Hirdetés

Elkezdődött a vakáció, mi pedig arra gondoltunk, olvasóink segítségére sietünk, hogy csokorba szedjük, melyek a Pécsen és 30-40 kilométeres körzetében fellelhető legjobb strandok. A lista hosszú, lehet válogatni!

Hullámfürdő

Június első hétvégéjén nyitott ki Pécs kedvenc strandja, mely idén még több szolgáltatással, extrával várja a családokat. A nagy medence „hullámvasútja” mellett „ülőpárnákat” is beépítettek, valamint négy új csobogót (dögönyözőt) is kialakítottak, melyek 10-10 perces váltásban működnek.

A gyerekeknek készült emellett egy minikosárlabda- és egy lábtengópálya, kikerült egy óriássakktábla, valamint a strand járófelületeinek jelentős részét is újraaszfaltozták.

A pécsi strand 9.00–19.00 tart nyitva, a részletekről itt lehet olvasni.

Pollack strand

Egész nyáron minden nap, reggel 6-tól este 9 óráig fogadják a csobbanni vágyókat Pécsen, a Pollack strandon. Az egységben található egy feszített víztükrű medence és két gyermekpancsoló, valamint röplabdapálya, tűzrakóhely, grillező, játszótér, büfé, mindez egy hatalmas zöldterületen.

Fotó: Pécsi Pollack Strand Facebook

További információkért keressétek fel a strand közösségi oldalát.

Orfű kistó strand

Megkezdődött a strandszezon Orfűn is: kinyitott a Kistó strand. Fontos! A terület csak fürdőzésre alkalmas időjárás esetén üzemel, minden fontos infót a posztban lévő plakáton találtok.

Harkányfürdő

Nyári üzemre váltott a hétvégén a 200 éves Harkányi Gyógy- és Strandfürdő strandegysége, mely 10.00–20.00 között üzemel a szezonban. Hétvégente ráadásul meglepetésekkel várják a vendégeket.

És hogy mi mindent lehet kipróbálni a harkányi fürdőben? Több strand- és gyógymedencét, wellness- és spa-szolgálatásokat, a csúszdaparkot (hétféle pályával), van lengőteke, pingpong, büfék, vendéglátóegységek.

Siklós Thermal SPA

Berobbant a nyár a siklósi fürdőben is, június 16-a óta új nyitvatartás szerint (hétfő-péntek: 10.00–20.00; szombat–vasárnap: 9.00–20.00) köszönti az itt felfrissülni vágyókat.
A fürdőben egyébként hat felnőtt- és három gyermekmedence található, a strandrészen egy 33 méteres kültéri úszómedence, egy gyermek-élménymedence, egy meleg vizes felnőtt medence és egy jakuzzi vehető igénybe, sok más szolgáltatás (sószoba, szauna, csúszda) mellett, melyekről itt lehet olvasgatni.

Sikonda Ambient Hotel – Aromaspa

A Mecsek völgyében feltörő forrásokra épült és megújult sikondai hotel medencéi nem csak szállóvendégek részére nyitott, egész évben fogadják a családokat.

Fontos viszont, hogy a fürdő engedélyezett befogadóképességének felső határáig fogadnak csak vendégeket, ezért érdemes előzetesen érdeklődni telefonon vagy e-mailben, hogy fennáll-e létszámkorlátozás az adott napra vonatkozóan. További információk itt találhatók.

Hertelendi termálfürdő

A nyári szezonban a fedett fürdő mellett árnyékos erdei stranddal kiegészülve minden korosztály megtalálhatja számításait a Magyarhertelenden található egységben.

Fotó: Magyarhertelend Termálfürdő

A főszezonban (augusztus 31-ig) 7 medencével kiegészülve összesen 12 medence közül lehet válogatni. Babapancsoló, vízivár, gyermekmedence várja a legkisebbeket. A felnőttek a kétsávos 25 méteres úszómedencét, a pergolás és a fokozatosan mélyülő ülőmedencét választhatják. A termálkert, mely a strand területén egy különálló létesítmény, elhúzható tetővel, vizesblokkal, pihenőágyakkal biztosítja a nyugodt kikapcsolódást.

A nyitvatartásokról itt lehet tájékozódni.

Szigetvári Gyógyfürdő

Természetesen a Szigetvári Gyógyfürdő sem maradhat ki a listából, június 17-től, szombattól már a kültéri sport-, valamint a gyermekmedence is üzemel!


Korábbi strandos ajánlónk, benne kevésbé ismert, de annál jobb dél-dunántúli fürdőkkel – Magyaregregy, Sellye, Beremend –, itt olvasható:

9 remek strand a környéken!

Hirdetés