Hosszú folyamként áramlottak a fiatal gimnazisták a Kossuth térről a Kálvária dombig kedd délelőtt az 1944/45 telén lezajlott délvidéki mészárlásra emlékezve. Az irtózatos, szerb kommunisták által elkövetett tömegirtás során 20-50 ezer magyar, német és horvát lakost öltek meg etnikai alapon, különös kegyetlenséggel. Beszélnünk kell róla, emlékeznünk kell rá – hangzott el a Remény Útja rendezvényen.
Amikor a második világháború végén a szovjet csapatok Délvidékre érkeztek, a Tito vezette jugoszláv és szerb partizán kommunisták 1944 végén elképesztő vérengzésbe kezdtek a többségében magyarok lakta délvidéki településeken. Válogatás nélkül kínozták, karóba húzták a vajdaságiakat, megnyúzták őket, a gyermekeket hidegvérrel mészárolták le, a nőket megerőszakolták majd megölték. Jeltelen tömegsírokba, dögkutakba, árkokba dobálták a holttesteket.
A rendszerváltás után sem történt meg a felelősségre vonás a szerbek részéről. A tömegsírok létezését letagadták, a népirtást sem ismerték el, csak pár száz ember kivégzését.
Immáron negyedik alkalommal rendezi meg a Kosztolányi Dezső Céltársulás a Remény Útja megemlékezést, ahol hagyományosan a Kossuth térről a Kálvária dombra vonulnak az emlékezők, ott leróni tiszteletüket.
Csizi Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében úgy fogalmazott, Európa ezeréves múltú államaként nem tettünk mást mindvégig, mint tettük a dolgunkat, védtük a hitünket, jövőnket – és Európát is, holott néha Európa vagy nem vette, vagy nem akarta észrevenni, hogy bajban vagyunk.
– Felfoghatatlan módon ez a brutális mészárlás, amit joggal lehet a magyar történelem és Európa egyik legkegyetlenebb tettének nevezni, nem került bele a történelemkönyvekbe. Ismerjük a történelmünket és nem felejtünk, emlékezünk. Még mindig együtt vagyunk és közösen védjük Európát.
Kiss Igor, Óbecse polgármesteri hivatalának tanácstagja, délvidéki szociológus elmondta, ami Délvidéken történt, az más, mint a többi kegyetlen tömegirtás, hiszen nem háborús körülmények között tették a szerb kommunisták.
– A terror viszont nem ért ezzel véget: megbélyegzések, megfélemlítések követték a mészárlást. Az érintetteket még ma sem lehet szóra bírni, a hozzátartozók pedig elmondják, soha nem ejtenek szót ezekről az időkről.
Kiss Igor szerint az elmúlt években viszont végre elindult egy párbeszéd a két nemzet között, ám a szerbek bocsánatkérése még mindig hiányzik. Talán egyszer majd ennek is eljön az ideje.
– Négy évvel ezelőtt azért indítottuk el a Remény Útja megemlékezést, mert erősíteni szerettük volna az anyaország és a délvidéki magyarság kapcsolatát azzal, hogy a pécsi és a délvidéki fiatalok együtt emlékeznek a II. világháborút követő délvidéki vérengzések áldozataira – mondta Őri László alpolgármester.
– Az elmúlt években azt tapasztalatuk, hogy az idősebbek mellett egyre több fiatal vesz részt a közös megemlékezésen, amely azt mutatja, hogy a mai ifjúságban igenis megvan az igény arra, hogy megismerjék a hiteles történelmi eseményeket, közös magyarságunk stációit. Bennünket magyarokat a történelem megtanított arra, hogy a nemzet csak együtt, összefogva képes megvédeni a magyarság érdekeit. Csak együtt, és összefogva leszünk képesek a nemzet jövőjét biztosítani a Kárpát-medencében. Erről szól a Remény Útja.
