett, sokallották a pénzt és a projekt nem volt tervezhető, sokáig tartott volna tető alá hozni.
A vásárcsarnokot csak ’70-es évek közepén kezdték el felhúzni 1976 és 1977 fordulója körül (a sokadik ötéves terv volt ez), és az évtized vége felé vehették azt birtokba a pécsiek, 1979 december 23-án. Így írtak róla:
„A fedett piac, vagy vásárcsarnok télen fűthető, nyáron szellőztethető, könnyen tisztán tartható, alkalmas tehát a kulturált, korszerű kereskedelemre. A csarnokban kétoldalt üzletsort alakítanak ki, amelyben a húsbolttól a kenyérboltig többféle üzlettípus helyet kap. Közepén lenne a tulajdonképpeni piac, így valóban mindenféle élelmiszer egy helyen megvásárolható„.
Forrás: Hungaricana, Régi Pécs, Pécs Lexikon
