Pillantsunk be egy kicsit a 100 évvel ezelőtti Pécs tűzoltási történetébe, amit persze rengeteg óriási tűz övez.
Pécs első tűzvédelmi szervezetét – amit nem lehet tűzoltóságnak nevezni – 1723-ban hozták létre, ugyanakkor ez a szervezet kifejezetten hatékonyan látta el a város tűzvédelmi feladatait: a korabeli Pécs négy belvárosi kerületében tűzvédelmi parancsnokságot állítottak fel, ahol a kinevezett parancsnokok figyeltek a tűzvédelmi előírások betartására, de a kútmesterek feladata is fontos volt a tüzek oltásakor, továbbá a kéményseprőket is bevonták a munkába, hiszen akkoriban több tüzet a rossz állapotban lévő, elhanyagolt kémények okoztak.
A tűzvédelem ekkoriban a városiak felelőssége volt, ugyanis a fentiek mellett a céhek tagjainak is előírták, hogy kövessék a tűzrendészeti szabályokat, és hogy kötelezően részt kell venniük a tüzek oltásában.
Részt is vettek, például 1752-ben, amikor a belvárosban egy tűzben 76 ház égett le, köztük éttermek és pénzesebb pécsiek polgári lakásai is. Vagy akkor, mikor 1820-ban a budai külvárosban keletkezett egy óriási tűz, melyet a viharos szél gyorsan el is terjesztett. Annyira, hogy megfékezni sem lehetett: egy nő meghalt, 108 ház égett le.
A régi pécsi lánglovagok létrákkal, csáklyákkal, úgynevezett szikracsapókkal és a Pécsen keresztülfolyó patakok tűzoltási céllal felduzzasztott vizének segítségével oltották a tüzeket.
Még a reformkorban is komoly gondot és veszélyeket jelentett a szárazság és a vízhiány, ami csak 1845-ben enyhült, mikor elkezdték a Tettye-patak vizét rendszeresen felhasználni az oltásokhoz. Az, hogy ez miért nem történt meg előbb, elég érdekes: a patakot a pécsi iparosok használták, ők pedig nem engedték, hogy a munkaeszköznek számító patakvizet holmi tűzoltásokra pazarolja a város.
A 19. századi Pécsett a tűzoltóeszközök között már akadtak fejlettebb dolgok is, mint például a lóvontatású vízhordó kocsik, fecskendők, jelzőkürtök, és pirosra festett „bőrkupák”, magyarul bőrvödrök.
A városi tűzvédelemben a dualizmus korában történt jelentős változás, 1869-ben ugyanis már belügyminiszteri rendelet írta elő, hogy tűzőrséget és önkéntes tűzoltóegyletet kell alakítani a városokban. Pécsett 1870-ben jött így létre a furcsa nevű Pécsi Torna- és Tűzoltó Egylet, amelynek egyaránt volt feladata tornatanfolyamok szervezése és a tűzoltás. Mivel az egylet önkéntesekből állt, őket felügyelni is kellett: a rendőrség figyelte, hogy oltják-e a tüzeket, és ha igen, jól csinálják-e.
Azt nem tudjuk, hogy mennyire oltották ügyesen ekkoriban a tüzeket, mindenesetre tény, hogy sokkal több és nagyobb tüzek pusztítottak a városban az 1800-as évek végén is, mint manapság. Ott van példának az 1894-es év, melynek elején a Tettye melletti kaptafagyár égett porig, nyáron meg egy Czindery utcai magtár. Az utóbbi tűz akkora volt, hogy minden létező pécsi tűzoltóegységet odarendeltek, de még a hadsereget is.
Ugorjunk pár évtizedet előre az időben. A század második felében megugrott a város lakosságszáma (1910-re 50 ezren éltek Pécsett), amivel nem csak a házak, középületek száma nőtt párhuzamosan, hanem a tűzvédelmi feladatok is. Nem véletlen, hogy 1904-ben már öt tűzoltóság működött Pécsett.
Kevesen tudják, de 1907-ig a város tűzoltólaktanyája a városházán volt, annak tornyában szolgáltak a tűzőrök, akik éjjel-nappal figyelték a várost, füstöt, lángokat keresve. Három évvel később azonban már egy új helyen, a Rákóczi úti – akkor modernnek számító – tűzoltólaktanyából tették ugyanezt, erre emlékeztet a mai napig ott álló őrtorony. Érdekes adat arról, hogy mennyire nem jelentett ez semmit: 1913-ban ugyanis Pécsett 112 tűzesethez riasztották a tűzoltókat, ez pedig rengeteg, amolyan városi rekordnak is nevezhetnénk.
A Rákóczi útról az Engel János úti laktanyába 1982 nyarán költözött át a tűzoltóság, de ez már egy másik történet.
Forrás: Pécs története, Pécs Lexikon
Kiemelt kép forrása: Fortepan
